Lukáts János: Wong szan szól… 5/7

Wong szan szól

opq

Wong szan szól: „Bölcsen rendelkeztek az idő kiszabói, amikor „mit sem tudással” vertek meg, vagyis ajándékoztak meg bennünket, percéletű földlakókat! Ha tudnánk előre, hogy nevezetes ember lesz a fiunkból, bizonyosan nem akarnánk időben meghalni. Ha tudnánk előre, hogy címeres gazember lesz az unokánkból, bizonyosan nem akarnánk megszületni”.

pqr

Télre a lomb televény lesz, tavaszra a televényből újrasarjad a lomb. Ha ügyes vagy, átéled a lombsorsot és át a televénykort, ha okos vagy, emlékezetedben megőrzöd az időt, amely éppen túllépett rajtad. Ha pedig bölcs vagy, a megújulás örök képességét fejleszted ki magadban.

qrs

Fölragadta a sündisznót a sas, vitte a felhők közé. A tüskés addig ficánkolt, míg tüskéivel megdöfte a sast, a sas elejtette, a sün pedig a földre zuhant. A zuhanástól elszédült, az ütéstől elkábult, a tüskék a saját testébe fúródtak, – szóval alig lézengett a nyomorult. Aztán mégis elmosolyodott: – A sas eszén is túljártam, repültem is, mint sünök csak ritkán, mégis élek, most már akár meg is halhatok! – gondolta. De azért inkább azt a mozdulatot próbálgatta újra, amellyel kiszabadult a sas körme közül.

rst

Az embernek hegyek között kell járnia, hogy érezze, nem porszem ő a világmindenségben. A hegyek soha nem mennek le a völgybe, de az ember – kínnal, verejtékkel – képes följutni a csúcsra. S ami talán még nagyobb dolog: utána képes megfordulni, és visszatérni a völgybe. A legnagyobb dolog azonban, hogy emlékezik a mászás kínjaira, a látvány fenségére és a megpihenés boldogságára.

Lukáts János
Inter Japán Magazin


Ajánlott bejegyzések