Ön most itt van:

Veres Tamás: Kazuki, az új kolléga és az 5 S

manufacture

Kazuki kilépett az öltöző ajtaján és végigsétált a folyosón, amelyen látszott, hogy már sok évet, de annál kevesebb festést ért meg. Mellette ott sétáltak kollégái ugyanolyan világoskék ruhában, amelyet ő viselt. Csak a fejükön lévő sapka volt más színű.

Kazuki piros sapkát viselt. Aki piros sapkát hordott a televíziógyárban, az karbantartó volt. Aki citromsárgát, az minőségellenőr, aki sötétzöldet, az pedig gépkezelő. Csak a főnökök nem hordtak sapkát.

A beléptető kapunál az érzékelőhöz illesztette a nyakában lógó belépőkártyát, amelyen ott virított a neve és a fényképe. A fénykép és a kártya is megkopott már. Sokan voltak a gyárban, akinek ilyen régi kártyája volt. Ahogy belépett a termelőterületre a neonlámpák fénye egy pillanatra elvakította. Húsz év alatt nem bírta megszokni, hogy a félhomályos folyosó után vakító fény fogadja. Egész nap a gépek ütemes zakatolását hallgatta. Ahogy közeledett a gyártósor felé, ahová be volt osztva, úgy lett egyre hangosabb a gépek kattogása.

Az üzemcsarnok ötszáz méter hosszú volt. Az egyik végén az alapanyagot töltötték be, amely amíg eljutott a csarnok másik végéig, hogy késztermék váljon belőle, fekete futószalagokon és fehér ipari robotokon keresztül érkezett meg. Kazukinak és a kollégái tartották karban a gépeket. Az operátorok kezelték őket. Kazuki a szekrényéhez lépett és elővette belőle a cég által a számára kijelölt laptopot. Rácsatlakoztatta az egyik gép kimeneti nyílására, örömmel konstatálta, hogy minden rendben van. A képernyőn látható volt mind a huszonhárom gép azon a soron, amelyiken ő dolgozott. Ha valamelyik fölött egy piros pötty volt, azt jelezte, hogy az a gép valamilyen okból nem termel vagyis veszteséget okoz a cégnek. Nem biztos, hogy elromlott. Lehet, hogy valamelyik karbantartó éppen beállításokat végez rajta. De addig is áll, vagyis kiesett idő, amely a cégnek veszteséget jelent és ezt be kell hozni valahogy. Amelyik fölött sárga csík volt, az azt jelezte, hogy az operátor éppen feedert cserél. A feeder egy egyszerű kerek műanyag eszköz volt, amelyre fel lehetett tenni az apró alkatrészekből, ellenállásokból, kondenzátorokból vagy éppen teljes integrált áramkörökből álló szalagot. Utána a géphez kellett csatlakoztatni, amely beépítette azokat egy nyomtatott áramkör panelbe.  Ha minden gép zöld volt, akkor minden rendben zajlott. Haladt a termelés.

Az előző műszakban tevékenykedő munkatársa Ino, jó munkát végzett. Szerette, ha Ino adta át neki a műszakot. Ino volt a legprofibb karbantartó. Egyszer meg is akarták tenni a karbantartás vezetőjének, de ő visszautasította. Senki sem értette, miért sérti meg azzal a főnöküket, Imamura Szan-t azzal, hogy nem fogadja el a kinevezést. Ino csak Kazukinak mesélte el, hogy a kinevezés sok papírmunkával járna, és ő nem szeret az irodában ülni. Mindig is imádta a gépeket bütykölgetni. Az aktakukacoskodás nem neki való.

Kazukinak szinte semmit nem kell beállítania a gépen. Legközelebb csak akkor kell hozzányúlnia, ha más terméket kezdenek el gyártani. Másfajta televíziót rendelnek meg és másfajta panelt kell elkezdeni gyártani.

Kazuki már rutinból tudta, hogy melyik méretnél melyik alkatrészt mennyivel kell odébb tenni, hogy az új munkadarab is tökéletes állapotban jöjjön le a szalagról. Büszke volt rá, amit itt elért. Egyszerű gépkezelőként, vagyis operátorként kezdte, de pár év alatt karbantartó lett. Felnézett a laptop képernyőjéről és azt látta, hogy Imamura Szan közelít felé. Kifogástalanul vasalt Armani öltönyben és nyakkendőben, csillogóra tisztított cipőben, amely olyan tükörfényes volt, hogy akár borotválkozni is lehetett volna benne. Mellette egy ismeretlen férfi lépdelt, akinek Imamura Szan csak a válláig ért. Kék szeme csibészesen csillogott. Rövid, festett szőke haján annyi zselé volt, mintha minden nap magára kenne egy egész tubussal. Ugyanolyan világoskék nadrágot és kabátot viselt, mint minden munkás a gyárban, de a kabáton a villámzár csak a mellkasáig volt felhúzva, nem a nyakáig, mint minden fegyelmezett japán kollégának. A kabát alatt a bíborvörös ing is ki volt gombolva. Alatta tisztán látszott az a bozót, amit jobb helyeken mellszőrnek neveznek.

Kazuki nem értette, hogy Imamura Szan miért tűri el ezt a fegyelmezetlenséget a gyárban. Látott már sok európait. Itt, az üzemben is többször jártak már látogatóban, de azok öltönyt és nyakkendőt viseltek. Megadták a tiszteletet a vezetőségnek, a munkásoknak és a japán társadalomnak. Erről az emberről viszont messziről virított a megtestesült tiszteletlenség. Imamura Szan és az európai megálltak Kazuki előtt. Kazuki mélyen meghajolt a főnöke előtt. Imamura Szan is egy kissé meghajlította Kazuki felé a derekát. Az idegen vigyorogva nézte őket. Hófehér farkasfogai kivillantak rózsaszín ajkai közül. Imamura Szan beszélni kezdett.

–Ez az úr Molnár úr! Magyarországról jött. Ott épül az új gyáregységünk. Ő lesz a karbantartás vezetője. Kazuki! A te dolgod az, hogy betanítsd őt a gépek megfelelő kezelésére! Ismerkedjetek meg egymással és kezdjetek el együtt dolgozni! Egy hónapotok van arra, hogy Molnár úr megtanuljon mindent és ezt továbbadhassa a hazájában az új karbantartóknak!

Kazuki igyekezett elrejteni az érzelmeit. Semmi kedve nem volt egy hónapon át egy tiszteletlen európaival lenni minden egyes nap. Molnár úr még mindig vigyorogva feléje lendített a jobb kezét.

–Helló öregem! Molnár Sándor vagyok!

Kazuki egy pillanatra hátrahőkölt a hirtelen kézmozdulattól, utána tenyerét Molnár úr kezébe tette. Látta már a kézfogást az amerikai filmekben, de most csinált ilyet először. A japánok tiszteletteljes távolságot tartanak. Pláne, ha most találkoznak valakivel először. Nem volt benne biztos, hogy jól fogott kezet. Mint amikor a szüzességét készül elveszíteni az ember és fogalma sincs, hogy jól csinálja-e a dolgokat a másik féllel. Mint egy riadt, csapdába esett állat, úgy tekintett körbe, de nem sietett a segítségére senki. Végül nagy levegőt vett, megköszörülte a torkát és ő is bemutatkozott.

–Kazuki vagyok. Beszélsz japánul?

–Japán szakra jártam az ELTE egyetemen otthon, Budapesten.

Kazuki nem tudta, hol van Magyarország, nem tudta, mi az a Budapest és mi az ELTE. Nem is érdekelte. Neki húsz éven át az volt a dolga, hogy gépeket állítson be. Reggel elindult dolgozni, este hazament. Nagy levegőt vett és úgy döntött, hogy megpróbálja megnevelni ezt az embert. Úgyis nemsokára ikergyermekei születnek, nem árt gyakorolni ezt a nevelés dolgot.

–Mivel kezdjek? Megmutatod valamelyik gép beállítását?

–Nem. Először az alapokat vesszük át. Az 5S-sel kezdünk.

–Az meg micsoda?

–A legtöbb japán gyártási rendszernek és még nagyon sok munkahelynek az alapfilozófiája. Az első a Seiri. A lényege, hogy a felesleges dolgokat eltávolítjuk és meghatározzuk, hogy melyek azok a dolgok, amelyekre szükségünk van. Itt van például ez a kalapács itt, az asztalon. Szükség van rá?

–Gondolom, a gépek karbantartásához mindenképp.

–De most minden gép megfelelően működik! Tehát ennek a kalapácsnak semmi keresnivalója ezen az asztalon. Ha szükség lesz rá a javításhoz, tudni fogjuk, hogy a helyén kell keresni! Ha itt hagyjuk, a másik karbantartó nem itt fogja keresni, hanem a kijelölt helyén!

Kazuki megfogta a kalapácsot és eltette a gép mellett álló fémszürke munkaasztal egyik fiókjába. A fiókon belül a kalapácsnak fel volt festve a helye, hogy hová kell tenni. A kalapács fehér festékkel felfestett körvonalai üresen néztek vissza Kazukira. Kazuki pontosan oda helyezte, ahová kell, közben felsóhajtott, és hálát adott a szellemeknek, amiért nem Imamura Szan vette észre, hogy azt a kalapácsot Ino az előző műszakban ott felejtette.

–Minden egyes szerszámra rá van írva, hogy hová való és mindegyiket körberajzolják, mint a helyszínelő az áldozatot?

Kazukit bosszantotta a hasonlat, de jobban belegondolt és igazat adott Sándornak. Valóban valami ilyesmiről van szó.

–Igen. Minden szerszámnak meg van rajzolva a helye. Mindent ugyanoda teszünk vissza, ahonnan elvettük. Ez a második S. A Seiton. A dolgok áttekinthető rendszerezése és feliratozása.

Molnár úr csak most vette észre, hogy minden egyes szerszámon japán és angol felirat van. A kalapácson az angolt el is tudta olvasni.

Kazuki becsukta a fiókot. Miközben lenézett a fiók betolása közben az asztal alá, észrevett egy nagyobb porfelületet a sárga PVC padlón. Megragadta a seprűt, amely a többi takarítóeszközzel, lapáttal, partvissal felmosóval együtt fel volt akasztva egy speciálisan az ő számukra készített alkalmatosságra. Pontosan odaillett mindennek a nyele abba a lyukba, amely fölé fel volt írva angolul és japánul a szerszám neve. A nevek felett pedig dátumok szerepeltek.

–Ezek milyen dátumok?–kérdezte Molnár úr.

–Ezeken a napokon jár le ezeknek a szerszámoknak a használati ideje. Akkor le kell őket cserélni.

Molnár úr tátott szájjal állt meg Kazuki mellett.

–Azt akarod mondani, hogy lejár a seprű és a lapát?

Kazuki nagy levegőt vett. Látott már elég európait, akiknek Imamura Szan el akarta magyarázni, hogy miért van a szerszámoknak lejárati ideje, de egyik sem értette meg.

–Ne menjünk most ebbe bele! Láttam egy kis port a munkaasztalunk alatt. Feltakarítjuk. A munkaterület tisztán tartása a Seiso. Ez a harmadik S.

Molnár úr kezébe nyomta a lapátot. Amíg Molnár úr tartotta a lapátot, addig Kazuki rásöpörte a koszt.

–Ezzel megszüntetjük a csúszásveszélyt és ezt a port se kell belélegeznünk és szét se hordjuk a koszt a gyárban.

–Most már nagyon kíváncsi vagyok a negyedik S-re!

–Eddig folyamatosan a részese voltál a negyedik S-nek! A negyedik S a Seiketsu. Amikor oktatja neked valaki az 5 S-t, már részese is vagy a negyediknek. A Seiketsu lényege, hogy oktassuk az embereket azokról a szabványokról, amelyeket használunk. Neked, ha visszamész a hazádba, ugyanolyan rendszerben kell használnod a szerszámokat vagy a gépeket, ahogyan mi használjuk itt, Japánban. Vagyis ki leszel oktatva a szabványokból.

Molnár úr bólintott és még egy gombot kigombolt az ingén.

–Nagyon meleg van itt.

Kazuki egyre bosszúsabb lett. Tudta, hogy az európaiak nem nagyon bírják a párás japán levegőt, de most bent vannak az üzemcsarnokban, ahol működik a légkondicionálás. Itt miért vetkőzik neki?

–És mi az ötödik S?

–Az ötödik S lényege, hogy beépítsük az előző négy S-t vagyis a Seiri-t, a Seitont, a Seiso-t, a Seiketsu-t a munkahelyünk kultúrájába. Ez a Shitsuke.

Kazuki a laptopra pillantott, ahol az egyik gép fölött egy vörös pont villogott. Tudomása szerint ezen a gépen nem kellett semmilyen beállítást végezni.

–Gyere, meg kell néznünk az egyik gépet! Valami gond van!

Molnár úr megkönnyebbülten lélegzett fel. Végre gépeket szerelhet! Végül is ezért jött ide Európa közepéről.

Kazuki elindult a laptoppal a gép felé, amely a hibaüzenetet jelezte, közben arra gondolt, hogy de szívesen elmagyarázná ennek az embernek, hogy itt nem illik teljesen kigombolt ingben mászkálni, mert az illetlen is és balesetveszélyes is. De betartotta a Shitsuke-nek azt a részét, amelyről még nem beszélt Molnár úrnak. Az önfegyelmet.

 

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: