You are here

Ucsimura nem lesz sorozatban harmadszor bajnok összetettben

Nem tudja megvédeni olimpiai címét a férfi tornászok összetett versenyében Ucsimura Kohej a jövő évre halasztott tokiói játékokon.

 

 A 31 éves Ucsimura Londonban és Rio de Janeiróban is győzött összetettben, emellett a brazil nagyvárosban a csapattal is az élen végzett. Győzelmei mellett nyári játékokról van még négy ezüstje, világbajnokságokról pedig hat második és öt harmadik helye.

 A háromszoros ötkarikás bajnok, tízszeres vb-győztes japán versenyző vállproblémákkal küszködött, emiatt tavaly lemaradt a döntőről a japán bajnokságon. A világbajnokságon már nem volt a japán csapat tagja és a jövőt illetően sem lehet túlságosan optimista, mivel kímélnie kell a vállát. Úgy érzi, hogy összetettben nem tudna erős gyakorlatokat bemutatni, így inkább a nyújtóra koncentrál majd.

Hírdetés

– Phelpset és Boltot mindenki ismeri. Na de Ucsimurát? Én nem vagyok valami híres – mondta szerényen Ucsimura Kohej a 2016-ban rendezett olimpián.  Pedig a világhírű tornászt nem csak eredményei, hanem kitartása is híressé teszi. Nem véletlenül kapta a Kohei Király becenevet.

Hírdetés

  Ahogy minden sportoló, ő is sokszor rontott, de kitartóan küzdött tovább. Így tett 2017-ben is, rosszul érkezett le az egyik gyakorlatánál és megsérült a bokája, de nem adta fel, ápolása után még korláthoz állt.

MTI korrigálva

Érdekelheti még:

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: