Molnár úr lelkendezve eszegette a cigánypecsenyét. Annyira hiányoztak neki a hazai ízek, hogy képes volt elutazni Minato negyed magyar éttermébe, amely a Paprika. Hu nevet viseli.
Kazukinak túl zsírosak és fűszeresek voltak a magyar ételek, de udvariasságból megette őket.
–Ha sok ilyen ételt eszel, tönkre fog menni a szíved!–figyelmeztette Molnár urat.
–Úgy szeretnék meghalni, hogy a fejem belehanyatlik egy nagy tányér kolozsvári töltött káposztába!–felelte Molnár úr nevetve két falat között.–Csodálkoztam rajta, hogy első szóra elkísértél!
Kazuki a magyar motívumokkal díszített éttermet nézte. Látszott, hogy profi módon van berendezve.
–Otthon egyre nagyobb a nyüzsgés. Szükségem volt egy kis nyugalomra!
–Ha gondolod, én és Minori szívesen segítünk a gyerekekre vigyázni! Addig te és Chisa ki tudtok mozdulni egy kicsit otthonról!
Kazuki értetlenül nézett barátjára. Molnár úr félbehagyta a cigánypecsenye kóstolgatását.
–Ugye, most nem azzal akarsz nekem jönni, hogy Japánban az asszonyok dolga a gyereknevelés és a férfiaké a munka?
–De ez így van évszázadok óta!
–Nem akartok változtatni? Miért ragaszkodtok, ti japánok ennyire a hagyományaitokhoz?
–Ti is ragaszkodtok hozzá! Szilveszterkor elvittél egy helyre, ahol ostort csergettek a betyárok! Ezzel űzitek el a telet! Meg ott van a busójárás is!
Molnár úr előrehajolt.
–Én azt hittem, nem figyeltél oda, amikor ezekről beszéltem, vagy ilyen helyekre vittelek!
–Eredetileg úgy volt, hogy több időt töltünk Magyarországon! Meg akartam ismerni a kultúrátokat!
–De fapofával álltál végig minden rendezvényt!
Molnár úr elmosolyodott. Kazuki amúgy is a saját jól bevált pókerarcát használta mindenhol. Nagyon ritkán lehetett megállapítani, hogy mire gondol.
–Profi pókerjátékos lennél!
–Nem tudok kártyázni! Nem is akarom megtanulni! Sok japánt elvakított már a játékszenvedély és a játékgépek csillogása! Szerencsére mi, józan gondolkodású emberek többen vagyunk!
Molnár úr felemelte a kezét.
–Mit csinálsz?
–Jelzek a pincérnek, hogy még rendelni szeretnék!
–Még? Az étlapon felsorolt ételek felét megetted!
–És a másik felét is meg fogom enni! Ki tudja, mikor jutok ki ide legközelebb?
–Nektek magyaroknak az evés az egyik legnagyobb szenvedélyetek!
–Ti pedig mindenkinek a kedvében akartok járni! És ez csodálatos, mert különben nem tudnék Tokióban magyar ételeket enni!
Molnár úrnak végül nem sikerült az egész étlapot végigennie. A vacsora végeztével az étterem tulajdonosa készített egy fényképet róla. Minden itt étkező magyar vendégről készítenek egyet és kiteszik a falra. Egy zacskó tölteni való paprikát is kapott ajándékba. Boldogan és jóllakottan lépett ki az ajtón.
–Régen éreztem magamat ennyire otthon Tokióban!
–Én mindig otthon éreztem itt magam!–felelte Kazuki és a pókerarcon átfutott egy halvány mosoly.
