You are here

Kirándulás a pokolba (Japán népmese)

Valamikor, réges-régen élt három jó barát. Az egyik vásári mutatványos volt, a másik fogorvos, a harmadik meg kóborló hegyi szerzetes. Rá se hederítettek a világra, csak ráérősen kódorogtak hol erre, hol arra. Folyton úton voltak, együtt vándoroltak, de annyi pénzt azért mindenütt megkerestek, hogy az aznapi betevő falatjuk meglegyen.

Egyszer éppen egy hegyen kaptattak fölfelé, s már jól benne jártak az erdő sűrűjében, amikor isten tudja, hogyan, de letévedtek az útról.
– Sebaj! Majd csak kilyukadunk valahol! Menjünk!
Még a nap is magasan járt, sietős dolguk sem volt, ballagtak hát tovább, amerre a lábuk vitte őket. Ahogy így mentek-mendegéltek, egyszer csak megpillantottak egy nagy kőtáblát.
“Balra a Mennyország, jobbra a Pokol!” – ez volt a táblára vésve.
– Nahát, még ilyet! Szavamra mondom, sose hallottam, hogy a Túlvilág kapuja éppen hegyek között nyílna!
– Az ám! De a Pokolba csak az juthat be, aki elébb meghótt!
– Csakugyan! No, de talán mi élve is kiruccanhatunk a Pokolba!
– Hát akkor, cimborák, menjünk és nézzünk körül benne!
Ezzel fogták magukat, s megindultak jobbra. Mentek-mendegéltek, s egyszer csak egy óriási vaskapu előtt találták magukat.
– Nahát! Ez lenne a Pokol kapuja? – néztek egymásra ámuldozva, s megpróbálták a kaput kinyitni. Ám olyannyira be volt zárva, hogy hiába feszegették, csak nem bírtak vele hárman se. Belestek hát egy résen, s mit láttak! Egy tucat rusnya ördögöt: vörösöket, zöldeket, feketéket; akik, úgy látszik, nem vették észre a három jövevényt.
– Hé, ördögök! Eresszetek be! – döngette meg a kaput a mutatványos.
Erre egy tagbaszakadt ördög, aki addig lustán tetvészkedett, odajött a kapuhoz.
– Hát kendtek meg mi a fenét akarnak itt?
– Jöttünk, hogy egy kicsit szétnézzünk a Pokolban!
– Eredjenek a fenébe! Hiszen kendtek még meg se haltak! Ez nem olyan hely, ahova bármiféle jöttment élő csak úgy beléphetne!
– Ugyan, ne legyen már olyan szőrösszívű! Engedjen már be, ha szépen kérjük!
– Hát jó, várjanak egy csöppet! Megyek, megkérdem Enma királyt, a főnökömet.
– Hogy milyen ostoba fajankók vannak! Eridj, ereszd be őket, oszt vezesd körbe egy kicsit! Aztán, ha úgy-ahogy körülnéztek, nem bánom, fölfalhatjátok őket! – mondta Enma király, s bőszen forgatta gülü szemeit.
No, nem kellett kétszer mondania, örültek az ördögök, hogy friss húshoz juthatnak. Futottak tüstént a kapuhoz, s szájuk szélét nyalogatva terelték-tuszkolták befelé a három kíváncsiskodót.
– No, most aztán jól nyissátok ki a csipátokat! – kezdte az idegenvezetést egy tarka ördög. – Ez itt a Halottak Folyója. Az a vén banya meg, aki mellette ül, a halottak útbaigazítója és vetkőztetőnője. Nélküle a szegény lélek hiába is akarná, nem találna ide. Az ott a híres-nevezetes Túlvilág Mezeje. Amikor egy két-három esztendős lurkó meghal, oda kerül, ni, aztán ott kell a követ hordania halomba. Mikor a rakás készen van, jön egy magamfajta, s az ujjával kicsit megpöcköli. A rakás összedől, a lurkók meg kezdhetik az egészet elölről. Persze bőgnek. Akkor eljön értük az irgalmas Dzsizó bódhiszattva. Először csak vigasztalja őket, majd megkönyörül rajtuk, s fölviszi mindet a mennyekbe. Így működik a gépezet, világos?
– Értjük, értjük, hogyne értenénk!
Hanem az ördögök nagyon kívánósak voltak, éppen csak a bejárat környékét mutatták meg, s máris megálltak.
– Ennél tovább már nem érdemes menni, mert nincsen semmi látnivaló! Hanem kendtek bizony elég büdösek, meg kéne mosdaniuk. Van egy kis meleg vizünk, jöjjenek, mártózzanak meg! Fölüdülés lesz egy jó fürdőzés! – mondta kaján vigyorral egy vörös ördög, ugyanis ő volt a fürdő fölügyelője.
Elindultak hát a vörös ördög után, s meg is érkeztek egy irdatlan nagy üsthöz: csak úgy bugyogott-fortyogott benne a sok víz, és sűrű gőz gomolygott fölötte.
– Hú, a mindenségit! Ennek fele se tréfa! Hiszen ez kopasztóvíz! Csontig fővünk benne! Most aztán mitévők legyünk? – néztek egymásra borzongva a cimborák.
– Ugyan már, mit vagytok úgy berezelve! – szólt a hegyi szerzetes. – Mi ez nekem? Hiszen pap vagyok, s azzal keresem a kenyerem, hogy fohászkodom! – s máris az üst felé fordult, és valami zsolozsmát kezdett mormolni.
– Mit motyog itt kend összevissza, mint aki lázában félrebeszél! Hanem most már elég, mars bele az üstbe! Hadd főjenek jó puhára kendtek! – azzal a dühös ördög fölkapta a három embert, és zsupsz! belevágta őket a lobogó vízbe.
Igen ám, de a szerzetes fohászának köszönhetően a víz éppen kellemes meleg lett. Minthogy a cimborák már napok óta nem mosdottak, nekiláttak hát a koszvakarásnak, s mint akik a Mennyországban érzik magukat, hujjogatva lubickoltak, de még énekeltek, táncoltak is hozzá.
A fürdőőr tanácstalanul bámulta a hejehujázókat, aztán elnyargalt Enma királyhoz, hogy jelentse a dolgot.
– Hát akkor dobjátok ki őket a fürdőből! Aztán itassátok le alaposan mind a hármat rizsborral, majd tömjétek meg az ördögök köldökében termett szezámból készült kásával! – adta ki a parancsot a király.
Most egy fekete ördög jött a cimborákért, s hozott nekik rizsbort meg köldökszezámos kását. Mivel azok amúgy is régen ettek, na meg a jóleső fürdőre is megéheztek, örömmel fogadták a kínálást. Még repetát is kértek.
– No, ez jólesett! Köszönjük szépen a finom vacsorát!
– Hát ez így nem mehet tovább! Még hogy ezek itt mindenhez jó képet vágnak! – háborgott a fekete ördög, s eltuszkolta a három jó barátot a Szablya-hegyhez, ahol egy kék ördög őrködött.
– Na, mars föl a hegyre! – üvöltötte a kék ördög.
De a Szablya-hegy nem afféle közönséges hegy volt ám, hanem csupa hegyivel fölfelé meredő kardból volt rakva, s azok olyan szorosan sorakoztak egymás mellett, mint a sündisznó tüskéi. Ha rájuk lépnének, a sok veszedelmes fegyver összevissza szabdalná őket. A fogorvos meg a szerzetes beijedve huppantak a földre már a hegymászás gondolatától is. Nem így a mutatványos!
– Semmi baj, cimborák! Hiszen mutatványos vagyok, s azzal keresem a kenyerem, hogy kardélen táncolok a vásári népek előtt. Mi ez nekem! Gyertek, másszatok föl a vállamra! – azzal a jobb vállára vette a szerzetest, a balra meg a fogorvost, s mintha csak a vásári közönség előtt szerepelne, könnyed léptekkel megindult a hegyre.
– Tessék, csak tessék! Itt láthatják a világ legnagyobb produkcióját! A kardélen táncoló pehelykönnyű embert! – rikkantotta, ahogy szokta. Mikor aztán már fönt voltak a hegy tetején, kényelmesen letelepedtek.
– Hát ezt azért mégsem gondoltam volna! Hogy a Pokolban jó meleg fürdővel fogadnak, fölséges köldökszezámos kásával kínálnak, s mindennek tetejébe szép a kilátás is! Akkor most fújjunk egyet! – ajánlotta a mutatványos. Azzal a három jó barát lustán vakarózni kezdett.
A kék ördög úgy megdöbbent, hogy még a száját is nyitva felejtette. Aztán elrohant, hogy jelentse a dolgot Enma királynak.
– Főnök, főnök! Hát ez nem igaz! Képzelje, egy karcolás nem sok, annyi bántódásuk sem esett a Szablya-hegyen! Most éppen kényelembe helyezték magukat odafönn, és tetvészkednek.
A Pokol királya a fogát csikorgatta szörnyű haragjában.
– Hát ez már tényleg több a soknál! Tüstént hozd őket elibém!
Így is lett, s miközben a kíváncsiskodók szívszorongva találgatták, hogy most vajon hová is vezetik őket, megérkeztek a király színe elé.
– Na, ti jómadarak! Hát mit képzeltek ti, hol vagytok? A Mennyországban? De most aztán elég volt a mulatságból! Végzek veletek: apróra ráglak mindhármótokat! Sorakozó!
Hanem most a fogorvos állt legelőre.
– Rajtam a sor, barátaim! Megmutatom, hogy nem hiába vagyok fogorvos!
Ekkor Enma király kitátotta irdatlan nagy száját, s a fogorvosra vetette magát. Hanem az sem volt rest, egy szemvillanás alatt kirángatta az összes fogat, amit csak talált a szörnyű nagy szájban. Így aztán Enma király hiába rágta, őrölte a cimborákat. Egészben még lenyelni sem tudta a nagy falatokat, hát végül undorral kiköpte őket.
– Én már nem tudok mit kezdeni veletek! Mars vissza oda, ahonnan jöttetek!
Így hát szépen kipenderítették a hívatlan vendégeket a Pokolból, vissza az Evilágra.
– Gondolta a fene, de ez a Pokol nem valami nagy dolog! Akárki megmondhatja, hogy a földi élet sokkal pokolibb! – egyezett meg a három jó barát, s azzal folytatták útjukat, épp oly gondtalanul, mint addig.

Forrás: Polczer Porta

 

Ajánlott bejegyzések

%d bloggers like this: