Ön most itt van:

Végzetes harapás (kisregény) – 8. rész

sagano-bambuszerdo

(folytatás)

– Ülj fel az első vonatra, és menj el vele a végállomásáig! – javasolta Tanaka. – Vagy ülj repülőre!

– Mégis, hova akarsz küldeni? – emelte két kezét kérdőn a levegőbe Yamato.

– Bárhová! Nézz meg bármit, amit csak szeretnél! Menj el Osakába! Mászd meg a Fujit, vagy járd végig a Sagano bambuszerdőt! Nem az számít, hanem az, hogy kiszakadj a mindennapok monotonságából. Ne foglalkozz a munkával! Sőt, még a telefonod is kapcsold ki, mialatt pihensz!

– Azt nem tehetem! Az ügyfel…

– Nincsenek ügyfeleid! – emelte fel Tanaka a mutatóujját, hogy félbeszakítsa barátját. – Nincs ügyfél, nincs telefon, nincs probléma! Yamato van, a csínytevő kölyök! Ez az! Megvan!

– Mi van meg?

– Csinálj valami emlékezetes dolgot!

– Mit?

– Valami olyan tréfát, melyet gyermekkorunkban is megtettünk, és még tíz esztendeje is emlegettünk! Igazából teljesen mindegy, csak érezd jól magad!

– Szeretem a munkámat!

– Ne takarózz ezzel! Nem szereted! Utálod!  Tedd, amit a szíved diktál! Ne azt, amit elvárnak tőled! Azt kényszerből tennél!

– Milyen kényszer? – legyintett Yamato, és felkacagott.

– Megfelelési kényszer! – váltott tényszerű hangnemre Tanaka. – Kisfiú korodban üzletember akartál lenni? Nem! Harcolni akartál! Mindig azt játszottuk fa kardjainkkal, hogy megmented azt, aki számodra a legfontosabb.

– Milyen fa kard? – kérdezte értetlenül, összeráncolt homlokkal Yamato.

– Nem emlékszel a gyerekkorunkra? – ámult el Tanaka.

– Nem nagyon! – tűnődött a kérdezett.

(folytatása következik)

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: