(folytatás)
– Menj! Utazz el! Tölts el gondtalanul annyi időt, amennyit bírsz! Ha hazajössz, majd felnyitom az Emlékek Ládáját!
– Mi az az Emlékek Ládája?
– A gyermekkorunk!
– Most úgy akarsz elküldeni, hogy kérdések maradnak az elmémben? Mondj el mindent! Nem emlékszem semmire a gyermekkorunkból! – felelte, hangjában keveredve a csalódottság és kíváncsiság két különböző érzésével.
– Nem! – felelte Tanaka határozottan. – Minden okkal történik! Most kell menned! Ha visszatérsz, meg fogod érteni, miért! De utazásod előtt nem kell ismerned a múltad!
– Tanaka! – nézett barátjára kérdőn.
– Yamato! Menj haza, és csomagolj! Foglalok a nevedre egy repülőjegyet! Mire kiérsz a repülőtérre, addigra elintézek neked mindent, csak át kell venned!
– Hová küldesz?
– Ne kérdezősködj! Menj a repülőtérre, és élvezd az életet!
– De… A repülő! Mi van, ha lezuhan? Sosem mertem…
– Dehogynem! – mosolyogta el magát Tanaka. – Öt esztendősek voltunk, mikor először utaztunk repülőn! És utána többször is!
– Nem emlékszem! Erre sem, mint ahogy másra sem! Már pedig, ha úgy van, ahogy beszéled, akkor kellene. Arra emlékszem csak, hogy rettegek a repüléstől, és mindenhová vonattal utazok. Mi folyik az elmémben? – pillantott félőn a barátjára.
– Utad végén rá fogsz jönni! Hidd el, minden okkal történik!
– Mit tudsz, amit én nem? Mi ez a bölcselkedés?
– Ne kérdezz, és a válaszok özönlenek majd maguktól! Most indulj, én pedig intézkedek!
(folytatása következik)
