Végzetes harapás (kisregény) – 20. rész

(folytatás)

***

– Anyám! – állt meg Airi a konyhaszekrény pultjánál, kezében egy halkéssel, és a hűtőszekrényből kivett hallal, miközben az idősebb asszony az asztalnál elmélyülten könyökölt egy vaskos, régi könyv mellett, melyből sejtelmes zöldes fény szűrődött ki, mintha a betűket hátulról világítaná, akár egy telefon, vagy televízió monoton fénye.

– Airi? – nézett fel leányára Kokoro asszony, hangjával éreztetve, hogy leánya nem éppen a legmegfelelőbb pillanatban szólt.

– Yumiko panaszkodik rád!

– Nem lehetne ezt később, leányom? – dobta le Kokoro asszony az olvasószemüvegét fásultan a két patinás rézkarikával fűzött könyvre, és ujjaival a szemeit kezdte masszírozni. – Éppen a hipnózisról olvasok.

– Nem, anyám! Fontos! – lépett Kokoro mellé, és két kezét az öregasszony könyvön pihenő kezeire tette megnyugtatólag.

– Mit hazudozik rólam az a kis csitri? – vetette oda félig undorral, félig érdeklődve.

– Ne mondd rá, hogy csitri! Kérlek! Kislány még!

– Annál nagyobb a szája!

– Anyám! Légy szíves! Ne légy gyerekes! Ne süllyedj le az ő szintjére! Azt mondta, nem ápolod őt! Igaz ez?

– Adok neki ételt, mikor odavagy. Felöltöztetem, figyelek minden szavára.

– És a sérülései?

– Mi van velük? – húzta ki kezeit leánya ujjai alól.

– Azt mondta az előbb, hogy a sebeit, zúzódásait nem kezeled!

– Persze, hogy nem! Miért kezelném?

– Hogy gyógyuljanak!

– Airi! A teste meggyógyítja magát. Csak összezavarnám a szervezetét, és nem tudna ösztönösen regenerálódni. Így, hogy magát gyógyítja, erősebb, ellenállóbb lesz.

– És abba belegondoltál, hogy velünk szemben is ellenállóbb lesz? Tudod jól, hogy így van rá szükségünk! Meg kell erőltetned magad egy kicsit, és színlelni a jóindulatot. Tudom, hogy nem könnyű! Az apja vére van az ereiben. De ha normálisan viszonyulsz hozzá, akkor megnyílik. És nekünk pont arra van szükségünk, hogy tisztán lássuk. Csak úgy érjük el a célunkat, ha a látszatát keltjük a szeretetének, és a törődésnek. Ha makacskodsz vele, ő is makaccsá válik, és bezárkózik. Nekem a fejében lévő tudás kell, amit az apjától örökölt! És csak a te segítségeddel tudom megszerezni. Ezt a gyűrűs könyvet is azért vásároltam meg neked a feketepiacon méregdrágán, mert te ismered a jelrendszerét, és tudtam, hogy legnagyobb boldogság számodra, ha a segítségével irányíthatod a lelkeket!

– Bőrbe Vésett Fortélyok a címe!

– Nekem most még mindegy, hogy mi a címe! Te beavatott Éjipap vagy! Tudod olvasni!

– És Yumiko tudásával egyszer te is az lehetsz! – állt fel az asztaltól az öregassszony, és leánya vállára tette a kezét.

– Pont ezért kérlek, hogy ne szítsd a parazsat! Nekem úgy segítesz, ha neki nem ártasz! – hajtotta fejét anyja kezére.

– De a szemtelenségét kordában kell tartani! Nem hagyhatom szó nélkül, ha utálatos módon visszabeszél!

– Ígérd meg, anyám! Ígérd meg, kérlek, hogy visszafogod az indulataidat! Anyád Éjipap volt, az ő anyja is, és mindenki! Én is be akarok kerülni a Sötétség Palotájába!

– Tudom, leányom! – húzta mellére Airit, ahogy pár perce Airi tette Yumikoval a pincében…

(folytatása következik)