You are here

Vége a barátságnak! Kínát is megfenyegette Észak-Korea!

Fenyegetés

Phenjan meghatározatlan „súlyos” következményekkel fenyegette meg Kínát. Ezzel ott is betelt  pohár.

Elemzők szerint a phenjani rezsim nem létezhet legerősebb pártfogója és szövetségese, Kína nélkül. Ám a Nagy Testvér az ENSZ szankciókkal együttműködve felfüggesztette az észak-koreai szénimportját, ami érzékenyen érinti a poszt-sztálinista kis országot. Erre, és a szomszéd egyre erősödő kritikáira Eszek-Korea hisztérikusan reagált.

A KCNA hírügynökségnél megjelent, Kim Csol jegyezte cikkben ez áll: „Kína napi rendszerességgel abszurd és vakmerő megjegyzések sorozatát teszi Észak-Koreára, amivel csak még feszültebbé teszi az amúgy is rossz helyzetet.”

Az eddig ismeretlen cikkíró idéz azokból a kínai állami forrásokból, amelyek a phenjani rezsimet teszik felelőssé a két ország kapcsolatának romlásáért, majd az USÁ-val való kollaborálással vádolja a nagy szomszédot. Ezután így folytatja:

“Kínának nem kellene tovább feszegetnie a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság türelmének határait. Inkább azon kellene tűnődnie, hogy milyen súlyos következményekkel járhat az észak-koreai–kínai kapcsolatok talapzatának felelőtlen farigcsálása.”

Phenjan megfenyegette Japánt, Dél-Koreát, az USÁ-t, de még a távoli Ausztráliát is. Ám a legfőbb szövetségesnek szánt fenyegetés nemzetközi megdöbbenést váltott ki. A Kínai Kommunista Párt angol nyelvű lapjában, a The Global Timesban válaszolt rá. Azzal vágott vissza, hogy Észak-Korea tetteivel a két ország között 1961-ben kötött meg nem támadási szerzősét veszélyezteti. S hogy a szavaknak nyomatékot adjon, kijelenti:

“Kína nem fogja hagyni, hogy északkeleti térségét Észak-Korea nukleáris tevékenységével beszennyezze.”

Utolsó szövetségesével való szakítása végleg eltávolította a világtól a magáról megfeledkezett kis országot.

Kobayashi
Inter Japán Magazin

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: