You are here

Kazuki és Chisa: Egy kis hazai

 

Molnár úr lelkendezve eszegette a cigánypecsenyét. Annyira hiányoztak neki a hazai ízek, hogy képes volt elutazni Minato negyed magyar éttermébe, amely a Paprika. Hu nevet viseli.

Kazukinak túl zsírosak és fűszeresek voltak a magyar ételek, de udvariasságból megette őket.

–Ha sok ilyen ételt eszel, tönkre fog menni a szíved!–figyelmeztette Molnár urat.

–Úgy szeretnék meghalni, hogy a fejem belehanyatlik egy nagy tányér kolozsvári töltött káposztába!–felelte Molnár úr nevetve két falat között.–Csodálkoztam rajta, hogy első szóra elkísértél!

Kazuki a magyar motívumokkal díszített éttermet nézte. Látszott, hogy profi módon van berendezve.

–Otthon egyre nagyobb a nyüzsgés. Szükségem volt egy kis nyugalomra!

–Ha gondolod, én és Minori szívesen segítünk a gyerekekre vigyázni! Addig te és Chisa ki tudtok mozdulni egy kicsit otthonról!

Kazuki értetlenül nézett barátjára. Molnár úr félbehagyta a cigánypecsenye kóstolgatását.

–Ugye, most nem azzal akarsz nekem jönni, hogy Japánban az asszonyok dolga a gyereknevelés és a férfiaké a munka?

–De ez így van évszázadok óta!

–Nem akartok változtatni? Miért ragaszkodtok, ti japánok ennyire a hagyományaitokhoz?

–Ti is ragaszkodtok hozzá! Szilveszterkor elvittél egy helyre, ahol ostort csergettek a betyárok! Ezzel űzitek el a telet! Meg ott van a busójárás is!

 

 

Molnár úr előrehajolt.

Hírdetés

–Én azt hittem, nem figyeltél oda, amikor ezekről beszéltem, vagy ilyen helyekre vittelek!

Hírdetés

–Eredetileg úgy volt, hogy több időt töltünk Magyarországon! Meg akartam ismerni a kultúrátokat!

–De fapofával álltál végig minden rendezvényt!

Molnár úr elmosolyodott. Kazuki amúgy is a saját jól bevált pókerarcát használta mindenhol. Nagyon ritkán lehetett megállapítani, hogy mire gondol.

–Profi pókerjátékos lennél!

–Nem tudok kártyázni! Nem is akarom megtanulni! Sok japánt elvakított már a játékszenvedély és a játékgépek csillogása! Szerencsére mi, józan gondolkodású emberek többen vagyunk!

Molnár úr felemelte a kezét.

–Mit csinálsz?

–Jelzek a pincérnek, hogy még rendelni szeretnék!

–Még? Az étlapon felsorolt ételek felét megetted!

–És a másik felét is meg fogom enni! Ki tudja, mikor jutok ki ide legközelebb?

–Nektek magyaroknak az evés az egyik legnagyobb szenvedélyetek!

–Ti pedig mindenkinek a kedvében akartok járni! És ez csodálatos, mert különben nem tudnék Tokióban magyar ételeket enni!

Molnár úrnak végül nem sikerült az egész étlapot végigennie. A vacsora végeztével az étterem tulajdonosa készített egy fényképet róla. Minden itt étkező magyar vendégről készítenek egyet és kiteszik a falra. Egy zacskó tölteni való paprikát is kapott ajándékba. Boldogan és jóllakottan lépett ki az ajtón.

–Régen éreztem magamat ennyire otthon Tokióban!

–Én mindig otthon éreztem itt magam!–felelte Kazuki és a pókerarcon átfutott egy halvány mosoly.

Érdekelheti még:

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: