Újabb amerikai repülőgépeket vásárol Japán

2014. december 6. szombat
Írta:

Flight Operations Aboard Amphibious Assault Ship USS Peleliu (LHA 5).

Az elmúlt években Japán elsősorban a haditengerészet fejlesztésére koncentrált. A légierő sokáig kimaradt ezekből a fejlesztési projektekből, de most a kormány igyekszik behozni a lemaradást.

A japán védelmi minisztérium bejelentette, hogy MV-22 Osprey szállító repülőgépeket rendel. 2015 és 2018 között 17 járművet vásárol az amerikai Boeingtől. A katonai szakértők szerint a helyből felszállásra is képes gép tökéletes arra, hogy a biztonságosan és gyorsan szállítsa majd a japán különleges erőket. Tokió ugyanis az év elején bejelentette, hogy különleges egységet állít fel, amely lényegében az amerikai tengerészgyalogosság helyi megfelelője lesz. Már jelenleg is zajlik mintegy 3000 katona kiképzése, akik az Okinavai-bázison és a most épülő Hiuga-osztályú helikopter hordozókon fognak állomásozni.

Ezenfelül Tokió már régóta próbálkozik amerikai F-35-ösök beszerzésével is. A tárgyalások elhúzódtak és a japán kormány csak az F-35A modellt rendelte meg, ami azonban nem képes a függőleges fel-és leszállásra.

F-35-ös körüli problémák miatt a japán vezetés inkább a saját újgenerációs vadászgép kifejlesztésére összpontosított: az Experimental Advanced Technological Demostrator (ATD-X) néven futó projektben az ország legfejlettebb technológiáit használták fel. Egyebek között ellátták az első japán fejlesztésű utánégetős sugárhajtóművel, amely képes a tolóerő-vektorálásra is, illetve karbonból készült radarabszorbens anyagokkal szerelték fel, ami bizonyos fokú “lopakodási képességet” biztosít a gépnek.A két hajtóműves repülőgép 14 méter hosszú, fesztávolsága 9 méter. Kifejlesztése körülbelül 40 milliárd japán jenbe (kb. 90 milliárd forintba) kerül. A prototípus idén májusban készült el, de az első repülést csak jövő januárra tervezik. Tokió 2018-ban dönt a projekt folytatásáról az eredmények függvényében, ha minden megfelelően halad, akkor 2027-ben megtörténhet a hadrendbe állítás.

 


Bannerek










Hírlevél

Betöltés...Betöltés...