Ön most itt van:

Veres Tamás: A tudás hatalom (III. díj)

Yokohama kikötőjében, mint két nyugodt kisgyermek, akik most szenderültek mély álomba a bölcsőjükben, úgy ringott az Osztrák-Magyar Monarchia két hadihajója, a Donau és az Erzherzog Friedrich korvett. Utasaik egy éve indultak el Triesztből, a Szuezi-csatornán keresztül, hogy Ferenc József osztrák császár és magyar király megbízásából diplomáciai szövetséget kössenek Japán uralkodójával, Meidzsi császárral.

A fekete díszmagyarba öltözött férfi a partról érdeklődve hallgatta a bálnák énekét, melyet a tenger még jobban felerősített. Kezében egy Henry karabélyt tartott. Egyik amerikai útján szerezte. Pödört egyet hosszú, kackiás bajuszán, megigazította a szakállát és rántott egyet az oldalán lógó kardján.

Mellette egy japán férfi állt. Fekete hakamát viselt, egy európai ember számára leginkább bő nadrágra hasonlító öltözéket, mely a derekától a bokájáig ért. Elöl öt, hátul két redő volt a hakamán. Ezek szimbolizálták a szamuráj törvény, a busido hét erényét. Egy fekete kimonót és egy sötétbarna övet hordott a hakama mellett, amely a kardját tartotta. A kimonó válla meg volt keményítve, hogy egy esetleges kardcsapást állni tudjon annak viselője.

–Nagyon szép az önök országa Hoshino!–szólalt meg a férfi, aki a puskát tartotta a kezében.

Arigatou Gozaimasu!–felelte a másik, majd hirtelen észbe kapott és nem japánul, hanem angolul folytatta a társalgást. Úgy, ahogy eddig is kommunikáltak egymással!–Köszönöm, Xantus Úr!

Xantus János épp azon töprengett, egy esetlegesen megnyíló budapesti állatkertben milyen jól mutatna néhány bálna, de gyorsan el is hessegette magától ezt a gondolatot. Pestből elég sok helyet foglalnának, Budán a hegyek miatt nem férnének el, a Duna medre pedig kicsi lenne nekik. Amúgy se kellene tengeri emlősöket édes vízbe telepíteni. Az egyik fán egy japán mókus ugrált. Szürkés bundája jóval ritkábbnak és simábbnak tűnt egy amerikai vagy egy európai mókusénál. Ilyet talán tud hazavinni.

Hoshino a tengert bámulta. Neki még mindig csodaszámba ment, hogy vannak körülötte emberek, akik a világ más pontjáról érkeztek ezekkel a robosztus járművekkel.

Xantus János, mintha kitalálta volna a gondolatát.

–Japánban alig látok modern járműveket. Néha úgy érzem magam ebben az országban, mintha megállt volna az idő!

–Épül az első vasutunk. Tokió és Yokohama lesz a két végállomás. Az évszázadok óta uralkodó sógunátus a végnapjait éli és a császár végre visszakapta a régi hatalmát. Mi nem akartuk, hogy más népek bejöjjenek az országunkba! Tartottunk tőle, hogy tönkreteszik a kultúránkat, elfeledtetik velünk a hagyományainkat! A fiatalok vegyes házasságokat kötnek és talán a másik fél országába akarnak költözni. A szamurájok állandó egymás elleni harca így is eléggé megtizedelte már a népességet.

Xantus János elmerengve nézte az apró japán halászhajókat, amelyek éppen most futottak be a kikötőbe a zsákmányaikkal.

–Tudom, miről beszél! Az én népem évszázadok óta más népek elnyomása alatt él. Most is az osztrák császár az uralkodó a magyar királyságban. Szerencsére önök szigetország! Boldogok lehetnek, mert soha nem kellett idegen nemzetek elnyomása alatt élniük! Mi, magyarok Európa közepén folyamatosan ki vagyunk téve más népek támadásainak. Mi volt az oka, hogy mégis megnyitották Japán kapuit más országok előtt?

–Egy napon amerikai bálnavadász hajók jelentek meg Japán partjainál. Mi a part mentén őrködő vitorlásainkból néztük őket. Ki volt adva a parancs, hogy bármilyen áron védjük meg a hazánkhoz tartozó vizeket. De ezek ellen a nagy hajók ellen nem volt fegyverünk! Még soha nem láttunk olyan járművet a vízen, amely nincs kiszolgáltatva a szélnek és a tenger áramlatainak. Ezek a hajók önállóan közlekedtek és nem a szél segített rajtuk, hanem gőzzel mentek! Ezek a hajók uralni tudták a tengert! Amíg mi elzártan éltünk és egy helyben topogtunk, a világ technológiai fejlődése elszaladt mellettünk és többször le is körözött minket! Gyengének éreztük magunkat! Egy japán embernek a gyengeség szégyen! Az amerikaiak rájöttek a gyengeségünkre és számukra előnyös egyezményeket írattak alá velünk, mert tudták, hogy nem tudjuk megvédeni magunkat ellenük. Yokohama volt az egyik első kikötő, amelyet megnyitottunk. Akkor még egy poros kis halászfalu volt.

Xantus János körülnézett. Minden város faluként kezdi a működését, de ilyen rövid idő alatt ekkora fejlődést még nem látott sehol. Az óriási kikötőben hatalmas hajók úszkáltak. Emberek tömkelege dolgozott rajtuk. Nem csak japánok! Kínaiak, amerikaiak, hollandok, portugálok is. A szárazföld felé fordulva látta, ahogy az emberek különböző fura szerkezetek segítségével talpfákat tesznek a készülő sínek alá, amely össze fogja kötni Yokohamát és az új fővárost, Tokiót, ahová Kyoto-ból tette át a székhelyét Meidzsi császár és családja. A gombamódra szaporodó lakóházak mögött nem látta ugyan, de tudta, hogy gyárak épültek és épülnek.

–Attól, hogy átveszik más népek technológiáját, még nem lesznek erősebbek! Vagy ugyanolyan erősek lesznek, vagy gyengébbek!

Hoshino arcán mosoly jelent meg. Nem gondolta, hogy valaha is tud mosolyogni még. Pár évvel ezelőtt egy csatában elesett a szamuráj, akit szolgált. Mesélték neki az európaiak, hogy más országokban a csatában meghalni hősi halált jelent. Japán nem ilyen volt. Aki vezérként egy csatában hal meg, annak szégyellnie kell magát! Neki is és mindenkinek, aki szolgálta. A busido (a harcos ösvénye), törvényei szerint, ha a csatában meghal egy szamuráj, akkor az őt szolgáló többi szamurájnak rituális öngyilkosságot kell elkövetnie. Páran meg is tették. Hoshino nem volt közöttük. Ronin lett. Azokat a szamurájokat nevezték így, akik elveszítették vezérüket. A roninokat más szamuráj nem vehette be a saját harcosai közé.

Hoshino nem is mehetett volna más szamurájokhoz. Ő nem ölte meg magát, mint a többiek, ezért nem volt többé becsülete a japán társadalomban. Mindenhonnan kiközösítették.

Yokohama kikötőjébe érve elcsodálkozott rajta, mennyi idegen telepedett le Japánban. Egész nap köztük sürgölődött a kikötőben és pár hónap alatt szinte mindegyik népnek megtanulta a nyelvét. Beszélt kínaiul, angolul, portugálul, hollandul, franciául. A Japánba egyre sűrűbben látogató külföldi diplomatáknak ő lett a tolmácsa. A magyart nem tudta megtanulni. Az túl nehéz falatnak bizonyult, ezért társalgott Xantus Jánossal angolul.

–Azért engedtünk be más népeket, hogy megtanuljuk a technológiáikat és tovább fejlesszük azokat! Önöknél síneken járnak a vonatok! Mi azt is el akarjuk érni, hogy a vonatok a levegőben közlekedjenek!

–Mint egy Zeppelin?

–Pontosan!

Hoshino nem tudta, mi az a Zeppelin, de ezt próbálta titkolni. A beszélgetés végeztével első dolga lesz, hogy utána nézzen, mi is az a Zeppelin, ami a levegőben is tud közlekedni. A második, hogy leüljön pár társával és kitalálják együtt, hogyan lehetne tökéletesíteni, hogy a japánoké sokkal jobb legyen, mint más népeké. Hogy a saját számára szégyenletes nem tudását leplezze, inkább folytatta a beszélgetést, pedig beszélgetőpartnere biztosan szívesen felvilágosította volna, hogyan is működik ez a szerkezet.

–A fiataljainkat elküldtük más országokba tanulni. Pár év múlva annyi új tapasztalattal térnek haza, amennyi megfizethetetlen lesz. Az ő tudásuk fogja Japánt a világ egyik legnagyobb ipari hatalmává tenni!

–A tudás hatalom! Van egy ilyen mondás az országomban!

–Bölcs és igaz mondás. Ma mennek a Monarchia követei újra Tokióba Meidzsi császárhoz. Nem tart velük?

Xantus János arca elkomorult.

–Remélem, sikerülni fog, amit Japán eltervezett! Remélem, soha nem kell más népek rabigáját húzniuk! Sajnos a küldöttségünkben több az osztrák, mint a magyar és mi, magyarok szinte mellőzve vagyunk a tárgyalásoknál. Szinte minden jogot az osztrákok csikarnak ki maguknak. Úgy érzem, a küldöttség magyar tagjait csak megtűrik maguk mellett, mint a kutyákat! Tovább hajózok Borneóra és Jávára. Isten önnel!

–A kamik vigyázzák az útját.!

Xantus János visszafordult.

Kami?

–A sinto vallás szent szellemei!

–Sokat kell még tanulnunk az önök kultúrájáról, mert nagyon hiányosak az ismereteink!

Miután búcsút vettek egymástól, Xantus János elindult a kikötő felé, Hoshino pedig a magyar diplomaták szálláshelye felé vette az útját.

Xantus János kíváncsian várta, vajon a nagyhatalmak hagyni fogják-e Japánnak, hogy utolérje, sőt meg is előzze őket? Valószínűleg igen, mert annyira el vannak foglalva az egymás elleni fegyverkezéssel, hogy mire észbe kapnak, a Távol-Keleten az a szigetország, amellyel egyáltalán nem foglalkoztak, mert úgyis messze van mindenhol, mindenben meg fogja őket előzni.

Hoshino még mindig azon töprengett, hogyan működhet egy Zeppelin és hogyan lehet abból Japánnak készíteni egy erősebbet és gyorsabbat.

 

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: