You are here

Doma-Mikó István: Kardok és könyvek – Beszélgetés Szabó László íróval

Magyarságtudat – japánságtudat
A Pécs városban él és alkot Szabó László író. Nehéz, mondhatnám hálátlan közérdekű életcélt választott –önként.
Tudjuk, vagy legalább is sejtjük, hogy a világhatalom mókuskerékben tart bennünket; behatol az agyunkba, nekik dolgozunk, őket szolgáljuk és őket gyarapítjuk irányított fogyasztóként is.
Az uralkodásnak – vagy inkább a bábok mozgatásának – meg vannak a maga módszerei. Nem csak a régi beváltak, de az újak és a legújabbak is. Beépülnek a mindennapjainkba, a híreke, a reklámokba, a játékfilmekig.  Ezeket leplezi le az író a maga személetes stílusában, s egyben rávezeti az olvasót, hogyan menekülhet a mindent behálózó csápok szorításából.

Szabó László közhasznú tanai nemzetközi fontosságúak, sorozatban mutatjuk be azokat olvasóinknak.

 

D.-M:

– Az első könyve megjelenésekor ismerkedtünk meg, amikor még kezdő író volt,. Azóta az ismeretlenségből szinte berobbant a köztudatba. Mi a mozgatórugója a tollforgatásának, hogyan lett író?

– A 2002-es választások után kezdtem el saját újságot készíteni „JHF – Jó Ha Figyelünk!” címen. Érdekes anyagokat gyűjtöttem össze, és – ahogyan az egy jó lapgazdához illik – mindegyik számhoz írtam egy vagy több saját cikket is.

Később aztán bölcs, öreg barátom és mentorom Misi bácsi (Dohán Mihály) révén – akivel Pécsett ismerkedtem meg egy alkalommal, amikor Síklaky Istvánnal együtt tartott előadást – bekerültem a Nemzeti Internetfigyelő weboldalára írók közé.

Erre a folyamatra erősített rá aztán a pécsi Széchenyi tér. Történt ugyanis, hogy a „darab ideig miniszterelnöknek látszó tárgy” kategóriában sertepertélő Francisco szembe köpte a nemzetet, s ezen nemtelen cselekedete, hogyan, hogyan nem, de kiszivárgott, melynek a következménye országos méretű közfelháborodás lett. Ennek az országos méretű közfelháborodásnak adott otthont aztán napi rendszerességgel helyi szinten Pécs Megyei Jogú Város főtere.

Egy barátom révén kerültem ki a térre. Hallgattam a mikrofon elé lépő felszólalókat, és az jutott eszembe, hogy ez talán még nekem is menne. Mint utóbb kiderült, ment. Sőt, nagyon is jól ment. Olyannyira, hogy rendszerint naponta, kétnaponta rukkoltam elő egy-egy új írással, a legváltozatosabb témakörökben. Mivel mindennap odaengedtek a mikrofonhoz, ez azt jelentette, hogy megfeleltem a felszólalók közléseivel szemben támasztott minőségi követelményeknek.

A könyvírás Karinthy örökbecsű

„Nem mondhatom el senkinek,
elmondom hát mindenkinek.”

gondolatának köszönhetően indult útjára. Egy butapesti szellemi műhely számára készítettem előadást két hollywoodi film felhasználásával. Végül ez az előadássorozat soha nem kerülhetett bemutatásra teljes terjedelmében. A későbbiekben aztán ez az előadás szolgált alapul a MONEYPULÁCIÓ című könyvhöz.

– A könyveiben leleplezi a nemzetközi nagytőke gátlástalan manipulációit. Azokat a körmönfont trükköket és csalásokat, amelyekkel nap mint nap kifosztanak, szegénységben tartanak bennünket. Saját harácsolásuk jármába fogják a tehetségünket és a szorgalmunkat. Például a nyomtatókba csippet építenek, amely x ezer nyomtatás után használhatatlanná teszi a gépet. Magam is láttam a neten orosz videót, amelyben bemutatják, hogyan kell ezt a csippet kiemelni, s utána a nyomtató addig működhet, amíg csak el nem kopik.  Miért folyamodnak a gyártók ilyen minősített csalásokhoz?

– Sokak számára bizonyára furcsának tűnik majd, de a jelenleg Magyarországon hatályos büntető törvénykönyvre kell hivatkozzak:

Csalás Btk. 373. törvényi tényállása – csalás fogalma

Csalás Btk. 373. § (1) Aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart, és ezzel kárt okoz, csalást követ el.

Első hallásra talán meglepő, de ki kell mondanunk, a sokak számára istenített kapitalizmus – legalábbis a ma használatos, spekulatív pénz- és kamatmechanizmusokra épülő gyakorlatával – nem más, mint a jelenleg hatályos magyar(országi) büntetőtörvénykönyv 373. § 1. bekezdésében foglaltak szerint csalásnak minősülő tényállás!

Ez nem más, mint egy hatalmas átverés!
Itt nem a rendszer van az emberért, hanem az ember a rendszerért!

Legalábbis a mindenkori hatalom – úgy tűnik rendszerektől függetlenül – ezt várja el a … Majdnem azt mondtam, a polgáraitól, de az Élet tökéletesen megmutatja számunkra, hogy ezt a szót itt semmiképpen sem használhatjuk, szóval a mindenkori hatalom ezt várja el az alattvalóitól.

A végletekig csúcsra járatott haszonszerzés újratermelési ciklusainak köszönhetően, meg kellett tanulnunk – és most már egyre inkább azt akarják elérni, hogy meg is szeressük – a „tervezett avulás” fogalmát. A szüleink, vagy nagyszüleink korából ismerős, akár több nemzedéket is kiszolgáló „Ebben még van anyag!” típusú háztartási gépek és eszközök immáron végleg és visszavonhatatlanul a múlt ködébe vesztek. Eltűntek a „folyamatos fejlődésnek” hazudott modern kor felgyorsuló felhalmozásában.

A nyugatias modernitás embere a raszter-társadalom lélektelen, embertelen és istentelen városi létformájában robotol, miközben tárgyak garmadájával veszi körbe magát, mert azt hiszi – pontosabban már semmiben sem hisz, de mindenkinek elhisz mindent – szóval meg van róla győződve, hogy külső kacatokkal pótolható az, ami belülről, lényegében belőle hiányzik. Éppen ezért egyre gyorsabban, egyre több tárggyal igyekszik körülvenni magát.

Nincs idő tehát javítással, vagy alkatrészcserével bíbelődni! Ráadásul a piacnak – de legfőképpen a haszon ciklikus újratermelésnek árt a legtöbbet – ha valamit csak egyszer kell megvenned! Ha mégis elromlik a készülék, lehetőleg ne vidd szervizbe megjavíttatni, az meg véletlenül se fordulhasson elő, hogy esetleg te magad is képes legyél megjavítani! Micsoda skandalum! Vegyél újat!

A modern lapos-okostévék után most már az autóknál is egyre több gyártó elkezdte alkalmazni az ún. ragasztásos rögzítési módozatokat, melyek legfőbb jellemzője, hogy roncsolás nélkül nem javíthatók. Így tehát, hacsak egy kisebb egység sérült, ami egy nagyobb egységen van, ki kell cserélned az egész nagyobb egységet. De mi történik akkor, ha az egész nagyobb egység cseréje már túl nagy költség az egész termék árához viszonyítva, és a javítás így már nem éri meg? (Az autók esetében ezt nevezik gazdasági totálkárnak!)
Nos, akkor nem marad más, mint hogy vegyél egy újat! Vagy többet! Az még jobb!


Kardok és könyvek. Az író lakása dugig van könyvekkel, csak közlekedő folyosókat hagyott, a kardok pedig a lakás díszei
  

– A filmipar pedig leegyszerűsített propagandájával engedelmes bábukat nevelne a nézőkből a hatalom javára. Mondana példákat is ezekre?

– A tudatipar zászlóshajója minden kétséget kizáróan Hollywood. A képkockákon elhelyezett szimbolikus, különféle jelképekkel történő vizuális utalásokkal régóta hatnak a nézőkre.

Legalább ilyen fontosak a filmekben elhangzó üzenetek is. Ezekre talán nem figyelünk oda annyira, hiszen a látvány elviszi a figyelmünk jelentős részét, pedig ezek is hatással vannak ránk.

Ennél azonban ma már jóval többről van szó! Azt is mondhatnánk: szintet léptek!

A „hátrányos helyzetű kisebbségek védelme” érdekében, sikerült erőteljesen túltolni a biciklit. Még igazán bele sem lendültek, de a mozikat látogató közönség soraiból már most lehet hallani olyan hangokat, melyek esetenként történelemhamisításról, vagy éppen a valóság (az Élet) meghazudtolásáról beszélnek ennek az újonnan lábra kapott, a szabadság helyett valójában a szabadosságot piedesztálra emelő, „értékrend” helyett sokkal inkább „érdekrendnek” nevezhető filmkészítési gyakorlat láttán.

Mert hát mit szóljon olyankor az ember, amikor Junájted Sztyupidéknál az egyik filmes sorozatban a készítők afro-amerikaiként tüntetnek fel olyan történelmi szereplőket és karaktereket, akik nem voltak, nem lehettek azok?

Vagy mit szóljunk olyankor, amikor filmkészítői berkekben eljátszadoznak a gondolattal – és nagyon úgy tűnik, hogy egyáltalán nem elképzelhetetlen –, hogy Ian Fleming örök klasszikusa James Bond, akiről köztudott – még az is tudja, aki életében egyetlen James Bond-filmet sem látott – szóval, hogy a fehér, és minden kétséget kizáróan heteroszexuális 007-es szerepére Daniel Craiget követően egy afroamerikai színésznőt Lashana Lynchet szemelték ki? Gondolom Jane Bondnak hívják majd.

A társadalom, az emberiség tudatformálására, mintakövetésére talán a legjobb példa a szintén nagy nézettséget magáénak tudható „A szolgálólány meséje” című, szintén amerikai sorozat.

Az Amerikai Egyesült Államok egy részéből egy vallási alapokon álló diktatórikus disztópia, Gilead jön létre. A szabadság földje ezúttal Amerika helyett Kanada, ahol viszont valósággal tobzódnak a tényleges világban deviánsnak számító társadalmi berendezkedések és létmintázatok.

Ha lassan is, de annál biztosabban formálják, alakítják át a teljes emberiség értékítéletét, véleményalkotását. Ez a fajta, cserén, megtévesztésen alapuló, a jót rosszként, az ártót jóként, támogatóként feltüntető vetítéstechnika egy jól bejáratott, Hollywood által már nagyon sokszor alkalmazott és bemutatott módszertan. Elsőre, másodikra, de még sokadikra is észrevétlen azok számára, akik csak néznek (mint a moziban), de nem látnak! A varázslatot keresik, de csak a szemfényvesztéssel találják szemben magukat. Ez több mint életveszélyes! Ez halálos, ránk, a Tudás Népére nézve!

És akkor az Oscar-díjra történő benevezés meglehetősen sajátságosan összeállított követelményrendszeréről még egy árva szó nem sok, annyit sem ejtettünk!

– Ön figyelmeztet, leleplez, és lámpással mutatja a helyes utat. Ez felháborítja a leleplezett csalókat. Akadályozzák a könyvei kiadását, a tartalmuk közzétételét. Tudhatnánk erről többet?

– A könyvsorozat ma létező weboldala (www.saremberkora.hu) nem az első, nem az eredeti. Volt egy ezt megelőző weboldal, amit egész egyszerűen eltöröltek a világhálóról, nem is tudtuk visszaállítani. Létrehoztam egy új weboldalt, ezzel találkozhatnak most az érdeklődők. Ez az új oldal is rendszeresen támadások alatt áll. A legutóbbi támadás óta további biztonsági intézkedéseket kellett életbe léptetni, mely azzal jár, hogy az oldalra történő belépés előtt öt másodpercet várni kell. Csapataink harcban állnak, egyelőre még létezik az oldal!



Az író “civilben”


– Hogyan foglalná össze a küzdelmekben és sikerekben gazdag életét?

– Talán Shei Shinn gondolata az, ami a legstílszerűbb, és a legjobban ide kívánkozik: „Szamuráj vagyok. Karddal életet adni, ez feladatom.”

Én nem vagyok harcos, nem vagyok gyógyító, ezekhez nem értek. Talán – ha vehetem magamnak szerényen a bátorságot (vagy inkább botorságot?) – megpróbálok alázatosan tanító lenni, vagy ha még pontosabban szeretném kifejezni magamat, tanítóvá válni. Hogy ez mennyire sikerül, nem az én tisztem, s feladatom eldönteni, ezt megteszik helyettem az olvasók. Azzal, hogy elolvassák a könyveimet. S ha csak egyetlen olyan gondolatot is találnak bennük, melyet úgy éreznek, hogy muszáj bepakolniuk kis úti tarisznyájukba, hogy magukkal vigyék, vagy átadják az utánuk jövőknek, már nem éltem hiába.

Ugyanakkor, talán egy kicsit mégis csak harcos vagyok, hiszen küzdök a szabad gondolatért, a gondolkodás szabadságáért. S egy kissé gyógyító is vagyok, hiszen próbálom rendbe tenni, meggyógyítani a lélek dolgait, amikor a csodálatos Márton Áront segítségül hívva figyelmeztetem, emlékeztetem a többieket, hogy

„Két világ polgárai vagyunk egyszerre!
Lelkünk gyökérszálai az Éghez kötnek bennünket,
Lábunkkal sáros földi utakon botorkálunk.”

Amikor a könyvbemutató előadás végén odajön hozzám egy öreg anyóka, belenézek a szemébe, ahonnan egy egész élet, s egy egész világ néz vissza rám, megszorítja a kezemet, és csak annyit mond: „Maga egy őrző!”, hiába nem kapok szikrát, de ott, onnan és akkor tudom, hogy ezért vagyok itt. Ez az én dolgom, ezért küldtek ide. Jókor, jó helyen. Hazaértem, itthon vagyok.

A Jó Isten legnagyobb ajándéka számomra, hogy ide születhettem, hogy magyar vagyok.

Azt gondolom, az irány jó, amerre haladok. Ahogy gyakorta szoktam volt mondani: „Szeret engemet a Jó Isten, a tenyerén hordoz, csak néha tapsol egyet.”

Folytatjuk

Ajánlott bejegyzések

%d bloggers like this: