You are here

Doma-Mikó István: Beszélgetés Görög Ibolya protokoll szakértővel 1/2

Az egyetemes emberi kultúrában a protokollnak többezer éves történelme van. Minden társadalomnak voltak, vannak saját szokásai, illemszabályai, ezek gyakran összefonódtak a törvényekkel. Örök érvényű Arisztotelész időszámítás előtti kijelentése: „Az ember társas lény!” 

Egyes szabályok társadalomtól függően eltérőek. Például a középkori Európában csakis fedetlen fővel szabadott az uralkodó elé járulni. A törököknél viszont ilyenkor is követelmény volt a turbán viselése. A két protokollszokás ütközését Havasalföld vajdája, Dracula, úgy oldotta fel, hogy a török követek fejéhez szögeztette a turbánjukat, „nehogy lepottyanjon”.  

A protokollnak Távol-Keleten is voltak és vannak sajátságos hagyományai. A Kínai Császárságban sárga kimonót csak az uralkodó viselhetett. A színe elé kerülő alattvalóknak pedig pár szem szegfűszeget kellett a szájukban tartani, hogy illatos legyen a leheletük.

Japánban évezredes hagyománya van az etikettnek és a protokollnak. A középkori Japán társadalma kasztokra tagozódott. A császár és a fővezér (sógun) álltak a csúcson, alattuk a nemesek és a szamurájok. Ők viselhettek kardot, ellenben az alsóbb kasztok tagjai, a kézművesek, földművesek és kereskedők nem. Például a szamuráj jelenlétében a földművesnek térdelnie kellett és a tekintetét a talajon tartani. Ha ezt megszegte, a szamuráj felháborodásában lecsaphatta a fejét. Kiváltságokat élvezett a postás, aki – postahivatal nem lévén – háztól-házig futva vitte a levelet, ha kellett, az ország másik végébe. Nem volt ugyan nemes, mégis kardot viselhetett, és egy-egy kézbesítőútja során büntetlenül levághatott három főt, akik akadályozták. A Felkelő Nap Országában – immár drasztikus büntetés nélkül – ezernyi udvariassági és protokolláris szokás maradt fenn a múltból. Ez az oka, hogy a japánokat túlontúl udvariasnak tartják. 

Hogyan készüljön fel egy magyar üzletember, vagy turista, ha kapcsolatba kíván lépni japánokkal?

Kérdéseimmel megkerestem a magyar protokolltudomány ikonikus alakját, Görög Ibolyát, több magyar kormány volt protokollfőnökét. Az elérhetőségére egy videóban találtam, ott ígéri, hogy minden e-mailre egy napon belül válaszol. Nos – gondoltam sok keserű tapasztalat birtokában –, ezt kipróbálom!  Mit ad Isten, pár órán belül választ kaptam, és vállalta az interjút.

– Kedves Ibolya! Ahogyan ígérte, valóban egy napon belül válaszolt. Ez a pontosság is a protokoll része? Sokan nem szeretnek levelet írni. Ön szerint mi lehet ennek az oka?

Vannak emberek, akik szeretnek levelet írni és vannak, akik nem. Valóban elmúlt már a legendás levelezések kora, mikor császárnők és filozófusok, híres színészek, tudósok leveleztek. Akkor még a tollal papírra írás napi teendő volt. Az e-mail világában felgyorsultunk, nem születnek szép körmondatok. De legalább tudunk ezt-azt a másikról. Szerintem a legveszélyesebb ebben a tempóban az, hogy nem figyelünk a másikra, nem arra válaszolunk, amit ő írt. De ez sajnos így van a napi verbális kommunikációnkban is, tudják: „és akkor én..” vagy „nekem meg…”.  Hogy a kérdésére visszatérjek, én tényleg azonnal válaszolok, ha mást nem, hogy megkaptam a levelét – hiszen az e-mail elküldése nem kommunikáció, az kering a virtuális világban le meg föl – válasz nélkül az egy nagy semmi.

– A Görög családnévként igencsak ritka Magyarországon. Megkérdezhetem, Ön hogyan „jutott hozzá”?

A középkorban görög kereskedők indultak el felénk. Az egyik ág a Zalában, a másik a Kiskunságban telepedett le. Én a kiskunsági ághoz tartozom. Nagypapám az igazi, hellén „görög” fajta volt, szőke, kék szemű, sas orrú. Nagymamám  sötét hajú, kemény kun lány volt, így aztán, mint minden magyar családban, keveredett a vér. És ha még ehhez hozzáveszem, hogy édesanyám lánykori neve Gál – tehát gall, feltehetően francia gyökerek – tipikus magyarnak mondhatom magam. (nevet)

– Az átlagember számára a protokollos munkája olyan titokzatos, mint az indián varázslók rítusa. A színfalak mögül, ha esőt nem is, rendet és rendszert varázsol egy-egy kiemelt rendezvényhez. A külső szemlélőnek fogalma sincs ki ő, és honnan szerezte a tudományát. Hadd kérdezzem meg; Ön hogyan vált protokollossá? 

Ezt nagyon sokan megkérdezik. Ilyen képzés nem volt Magyarországon, pár éve a Közszolgálati Egyetemen már van posztgraduális formában protokoll ügyintéző képzés. Én még csak úgy „lettem”. 1986 novemberében, mikor egy miniszterhelyettes elvtárs titkárságán voltam befalazva egy székbe, szóltak, hogy nem volna-e kedvem átmenni a Miniszterelnökséghez protokollosnak. Dehogynem!!! Eldobtam kapát, kaszát – vagyis tollat, papírt – és 1987 januárjában beálltam. Két diplomával, akkor két nyelvvizsgával (orosz és angol). Később a munkám megkövetelte, hogy németül és franciául is meg kellett tanulni egy keveset. Azonnal delegációk mellé osztottak be, ezt két kollégámmal csináltam. Az egyik január végén elment gerincműtétre, május végéig, a másik kolléga pedig február első napjaiban szanaszét törte a bokáját – egyedül maradtam. Erre mondják, hogy „mélyvíz”. Nagyon sokat tanultam a kormány vendégházainak személyzetétől, a gépkocsivezetőktől, a tolmácsoktól – akik már régen delegációztak. Persze, van pár leírt szabály is, ültetési rendek stb., de ezt a szakmát csak az életben lehet megtanulni. 1999. március 12-ig csináltam, szenvedéllyel, szeretettel, mondhatni szerelemmel, egy nap alatt lett vége. Ebben a 12 év, két hónap, 12 nap időszakban 7 miniszterelnököt szolgáltam – akkor nagy volt a fluktuáció miniszterelnökök tekintetében. Ezt azért mondom el, hogy éreztessem, ez a szakma teljesen politika-független.


                                     Antall József miniszterelnökkel

– Amióta élek, Magyarországon mindig átmeneti állapot van, annak minden jó és rossz járulékával. Örömmel látom, hogy egyre több az olyan magyar profi, aki Nyugaton és a nagyvilágban is megállná a helyét. Ön szerint mi a szilárd profizmus alapja?

A ’90-es években, amit én „vadkapitalizmusnak” hívok, a pénz hajtása volt a legfontosabb, csak az számított. Ahogy a helyzet konszolidálódott, az utóbbi évtizedben egyre többen vágynak vissza a kiegyensúlyozott, harmonikus emberi kapcsolatokra. Alakulnak civil klubok, a színházak tele vannak, egy-egy nívósabb koncertre hónapokkal előbb elkelnek a jegyek. A vidéki városokban is sűrű programot biztosítanak a művelődési házak. Én bízom benne, hogy az európaiság ismét „elegáns” lesz.

– A profizmus alapkövetelménye a villámgyors problémamegoldás. Gyakran került olyan helyzetbe, hogy nagyot kellett rögtönöznie?

A protokollos munka velejárója, hogy mindig történhet hirtelen nem várt esemény. A jó protokollos ilyenkor azonnal nekiugrik, megoldja – és utána azt mondja, hogy ennél jobban senki nem tudta volna megoldani. Ezért mondom mindig, hogy alkat kérdése, ki tudja ezt a szakmát jól végezni. Aki inkább elgondolkodó, analitikus alkat, elüldögél egy-egy probléma fölött, annak eszébe se jusson ez a pálya. Nekem nagyon sok örömet okozott. Egyébként meg, azt hiszem, az egész életünk tele van váratlan helyzetekkel, nem tudunk semmit előre, sokat rögtönzünk, ez az élet menete. A lényeg, hogy mindig olyan megoldást válasszunk, ami a legkevésbé bántja meg a másikat. Ebben, azt hiszem, rokon lelkek vagyunk a japánokkal.

                                                              USA delegáció

– Munkája során nagyon sok fontos vendéggel találkozott. Ki volt a legrangosabb?

Protokollfőnökként a több mint 12 év alatt nagyon sok ismert és fontos emberrel találkoztam a munkám miatt. De ez csak akkor számít valamit, ha ők is emlékeznek rám – és hát ez nem várható el. Ezek az emberek naponta máshol fordulnak meg, mindenütt kísérgetik őket. Azért az elmondom, hogy pár ember talán van. Például Károly herceg. Igen, Károly herceg! A Parlament épületében kísértem államfőhöz, kormányfőhöz, házelnökhöz és ilyenkor az ember beszélget a vendéggel. Neki is mutattam, hogy a főlépcső két oldalán van 4-4 gránit oszlop, monolit darabok, Svédországból származnak és a világon 12 van ilyen, 8 itt és 4 a brit parlamentben. „Ó!” – mondta. És pár hét múlva felhívott a budapesti brit nagykövet azzal, hogy Károly herceg üzeni, megvan az a négy.

– Minden korosztályt tanít. Mert mondhatjuk, a protokoll elsősorban a politika és az üzleti élet velejárója, de az illem és a jó modor mindenkire nézve kötelező. Könyveket ír, tv-ben nyilatkozik, fáradhatatlanul járja az országot, előadásokat tart. Úgy érzi, sok a tennivaló?

A protokollfőnöki életem annyira régen volt, azóta felnőtt egy generáció!! 1999 ősze óta elsősorban előadások tartásával foglalkozom az európaiság – hitelesség – protokoll témában. Közben írtam hét könyvet is, amik igen nagy példányszámban kelnek el, szerencsére! Az előadásaim témája változó, a hallgatóság összetételétől, vagy egyéni megrendelés esetén a cég, intézmény tevékenységétől, munkaköröktől függ. A Corvinus egyetemen 12 éven át voltak kurzusaim diplomáciai és üzleti protokoll tárgyban. De tartok előadást orvosoknak, ápolási vezetőknek, tanároknak, vállalkozóknak, ipari és kereskedelmi cégeknek, könyvvizsgálóknak – azt nehéz megmondani, hogy kiknek nem. Számomra is váratlan az a siker, amiket elértem. A hetekben volt három nyilvános előadásom is egy héten belül, mind a fővárosban, egyiken 400 fő, a másikon 520, a harmadikon 500 fő – és ez csak egy hét volt! Terjesztem a tant, hiszen ha nem viselkedünk normálisan, ha nem fogad be bennünket egy közösség, akkor szinte lehetetlen sikeressé válni. Hirdetem az eleganciát, ami szerintem a megjelenés intelligenciája – és nem pénzkérdés.

A viselkedést minden kultúra magának szabályozza, sokszor egy-egy faluban is másképp kell köszönni. Az európaiságunk azt mondja ki, hogy a befogadó kultúrát tisztelem, ott alkalmazkodom. Ez lehetne egy igazi nagy világbéke alapja!! Japánban nyilván nem fogom nyilvánosság előtt kifújni az orromat, számukra ez taszító dolog, hogy csak egy példát mondjak.

Az etikett nagyon túlszabályozott viselkedési forma. Mikor megkérdezik tőlem, hogy a főnöke megy a Pápához vagy II. Erzsébethez, hogy kell ott viselkedni – mindig azt válaszolom, hogy én azt konkrétan nem tudom, de az biztos, hogy előre megmondják, akár írásban is előre elküldik. Egyik tolmács ismerősöm Londonban él és szóltak neki, hogy tolmácsolnia kell egy kisebb beszélgetést II. Erzsébetnek teázás keretében, de viseljen kalapot. Ő visszakérdezett, hogy a királynő is kalapban lesz? A válasz: „de hát ő otthon van!”

 

                                                                                                                      Folytatjuk…

 

                                                               Görög Ibolya, protokollszakértő | PwC Outlook 2019. június

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: