You are here

Magyarságtudat – Beszélgetés Koltay Gergellyel 1/2

Gyarapíthatja-e a nemzet erejét a zene? A nemzeti létet őrző, a globalizmust el nem fogadó államok, pl. Magyarország és Japán védik anyanyelvüket, történelmüket, történelmi nagyjaikat, kultúrájukat, múltjukat és jövőjüket. Ebben leghatékonyabb fegyverük a nemzettudat erősítése, a nemzet összetartása.
Magazinunk olvasói vélemények alapján összeállított egy listát a magyarságtudatot erősítő kulturális alkotásokból. A sort Wass Albert írásai és a Kormorán-együttes dalai vezetik. Kiválasztottuk a zenekar két leghatásosabb dalát, amelyek dallama és szövege napokig visszacseng a hallgatók fülében és lelkében. Az Isten ujja megérintett (más néven Jó volt magyarnak lenni) c. Kormorán-sikert, illetve a Honfoglalás c. film dalát: Kell még egy szó (Szállj sólyom szárnyán). Ezek zeneszerezőit és szövegíróit kerestük, de csakhamar kiderült, hogy szövegük és zenéjük egyaránt egy sokoldalú művész, Koltay Gergely műve.
A régi és új Kormorán vezetőjét, Koltay Gergely zeneszerzőt és szövegírót, zenészt és énekest kerestem meg kérdéseimmel.

– Először is fogadd elismerésemet azért, hogy a magyar lelket, a magyarságtudatot erősítő alkotások listáján a dalaid az élre kerültek. Fogadd köszönetemet azok nevében, akik a műveidből erőt, hitet merítettek. Sokak szerint egy zenei mű akkor szívhez szóló, ha a hallgató beleborzong, a hatására erőt és tettrekészséget érez. A te zenéd hallgatói is ilyen jelenségekről számoltak be. Megfeszített munkával éred el ezt a rendkívüli hatást, vagy könnyen, mert az ihlet sohasem hagy el? 

– Köszönöm a megtisztelő megkeresést. Őszintén örülök, hogy néhány dalommal örömet tudtam és tudok szerezni embertársaimnak hazánkban és határainkon kívül. A mai zűrzavaros világban egy ilyen visszajelzés további hitet és erőt ad munkámhoz.

A kérdésre válaszolva.

Van egy alapvető elgondolásom azzal kapcsolatban, hogy egy zeneműnek milyennek kellene lenni: Egyrészről legyen egy „befogadható”, énekelhető dallam – motívum. Ehhez tartozzon egy fontos, mindenki által érthető hétköznapi vagy filozofikus gondolat, mondanivaló, melynek nyelvezete legyen költői, ám közérthető. Ha ez a kettő megszületik valakiben, akkor már csak egy erős kisugárzású, mély talentummal megáldott előadó kell, aki ezt közvetíteni tudja adni a hallgatóságnak. Ha sikerül ez a három, akkor a hallgató úgy érzi: ezt már én is gondoltam, ez a felismerés bennem is megszületett, csak eddig nem tudtam kimondani, lám most azt kapom vissza a színpadról vagy hanghordozóról, amit magam is elmondhattam vagy elfütyülhettem volna. Ennek felismerése okozhatja azt a kellemes borzongást, melyet a kérdésedben említettél. Kérdésed második felére válaszom a következő: néha előbb jön egy dallam, néha egy szövegtöredék, és azt abban a pillanatban, még éjszaka is felkelve az ágyból, azonnal lejegyzem. Ez az ún. ihlet folyamatosan jelen van. Több száz jegyzetem és dallamtöredékem van félkészen, de ami utána jön, az hosszú munka eredménye, mert alapvetően maximalista vagyok. Az utolsó pillanatig csiszolom, javítom, ha már szinte teljesen kész, néha akkor is belenyúlok a hangszerelésbe vagy a szerkezetbe. Ez gyötrelmes állapot, mert az emberek lelkével nem lehet játszani, szívüket el kell találni. Ez hatalmas felelősséggel jár.

– Egy testben több művész vagy; zeneszerző, szövegíró, zenész és énekes. Hány hangszeren játszol? Mivel foglalkozol még?

– Vicces feltevés, hogy énekes vagyok. Sajnos nem. Hagyom azokra, akik művészi módon tudnak bánni a hangjukkal. Én erre alkalmatlan vagyok. Fuvola tanszakon végeztem a Zeneművészeti Főiskolán. A diplomahangversenyen Mozart G-dúr fuvolaversenyét játszottam. Tanulmányaim közben – mivel 13 éves korom óta színházban nőttem fel – találkoztam sok zenész kollégával is. Így keveredtem be már a kezdetekor a táncház-mozgalomba. Meg kellett tanulnom különböző parasztfurulyákon játszani, később dudán, töröksípon, citerán. Bár a főiskolán kötelező volt a zongora melléktanszak, de igazából ezt a hangszert is csak komponálásra használom, úgyszintén a gitárt. A gitározást akkoriban, a hatvanas-hetvenes években, a beat és a rock ébredésének éveiben legalább alapszinten szinte kötelező volt minden fiatalnak elsajátítani. Valójában eszem ágában sem volt a zenei pálya, mert gyerekkoromban képzőművészi álmaim voltak. Ezekből mára annyi maradt, hogy a zenealbumok borítóit magam tervezem, de egy hozzáértő grafikus – akinek van erre megfelelő berendezése – valósítja meg őket. A képzőművész hajlamot lányom (Dorottya) úgyszólván genetikailag örökölte, ő jelenleg diplomázik a Képzőművészeti Főiskolán. Két bátyja viszont a zenei pályát választotta. Az idősebb (Kurszán) zongoraművésznek készül, a fiatalabbik fiú (Sólyom) pedig a jazz tanszakon végzett, szaxofon lett a fő hangszere, de már kóstolgatja a tárogatót is, és ennek nagyon örülök. Szeretek fotózni. Sok felvételem – háttérképnek – meg is jelent egy-egy albumon. Készítettem rockopera librettókat és több alkalommal filmet is rendezhettem, valamint több mint negyven filmnek lehettem operatőre.

– Ha visszatekintesz az életutadra, hogyan váltál a magyar közéletben ismert és elismert művésszé?

– A sors hozta így vagy az „Isteni” sugallat. Vagy, ahogy egyik dalomban leírtam: Isten ujja megérintett. Valójában kisebb-nagyobb hullámvölgyekkel, de hatalmas kitartással jutottam el oda, ahol most vagyok. Nyitott füllel és szemmel jártam a világot. Koncertek, színházi előadások, hangversenyek, az előttem járó hatalmas egyéniségekkel folytatott beszélgetések, akik ma már a hazai kultúra legendás alakjai. Sajnos sokan közülük már csak az égi színpadok szereplői, alkotói. De mindenkitől sokat tanultam, lestem a gondolataikat, vallattam őket a magam módján. Az elismertség nagyon jó érzés, de hatalmas próbatétel is, mert a reflektorfény nagyon becsapós. Néha épp rád irányul, néha sötétben állsz. Arra kell ügyelni, hogy amikor a fény véletlenül épp téged talál, ne veszítsd el a fejed – „ne szállj el”! – hanem maradj az, aki voltál a kezdet kezdetén. Maradjon meg a szerénység és maradjon meg a művészet, a kultúra, a haza, a nemzet és a család iránti alázat.

                                     Koltay – Isten ujja megérintett (Jó volt magyarnak lenni)Kormorán /Uránia 40 éves a zenekar/

– A művész erős késztetést érez, hogy a gondolatait másokkal megossza. Közlésének eszközei a különféle művészeti ágak. Mit kívánsz megosztani a zenéden és a szövegeiden keresztül közönségeddel?

– Furcsa, egyre embertelenebb világban élünk. Ebben a számítógépes – okos-telefonos – világban nehéz megmaradni embernek. Férfinak és nőnek. Én alapvetően a családban hiszek, a férfi–nő- kapcsolatban és felelősséggel tartozom a következő generációknak. Mit hagyunk rájuk? Milyen világban kényszerülnek majd élni? A családok sokasága alkotja a nemzetet, a hazát. Nemzettudat, hazaszeretet és a magyar nyelv mélységes tisztelete. Ha valaki végigelemzi a több mint 140 zenealbum szövegi világát, abból ezek derülnek ki, akár rockopera, három-négy perces dal vagy valamilyen filmhez készített mű is az. Emberség, szeretet, őszinte szerelem, segítőkészség. A mi dolgunk a világban az ember saját magától való megmentése. Mert az emberiség jelenleg maga ellen vívja legnagyobb háborúját.

– A Kormorán együttes fennállásának 30. évfordulóján kijelentetted: „A nagyon bonyolult világban a mi feladatunk megmaradni magyarnak.” Honnan ered és miből merítkezik magyarságtudatod és példátlan munkaerőd?

– Ez nagyon bonyolult kérdés. Erre csak nagyon összetetten lehet válaszolni. De egy biztos, hogy a magyar nyelv olyan, hogy szinte lehetetlen lefordítani bármilyen más nyelvre. Sokkal gazdagabb. Egy-egy szóhoz, tíz-húsz jelzőt is lehet kapcsolni, ezek más-más szövegkörnyezetbe helyezik át, amit ki akarsz fejezni. Nem véletlen, hogy a trianoni diktátum után elszakadt országrészekben megmaradt magyaroktól mennyit lehet a mai napig is tanulni. Hány olyan szókapcsolat van, melyre nem is gondolsz hétköznapjaidban, mert rá vagy kényszerítve az ún. egyszerű beszédre. A dalok lehetőséget adnak – különösen egy jó dallam segítségével, de leírva, olvasva is –, hogy felébreszd a hallgatóban a magyarok különös, senkiével össze nem hasonlítható, gyönyörű világát. Ezt kell erősíteni, ezt hívják magyarságtudatnak, melyet csak egy jól működő családban lehet felszívni gyerekkorban. Bátyám (Koltay Gábor) és jómagam polgári miliőben nevelkedtünk. Esténként apám vagy anyám felolvasott nekünk fejezeteket egy-egy Jókai-, Gárdonyi-regényből. Elvittek minket múzeumokba, felhívták figyelmünket a magyar hősökre, pedig abban az időben ez félig-meddig tabu téma volt. Meg kellett tanulnunk, hogy van, amiről csak otthon lehet beszélni. De abban is szerencsénk volt bátyámmal, hogy az iskolában és a gimnáziumban olyan tanáraink voltak, akik a nevelési rendszer ellenére nagyon finoman adagolták a kultúrát, a történelmet, a földrajzot. Az általános iskolában énektanárnőnk minden december 16-án elvitt minket Kodály tanár Úrhoz, hogy felköszöntsük születésnapján (1882. december 16-án született.) Egy alkalommal még fuvolázhattam is neki a magam akkori szintjén. Ezek a találkozások mélyen belém égtek. Nem véletlen – vagy igazából véletlen és sorsszerűség – hogy a Kormorán első hangversenye épp december 16-án volt 1976-ban. Azóta ezt a hagyományt megpróbálom folytatni, és minden évben erre az időpontra szervezem budapesti évzáró hangversenyünket.

– A szövegét és zenéjét is te szerezted a Ki szívét osztja szét című nagy sikerű dalnak. Önmagadra gondoltál? Azt szeretnéd, hogy saját haza- és nemzetszereteted másokét is fellobbantsa?

– Ez a dal a film (Sacra Corona) miatt lett ilyen népszerű. Gábor bátyám kérte, hogy a film megtekintése után írjak egy dalt, mely kifejezi Szent László személyiségét, küzdelmét, belső vívódásait. Valójában ebből indultam ki, de igazából a dalt Gábor bátyám küzdelmei inspirálták. Általában nem magamról írom a dalokat, hanem a magam tapasztalatait, életem tanulságait vetítem ki mások életén keresztül. Talán ezért ismer mindenki magára néhány dalban, akár a szerelemről, párkapcsolatról, történelemről szól, akár morális problémákról vagy történelmünk buktatóiról. Egy-egy dalnak erőt kell sugározni, mert arra egyre több szüksége van minden magyarul beszélő embernek. De ha tágítjuk a képet, akkor számtalan példáját lehet felsorolni annak, hogy mit adott a magyarság a világnak a tudományos felfedezésekben, szabadságharcaival, a zenében és a filmművészetben stb. Bármilyen furcsa is, de ez ma is így van, csak ezzel a mai világ kommunikációja sok szempont miatt – és ez már világtrend – nem akar foglalkozni. Ezzel kapcsolatos nézeteimet talán a „Magyar ballada” című dal fejezi ki legőszintébben és leginkább tárgyszerűen.

 

               Koltay – Ki a szívét osztja szét (Kormorán) /Uránia 40 éves a zenekar/

 – Véleményed szerint hogyan viszonyul a mai magyar fiatalság a hazaszeretethez és a magyarságtudathoz?

– Negyven év agymosását nagyon nehéz ellensúlyozni. A mai idősebb nemzedékek nagyszülei még kenyérért álltak sorba, öten laktak egy szobában, a gang végén levő, másokéval közös illemhelyre kényszerültek. Lavórban mosdottak, és fát vágtak a pincében, hogy lehessen fűteni.  Ne felejtsük el azt sem, hogy eközben megéltek két világháborút (Már aki túlélte a frontot vagy a különböző táborokat!) Aztán jött a mi nemzedékünk, azoké, akik az átmenetet képviselik, akik a szegénységből léphettek át a viszonylagos jólétbe. A mai gyerekek már mindent megvehetnek. Itt van bármelyik boltban a világ összes élelmiszere, technikai találmánya, mely az általános világkereskedelemnek köszönhető. A mai agymosásnak ez az egyik nagy találmánya. A pénz hatalma és mindennapjainkra való befolyása. Nem csoda tehát, hogy a mai nemzedéknek nincs kapaszkodója, mert az agymosással szemben nincs védekezési lehetőségük. A vallás, a hit már nem elég erős ahhoz, hogy mérhetetlen nyomását ellensúlyozza annak, ami ömlik a televíziós képernyőkről, amit a hatalmas pénzekkel megtámogatott könnyűzenével injekcióznak a fejükbe. Ez ellen a hatvanas-hetvenes évek nemzedéke kitalálta a bódító szereket, és ez mindmáig „trendi” – Sajnos! Ebben a kábult állapotban csak nagyon kis hányadunknak maradt meg a lelkében a magyarságtudat és a haza szeretetének érzése.  Ma a világ átjárható. Gyakorlatilag minden megvehető, amit el akarnak adni. Óriási pénzeket költenek a multinacionális cégek reklámra, bármit hirdetnek is: egészségügyi vagy technikai vívmányt, utazási lehetőséget, otthoni sporteszközöket és így tovább. Én még nem láttam olyan hirdetést, mely arra ösztönözne, hogy szeresd a hazádat, maradj magyar, tartsd meg és óvjad anyanyelved. Európa és ezen belül Magyarország haláltáncát járja. Amerikát, Oroszországot és Kínát nem érdekli Európa. Nekik csupán egy lehetséges piac. Székelyföldön, Felvidéken sokkal erősebb a magyarságtudat, a normális gondolkodás, de hogyan magyarázod meg egy magyar gyökerű fiatalnak, hol van otthona és hol mondja: itthon vagyok. (KORMORÁN – ITTHON, OTTHON) A multi cégeknek és a nagyhatalmaknak nem érdeke a hazaszeretet és a nemzetállamok sokasága. A mai fiatal nemzedékek a fogyasztás és az agymosás áldozatai. Ha van valamilyen küldetése a Kormoránnak dalaival, akkor annyi, hogy a maga szerény lehetőségeivel felhívja a figyelmet arra, micsoda csapdába csalják gyerekeinket.

 

Koltay – Gyere ki te gyöngyvirág (Kormorán) /Uránia 40 éves a zenekar/

 

Doma-Mikó István


A folytatás itt:

Magyarságtudat – Beszélgetés Koltay Gergellyel 2/2

 

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: