You are here

Végzetes harapás (kisregény) – 15. rész

öngyilkosok erdeje

(folytatás)

… ~ Yumiko! – mormolta magában Yamato többször is, mialatt magába roskadtan nézte az elsuhanó tájat.

Hírdetés

Az évnek abban a szakában rendkívül szokatlan jelenségnek számító tejköd úgy foszlott szét, mintha nem is lett volna. Mellettük, az úttesttel párhuzamosan két oldalt bambuszerdők és lombos fák százai szakították meg a nap átszűrődő sugarainak folyamatosságát, minek köszönhetően folyton vibráló pászmák alkottak sávokat az útra, és az elhaladó autóban ülőkre. Yamato a könyöklőre támaszkodva, állát dörgölve morfondírozott, többször ujjaival szemeit nyomkodta, masszírozta egykedvűen.

Hírdetés

~ Mi történik velem? Két furcsa álom, pár nap elteltével, mindkettő hatott a testemre. Yumikoról álmodtam! Hol lehet? Miattam ment el az anyjával? Egyáltalán, mikor? Miért? Semmire sem emlékszem! Tényleg munkamániás vagyok? Hiszen imádtam őket! Yumikot is, az anyját is! Hány éves lehet most? Miért nem emlékszem? Veszekedtem az anyjával? Yumiko, sajnálom! Bocsáss meg nekem, ha nem figyeltem rád! Ha hallasz, kérlek, bocsáss meg mindent! Kiálts, hogy meghalljam a hangod! Édes, kicsi Yumiko! Adj jelet magadról, és megtalállak! Hol rontottam el? Segítség! Valaki! …

(folytatása következik)

Érdekelheti még:

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: