You are here

Bonc és vadász (Tréfás mese)

Járja, búvja bonc az erdőt, tanít, oktat járó-kelő Buddha-hívőt, jámbor szóra, emberségre, irgal­mazó, szívjavító szeretetre. Fa odvában szűk lakása, szószólásban jámbor lelke megnyugvása.

Hegyek útján, esthomályos mély erdőben, jár a vadász vadra lesben; kedveteltig vadászgat el, vadra nyíllal nyilazgat el. Napkeltétől napnyugtáig, néhanapján virradtáig.

Ballag a bonc hegyek, völgyek akadékán, sziklaszálak szakadékán, ki barlangból, be bar­lang­ba, völgykatlanból szűk szorosba. S amint lesel tekervényes utak mentén, ül egy vadász földre süppedt vén fa tönkjén; erős vállán íj-nyilával, nyíllal átlőtt zsákmányával.

Bonc ott terem vadász mellett, akár egy nagy bűnös mellett, szemet szegez íjra-nyílra, szíve lobban bősz haragra; pattogatja mérges szavát, szívlelteti komolyhangú tanítását.

– Bűnös ember, istentelen, bűneidben telhetetlen, elkárhozik gonosz lelked, el is senyved vétkes tested. Kérlek Buddha szent szavára, őseidnek irgalmára, hagyjad abba kedvtelésed, irtózatos vérengzésed.

– Buddha ellen mit vétettem? Mi bűn, amit elkövettem?

– Mért pusztítgatsz állatokat? Rókát, teknőst, ártatlanka madarakat? Felelj vadász, felelj íjász. Ha te, ember, te is rettegsz idő előtt elmúlástól, szegény állat szinte riad hirtelenbe megha­lástól s hogyha lelked entestedből el-kiröppen, állat lelke nem különben. Úgy ám, vadász, az ám, íjász.

– Mit nem mondasz?

– Rá ha törnek lelketlenül éltetekre, nagy harag száll szívetekre; úgy-e, vadász, úgy-e íjász? Épúgy szegény kis állatkát irgalmatlan ha támadják, vagy ha szegényt ravasz módon tőrbe csalják. Nekik is van fájó lelkük, holtuk után újra élő énes énjük; neki is fáj, neki is baj, ami neked; ő is örül, ha örülhet. Úgy ám, vadász, az ám, íjász.

– Mit nem mondasz?

– Ártatlanka állatkákat, hej, de hányat, kegyetlenül lenyilaztál; madárkákat, hej, de hányat, lelketlenül tőrbe csaltál. Hallgassad meg büntetésed, tudd meg tőlem jövőbeli életedet. Buddha szava parancsolja, így rendeli hitünk szava, hogy abba száll szálló lelked, azzá válik porhüvelyed, aki épp legutoljára került íjad halálhozó gyilokjára. Róka ha volt, rókává lesz bűnös tested; madár ha volt, abba száll át a szellemed. Úgy ám, vadász, az ám, íjász.

Deli vadász gondolkozik, bonc szép szaván mélyen, hosszan tanakodik; mosoly suhan át az arcán, száját ekkép szóra nyitván:

– Megértettem bölcs szavadat, megszívleltem emberséges tanácsodat. Szent Buddhánknak te szerinted, így szól szava, tilalmad is parancsolja, hogy abba száll szálló lelkem, azzá válik földi létem, ki épp legutoljára került íjam halálhozó gyilokjára. Úgy-e, szent bonc?

– Nem különben – mondja menten.

– Történjék hát óhajtásod, akaratom, kedvtelésem mától fogva nem folytatom.

– Öröm a te megtérésed – ujjong a bonc megtért vadász beszédének; nagyboldogan tipeg-topog körülötte, íját, nyilát borzalommal szemlélgetve.

– Ám sok bűnöd bocsánatja akkor válhat csak javadra, hogyha le is vezekelted s holtod után bűnös lelked abban tölti néhány évét, melyikének utoljára oltottad ki földi éltét.

– Mit nem mondasz?

Deli vadász egyet gondol hamarjában, nyíl megrándul két karjában, hátraugrik hirtelenbe, gyilkos nyilat kap kezébe, boncnak szegzi íját-nyilát, s célba veszi szíve táját.

Holttá sápad szent bonc arca, nagyot remeg s gyökeret ver keze, lába; szíve dobog, ajka hebeg:

– Kíméld, vadász, szerencsétlen életemet.

Meg se moccan vadász arca, íját-nyilát nyílegyenes célban tartja.

– Azért rontok én vesztedre, azért török életedre, hogy a nyilam, gyilkos nyilam utolsónak téged érjen s túlvilágon egy-két évem háborítlan benned éljem. Ha te meghalsz, tehelyetted szent bonc, íme, én lehessek. Boncnak inkább lesz rá módom, bűnöm, vétkem lelkemről le­imád­koznom s ami rosszat életemben elkövettem, könnyebb lesz majd bonc képében veze­kelnem.

Néz a vadász bonc arcára s íját-nyilát békességben lebocsátja. Teste, lelke hamis, tréfás mosollyá vált s a megszeppent bonc apóka észrevétlen elsomfordált.

Járja, búvja továbbra is az erdőket, tanítgatja, oktatgatja a hívőket, jámbor szóra, emberségre, irgalmazó, szívjavító szeretetre.

 

 

http://www.mek.oszk.hu/16100/16138/16138.htm

Ajánlott bejegyzések

%d bloggers like this: