A tenger mélyének volt egykori királya, a sárkány. Feleséget vitt egy nap a palotájába és vígan élték napjaikat, vízalatti életöket.
Ágynak esett egyszer a királyné, a sárkányasszony, és tanyát ütött a szomorúság, meg a búbánat. Sorba jött a sok javasember, mind megnézte a beteg asszonyt, egy se segíthetett rajta. Egyre búsabb lett a király, egyre betegebb a királyasszony.
Megszólal egy nap az egyik javasember és azt mondja a királynak:
– Csak egy orvosságot tudok, csak attól gyógyulhat meg a feleséged.
– Mondsza hamar, – kiált fel a király, – hol van az az orvosság?
– Megmondhatom, – feleli a javas, – de nehéz ám hozzájutni.
– Te csak mondd meg, – sürgeti a király, – a többi az én dolgom.
– Majom kéne elevenen, hogy a máját kivehessem, – mondja ki a nagy szót a javas.
– Honnan szedjek én elő majmot? – aggodalmaskodik a király.
– Van egy sziget a tengeren, majmok szigetjének mondják, – beszéli a javas, – oda küldjünk el valakit, hogy fogjon vagy egyet belőlök.
– Ugy ám, – mondja a király, – csakhogy a majmok a földön élnek, az én jobbágyaim pedig mind vízben laknak.
Elgondolkozik, eltünődik a javas, hogy mi volna hát a tennivaló.
– Most jut eszembe, – kiáltja el magát a javas, – hisz itt a medúza, ellátja az a bajunkat. Maga mondta a minap, hogy a földre is eljutott ő már egyszer-egyszer.
– Küldjétek ide, de azonnal ám, – szól a király parancsa.
Szaladnak a medúzáért és ihol, már hozzák is nagy sietve.
– Mit parancsolsz nagy uram? – kérdi alázattal a királytól.
– Majom kéne elevenen, hogy a máját kivehessem, – mondja neki a király.
– Hol találok én majomra? – kérdezi a medúza.
– Van egy sziget a tengeren, majmok szigetjének mondják, – beszéli a király; – oda küldlek el tégedet, elevenen fogj meg egyet.
Értette is a szót a medúza, meg nem is, és lassú eszével így szólal meg:
– Ha parancsolod, Uram, elmegyek én odáig; de gyenge erőmmel hogy foghassak én majmot?
– Ne is az erőddel fogd meg, – mondja neki a király, – hanem fortéllyal, meg szép szóval.
– Milyen fortéllyal, milyen szép szóval? – kíváncsiskodik a medúza.
– A tengerünkről beszélj neki, meg a tenger alatti palotánkról, meg egyéb csodadolgainkról, hogy kedve szottyanjon rá, – oktatja ki a király.
– De nem tud ám a majom úszni, – mondja a medúza.
– Ráülteted a hátadra és úgy csalogatod el idáig, – magyarázgatják neki.
– Értem, – feleli a medúza, – már indulok is érte.
Egyre-másra még kioktatják és úgy indítják útnak. Nekilendül aztán a csápjával és addig szeldesi a habokat, addig nyargalász a hullámokon, míg ott van egy nap a majmok szigetje előtt. Odanéz a földre és egy majmot pillant meg egy fán. Arrafelé úszik és köszönti lentről a majmot, hogy be szépen süt ma a nap.
Elcsodálkozik a majom a medúzán és fogadja a köszöntését.
– Ki ija-fia vagy, merről kerültél ide? – kérdi nagy bámészkodva a majom.
– A tengeralja királyának vagyok a jobbágya, – feleli, – aztán meg medúza a nevem. Nagy híre van ám ennek a szép szigetnek még arra mifelénk is. Hát eljöttem, hogy megnézzem és elgyönyörködjek benne.
Jól esett a majomnak a szép szó és ajánlja a medúzának, hogy körülvezeti majd rajta.
– Köszönöm a jóságodat, – mondja a medúza, – de már végigúszkáltam a környékét. Egész odáig vagyok a szépségétől. Hát a mi országunkat, a tenger fenekét láttad-e már?
– Biz én még a hírét se hallottam, – feleli a majom.
– Ó, te szegény teremtés, – sajnálkozik a medúza, – akkor még nem láttál semmit.
– Hát igazán oly szép az a ti országotok? – kérdi a majom.
– Meghiszem azt, – dicsekszik a medúza, – egyik palota a másikát éri benne és annyi a szebbnél-szebb gyümölcse, hogy esztendőkön át szedegetheted és mégse fogy el soha.
Elálmélkodik a majom és tátott szájjal hallgatja a medúza szavait.
– Jaj, – szólal meg hirtelen a medúza, – sietős az útam nagyon. Nem jönnél velem hazáig?
– De szívesen mennék, – feleli a majom, – ha értenék az úszáshoz.
– Afelől jöhetsz, – mondja a medúza, – elviszlek én akár a hátamon is és azon is hozlak vissza.
Egyet gondol a majom, rákuporodik a medúzára és vígan úsznak a nagy tenger hátán. Fele úton lehettek már, amikor egyszerre csak azt kérdi a medúza a majomtól:
– Van-e neked májad?
– Hogyne lenne, – feleli a majom, – hisz mindenkinek szokott az lenni.
– Akkor rendben van, – mondja nyugodtan a medúza.
Feltűnik a majomnak a medúza szava és kérdi tőle:
– Mért kérdezel oly furcsákat?
– Csak, – válaszol egykedvűen a medúza.
Nem hagyja annyiba a majom és fúrja az a szó az oldalát.
– Mégis csak gondolnod kellett valamit, – faggatja a medúzát a majom.
Tünődik magában az oktalan medúza, hogy már úgyis messze járnak a szigettől, nem lehet nagy baj belőle. Meggondolja az oktondi és kezdi beszélni a majomnak, hogy mire kellene nekik a mája.
Nagyot rémüldöz a majom, de nem igen segíthet már magán, mert ott voltak a nyilt tengeren; úszni pedig sehogyse tudott szegény feje. Előveszi a furfangosságát és sajnálkozva mondja a medúzának:
– Kár, hogy a szigeten nem szóltál.
– Ha előre megmondom, akkor nem jöttél volna velem, – mondja a jámbor medúza.
– Dehogy nem jöttem volna, – feleli a majom. – Ha előre tudom, akkor három májat is hozhattam volna magammal. Most még azt az egyet is otthagytam, hogy ne kelljen cipelnem az úton.
– Hol hagytad? – kérdi a megrémült medúza.
– Kényelmetlen volt, hát felaggattam a fára, – feleli a ravaszeszű majom.
Most ijedt csak meg igazán a medúza.
– Mitévő legyek? – kezdi el a sopánkodást.
– Máj nélkül csak nem vihetek majmot haza.
– Tudod mit? – tanácsolja a majom. – Menjünk vissza a szigetre, hozzuk el onnan a májat.
– Persze, persze, – bólogat a medúza, és már indulnak is vissza és ugyancsak sietnek a majmok szigetje felé.
Alighogy oda érnek, leugrik a majom a medúzáról és amint egyet iramodik, már ott is kuksol a fáján.
– Köszönöm pajtás, – integet le róla, – hogy megsétáltattál és hogy hiába fárasztottalak.
– Ott a máj? – kérdi a medúza.
– Persze, hogy itt van, – feleli a majom, – de nem esztek ám belőle, se te, se a királynétok.
– Pajtás, – rimánkodik a megszeppent medúza, – csak nem akarsz tán bajt hozni a fejemre? Te nélküled, meg a májad nélkül hogy indúlhatnék el innen? A királyunknak van rá szüksége.
– Mondd meg a királyodnak, – feleli a majom, – hogy ha majd meghaltam, akkor tán megkaphatja a májamat. Addig nem eszik belőle egy csipetnyit sem.
– Megszegted az ígéretedet, – mondja neki szemrehányóan a medúza.
– Ha annyira akarod, gyere fel érte, – gúnyolódik vele a majom.
Nem maradt más hátra, mint hogy máj nélkül tért vissza a medúza. Alig várták már, hogy megérkezzék. Ahogy megpillantják az ajtónállók, fogják és viszik egyenesen a király elé.
– Hol a majom, meg a mája? – kérdi nagy mohón a király.
Remegve kezdi el a medúza és sorra elmond mindent, ahogy megtörtént vele.
– Ó, te ostoba állat, – fakad ki a király, – még a csontért is kár a te lomha testednek. Fogjátok meg, húzzátok ki a csontjait és kergessétek el innen, hogy a színét se lássam.
Ott fogják le a szolgák a király előtt, a csontjait kihúzgálják, szemét, orrát beverik és úgy elbánnak vele, hogy belepuhul a testje. Aztán ki a palotából és be a tenger hullámaiba.
Azóta sincs csontja a medúzának, se szeme többé, se orra, és azóta oly nyálkás meg puha a teste. Egyik hullámról a másikra, úgy éli keserves életét.
