(folytatás)
***
– Anyám! – állt meg Airi a konyhaszekrény pultjánál, kezében egy halkéssel, és a hűtőszekrényből kivett hallal, miközben az idősebb asszony az asztalnál elmélyülten könyökölt egy vaskos, régi könyv mellett, melyből sejtelmes zöldes fény szűrődött ki, mintha a betűket hátulról világítaná, akár egy telefon, vagy televízió monoton fénye.
– Airi? – nézett fel leányára Kokoro asszony, hangjával éreztetve, hogy leánya nem éppen a legmegfelelőbb pillanatban szólt.
– Yumiko panaszkodik rád!
– Nem lehetne ezt később, leányom? – dobta le Kokoro asszony az olvasószemüvegét fásultan a két patinás rézkarikával fűzött könyvre, és ujjaival a szemeit kezdte masszírozni. – Éppen a hipnózisról olvasok.
– Nem, anyám! Fontos! – lépett Kokoro mellé, és két kezét az öregasszony könyvön pihenő kezeire tette megnyugtatólag.
– Mit hazudozik rólam az a kis csitri? – vetette oda félig undorral, félig érdeklődve.
– Ne mondd rá, hogy csitri! Kérlek! Kislány még!
– Annál nagyobb a szája!
– Anyám! Légy szíves! Ne légy gyerekes! Ne süllyedj le az ő szintjére! Azt mondta, nem ápolod őt! Igaz ez?
– Adok neki ételt, mikor odavagy. Felöltöztetem, figyelek minden szavára.
– És a sérülései?
– Mi van velük? – húzta ki kezeit leánya ujjai alól.
– Azt mondta az előbb, hogy a sebeit, zúzódásait nem kezeled!
– Persze, hogy nem! Miért kezelném?
– Hogy gyógyuljanak!
– Airi! A teste meggyógyítja magát. Csak összezavarnám a szervezetét, és nem tudna ösztönösen regenerálódni. Így, hogy magát gyógyítja, erősebb, ellenállóbb lesz.
– És abba belegondoltál, hogy velünk szemben is ellenállóbb lesz? Tudod jól, hogy így van rá szükségünk! Meg kell erőltetned magad egy kicsit, és színlelni a jóindulatot. Tudom, hogy nem könnyű! Az apja vére van az ereiben. De ha normálisan viszonyulsz hozzá, akkor megnyílik. És nekünk pont arra van szükségünk, hogy tisztán lássuk. Csak úgy érjük el a célunkat, ha a látszatát keltjük a szeretetének, és a törődésnek. Ha makacskodsz vele, ő is makaccsá válik, és bezárkózik. Nekem a fejében lévő tudás kell, amit az apjától örökölt! És csak a te segítségeddel tudom megszerezni. Ezt a gyűrűs könyvet is azért vásároltam meg neked a feketepiacon méregdrágán, mert te ismered a jelrendszerét, és tudtam, hogy legnagyobb boldogság számodra, ha a segítségével irányíthatod a lelkeket!
– Bőrbe Vésett Fortélyok a címe!
– Nekem most még mindegy, hogy mi a címe! Te beavatott Éjipap vagy! Tudod olvasni!
– És Yumiko tudásával egyszer te is az lehetsz! – állt fel az asztaltól az öregassszony, és leánya vállára tette a kezét.
– Pont ezért kérlek, hogy ne szítsd a parazsat! Nekem úgy segítesz, ha neki nem ártasz! – hajtotta fejét anyja kezére.
– De a szemtelenségét kordában kell tartani! Nem hagyhatom szó nélkül, ha utálatos módon visszabeszél!
– Ígérd meg, anyám! Ígérd meg, kérlek, hogy visszafogod az indulataidat! Anyád Éjipap volt, az ő anyja is, és mindenki! Én is be akarok kerülni a Sötétség Palotájába!
– Tudom, leányom! – húzta mellére Airit, ahogy pár perce Airi tette Yumikoval a pincében…
(folytatása következik)
