You are here

Tsugaru shamisen


samiszen (三味線; Hepburnshamisen?, ’három húr’), avagy szangen (三絃; Hepburnsangen?, ’három húr’) háromhúros japánhangszer, amin egy bacsinak nevezett pengetővel játszanak. A nyárslantok családjába tartozik, kicsi, bőrrel borított teste vékony, hosszú nyakhoz illeszkedik. Fogólapja bundozatlan. Hagyományosan selyemhúrokkal, napjainkban gyakran nejlonhúrokkal van felszerelve.

A samiszen pengetős húros hangszer, a nyeles lantok, azon belül a nyárslantok családjába tartozik. Felépítése hasonló a gitáréhozvagy a bendzsóhoz; van egy nyaka, egy rezonáló teste, vannak rajta húrok, melyek a nyak és a test között feszülnek.

A test, avagy  (胴; Hepburn?), dobra hasonlít: egy üreges test, amely elől-hátul kifeszített bőrrel van beborítva. A bőr típusa a zene műfajától és a művész tehetségtől függ. A tanuló samiszenhez gyakran kutyabőrt használnak vagy műanyagot, mert ezeket könnyű pótolni és tartósak is. A mestersamiszenre macskabőrt feszítenek, ez drágább, finomabb anyag. Állítják, hogy a legszebb samiszenhang macskabőrrel érhető el. A múltban használtak egy speciális típusú papírt is, újabban pedig különböző fajta műanyagokat próbálnak ki. A legdrágább samiszeneken a macska mellbimbója is látható.[1]

szao (棹; Hepburnsao?), azaz a samiszen nyaka egy vékony rúd, mely átfúrja a dobszerű testet, kissé kilóg a másik végén, ahol rögzítési pontként szolgál a húroknak. E sajátossága alapján a samiszen a nyárslantok családjába tartozik. A legtöbb samiszent úgy készítik, hogy azok szétszedhetőek és könnyen tárolhatóak legyenek, ennek megfelelően a nyaka általában három vagy négy összeilleszthető darabból áll. A nyak végén a húrokat tartó hangolókulcsok hosszúkásak, vékonyak, hatszögletűek. Eredetileg elefántcsontból készültek, manapság fából vagy műanyagból.

A három húrt hagyományosan selyemből készítik, újabban nejlonból. A hangszer egyik végén a hangolókulcsokhoz rögzítik őket, a másikon pedig egy textildarabhoz, mely a nyaknak a testből alul kilógó végéhez csatlakozik. A húrok a  fölött feszülnek, melyhez a rajta fekvő húrláb, avagy koma (駒?) révén kapcsolódnak. A legmélyebb húr szándékosan alacsonyabban van elhelyezve, mint a többi, hogy ezzel egy jellegzetes, zümmögő, a szitáréhoz hasonló hangszínt érjenek el. A  felső részét szinte mindig egy dó kakénak nevezett borítás védi, és a zenészek gyakran használnak ujjvédő anyagot (jubikake). A hangszer feje, melyet tendzsinnek neveznek, szintén borítással van védve alkalmasint.

Ajánlott bejegyzések

%d bloggers like this: