You are here

Mennyit ér a világ legdrágább élőhala?

Egy japán gyűjtő 1,8 millió dollárt adott egy egyméteres koi pontyért a napokban. Ezzel ez a szerencsés ponty lett a világ legdrágábban eladott élő hala. A nőstény állat tavaly egyébként megnyert már egy nagyon rangos halszépségversenyt, és állítólag nagyon jók az esélyei arra, hogy megismételje a győzelmet, ami nagyon megdobta az árát. Eddig a legtöbb pénz egyébként, amit egy élő…

Olvass tovább!

Csökkentek a fogyasztói árak Japánban

Decemberben a vártnál nagyobb mértékben csökkentek a fogyasztói árak Japánban és az éves átlagár is alacsonyabb lett az előző évinél. A tokiói kormányhivatal jelentése szerint a fogyasztói árak 1,2 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz képest tavaly decemberben Japánban. Novemberben 0,9 százalékos volt az éves árcsökkenés. A decemberi árcsökkenés 2010 áprilisa óta a legnagyobbnak bizonyult. A piac 1,1 százalékos csökkenést…

Olvass tovább!

Japán beruházás Magyarországon

Három japán vállalat összesen 6,5 milliárd forint összegű autóipari beruházást hajt végre Magyarországon, ehhez a kormány 2 milliárd forint támogatást biztosít – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter kiemelte, hogy a fejlesztések 5300 ember munkahelyét védik meg. Hangsúlyozta, hogy a beruházásoknak azért is van különös jelentősége, mert a globális és a magyar gazdaság szempontjából is meghatározó iparágban, az…

Olvass tovább!

Japán vállalatok szerepe a magyar gazdaság növekedésében

A japán vállalatok döntő szerepet játszanak a magyar gazdaság növekedésében, a világjárvány alatt eddig 19 japán vállalat összesen 21 milliárd forintnyi beruházást hajtott végre Magyarországon, amellyel több mint 13 ezer munkahelyet mentettek meg – közölte a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán, miután bemutatkozó látogatáson fogadta Ohtaka Maszato japán nagykövetet.  Szijjártó Péter azt írta, köszönetet mondott a nagykövetnek azért, hogy…

Olvass tovább!

Japán utat nyitott a magyar sertéshús előtt

Magyarország az első olyan afrikai sertéspestissel érintett ország a világon, amellyel Japán megállapodott a regionalizáció kérdésében – közölte az Agrárminisztérium hétfőn az MTI-vel.  Ennek megfelelően a jövőben Japán már nem egész Magyarországról, csupán az afrikai sertéspestissel (ASP) érintett területekről tiltja a sertéshús és hústermékek kiszállítását, a megállapodás jelentős gazdasági előnyt jelenthet a magyar állattartóknak, előállítóknak – írták. Emlékeztetnek arra, hogy…

Olvass tovább!

Szabadkereskedelmi megállapodást írtak alá az ASEAN-országok és partnereik

A szabadkereskedelem diadalának nevezte Li Ko-csiang kínai miniszterelnök, hogy az ASEAn-tagállamok és partnereik vasárnap aláírták a Regionális Átfogó Gazdasági Partnerség (Regional Comprehensive Economic Partnership, RCEP) nevű ázsiai szabadkereskedelmi megállapodást egy vietnami rendezésű, virtuális csúcstalálkozó zárásaként.     A Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) által 2012-ben kezdeményezett szabadkereskedelmi megállapodásban a szövetség tíz tagországa – Vietnam, Thaiföld, Fülöp-szigetek, Laosz, Kambodzsa, Mianmar, Malajzia, Szingapúr, Indonézia és…

Olvass tovább!

Szabadkereskedelmi megállapodást írt alá Nagy-Britannia és Japán

Szabadkereskedelmi megállapodást írt alá Japánnal a brit kormány. A londoni külkereskedelmi minisztérium ismertetése szerint az egyezmény alapján a japán piacra irányuló brit export 99 százaléka vámmentes lesz.  A múlt hónapban véglegesített egyezményt Liz Truss brit és Moteki Tosimicu japán külkereskedelmi miniszter írta alá Tokióban. A megállapodás január 1-én lép életbe. Az átmeneti időszak elsődleges célja az, hogy időt biztosítson a megállapodásra…

Olvass tovább!

Újra egész Magyarországról szállíthatók baromfitermékek Thaiföldre és Japánba

Október 7-től a thai, október 8-tól pedig a japán szakhatóság is feloldotta az utolsó madárinfluenza miatti korlátozásokat Magyarországgal szemben – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Azt írták, hogy a döntés értelmében ismét Magyarország teljes területéről szállíthatók az élő baromfi, a hús- és hústermékek, valamint a tojás és tojástermékek a távol-keleti országokba. Tájékoztatásuk szerint Bognár Lajos országos főállatorvos a tavaszi…

Olvass tovább!

A japán jegybank jövőre megkezdi a kísérleteket saját digitális pénzével

Bár egyelőre nem tervezi digitális jegybankpénz kibocsátását Japán központi bankja, a 2021-es pénzügyi év elején elindítja a kísérleteket saját digitális pénzével. A digitális jegybankpénz hagyományos pénz, készpénz, ám digitális formában, amelyet egy állam központi bankja bocsát ki és tart ellenőrzés alatt. Hasonlít a kriptodevizákhoz, amelyek bonyolult matematikai feladványok megoldásával jönnek létre, ám egy központosított testület helyett különböző összetételű online közösségek…

Olvass tovább!

Szabadkereskedelmi megállapodásról egyezett meg Nagy-Britannia és Japán

Szabadkereskedelmi megállapodás megkötéséről jutott egyezségre Japánnal a brit kormány. A londoni külkereskedelmi minisztérium pénteki tájékoztatása szerint az egyezmény alapján a japán piacra irányuló brit export 99 százaléka vámmentes lesz.     Liz Truss brit külkereskedelmi miniszter nyilatkozata szerint a megállapodás hosszú távon várhatóan 15,2 milliárd fonttal (hatezer milliárd forinttal) növeli a Japánnal folytatott brit kereskedelem értékét.  Ez az első olyan szabadkereskedelmi megállapodás,…

Olvass tovább!