Ön most itt van:

Továbbra is az uenoi állatkertben marad az ifjú óriáspanda

A tervezettnél másfél évvel tovább, a jövő év végéig Japánban maradhat a két évvel ezelőtt, a tokiói Ueno állatkertben született óriáspanda-kölyök.

Kína a tulajdonosa a világ összes pandájának, azoknak is, amelyek külföldi állatkertben születtek. Az óriáspandákkal kapcsolatos kölcsönszerződés értelmében az uenoi állatkertben „vendégeskedő” kölyöknek kétévesen, ez év júniusában kellett volna visszatérnie Kínába.

Tokió kormányzója, Koike Juriko sajtótájékoztatón jelentette be, hogy „a kínai fél megértésének köszönhetően” sikerült meghosszabbítani a kölcsönszerződést és az Ueno állatkert látogatói 2020 végéig tekinthetik meg a pandakölyköt.

Mint mondotta, bizonyára sokaknak hiányzik majd Hsziang Hsziang, de a módosított szerződés lejártával a kölyköt muszáj lesz átadni Kínának a fajmegőrzés és a szaporítás céljából.

Hsziang Hsziang 2017. június 12-én született a tokiói állatkertnek kölcsönadott pandapár, Sin Sin és Zsi Zsi leszármazottjaként. Nevét annak idején a közönségtől kapta 320 ezer javaslat alapján.

Az Ueno állatkertnek Hsziang Hsziang előtt utoljára harminc évvel ezelőtt született természetes úton fogant  óriáspandája, amely életben is maradt.

Japán évente 950 ezer dollárt „bérleti” díjat fizet Kínának a „kis” Hsziang Hsziangért. Az anyaállat, Sin Sin és a hím Zsi Zsi 2011-ben kerültek Japánba egy 10 évre szóló kölcsönszerződés alapján.

 

Tanaka
Inter Japán Magazin

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: