You are here

Tragédia: Hét középiskolás fiút és tanárukat ölte meg a lavina

 naszu

A mai napon Nászú városnál nyolc halálos áldozatot követelt a hó lavina. Ketten súlyos, 36 fő könnyebb sérült.

Tokiótól 120 kilométerre északra, Naszu város mellett a hó lavina betemetett egy mászóleckéket vevő csoportot. A tocsigi megyei tűzoltóság délelőtt fél tízkor kapta a segélyhívást, hogy egy hógörgeteg betemetett egy csoportot. A helyszínen 40 középiskolás diák és 8 tanár tartózkodott. Hét diák és egy tanár életét veszítette.

Hírdetés

Tegnap nyolc óra leforgása alatt 33 cm hó esett, s a meteorológiai intézet lavina riasztást adott ki a térségben. Éppen ezért érthetetlen, miért vettek mászóleckét a diákok a veszélyes terepen. Egyes hírek szerint egy 1900 méteres csúcs megmászásába kezdtek, mások szerint épp azt gyakorolták, hogy lavinariadó esetén miképpen kell a mély havon mozogni.

Hírdetés

A mentőcsapatok és az önvédelmi erők a hóval és széllel dacolva megfeszített erővel dolgoztak, de a nyolc betemetett személyen már ők sem tudtak segíteni.. A miniszterelnöki iroda válságkezelési csoportja létrehozott egy, csak a lavinakatasztrófával foglalkozó egységet. Az elmúlt három évben a térségben először követelt emberi életet a lavina.

Kobayashi
Inter Japán Magazin

Érdekelheti még:

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: