Ön most itt van:

Tréfás szerzetek

Tanuki– Valaki a bolondját járatja velem! – tért be a vadász bosszúsan a favágó telepesek otthonául alapított erdő széli városka családias hangulatú bisztrójába, amit a megfáradt munkásemberek maguk közt egyszerűen csak izakaja néven emlegettek.
– Mi történt? – faggatta a japán kocsmáros és a pult mentén ücsörgő törzsvendégek az európai vendégvadászt, aki nemrég érkezett a városkába.
– Mesélj! Gyere, igyál egy sört! A vendégem vagy erre!
– Akkor adj mellé egy sócsút, vagy szakét is! – csillant fel a szeme.
– Még mit nem? – horkant fel a pult mögött álló. – Inkább meséld már el, mi történt!
– Valójában nem tudom! Lehet, hogy az érzékeim csaltak meg! Láttam egy emberalakot, nem messze tőlem! Egy átlátható szakaszon jártam, ahol ritkás volt az aljnövényzet! Utána eredtem, hogy figyelmeztessem az este kezdődő vadászatra! Megközelítettem nagyjából tizenöt lépésre, szólítgattam is. És egyszer csak eltűnt!
– Eltűnt? – hüledeztek a szigetlakók.
– El! Már majdnem utolértem, mikor elillant! Egy helyben toporogtam ott, ahol utoljára láttam, de nem került elő. A körülöttem lévő fák messzebb voltak, mint a kinyújtott puskám csöve, az ágak magasan fölöttem nyújtóztak! Mégis folyton úgy éreztem, mintha mögülem faágak nyúlnának ki oldalra a fák törzséből, és a nadrágzsebembe akadnának. Mire odapillantottam, már máshonnan matatott. Vékony törzsű fák voltak, ember nem bújhat el mögöttük! Nem tudom mire vélni a dolgot!
– Barátom! – tette a kezét a vadász vállára mosolyogva. – Téged megtréfált egy tanuki!
– Micsoda? – nézett körbe hallgatóságán az európai.
– A tanuki a japán nyestkutya. A szellemvilágban kóborló alakváltó lélek, ami gyakran gúnyt űz a jámbor emberek hiszékenységével. Nem ártó, gonosz szándékkal, csupán szórakozásból, tréfából! Ez csak azt jelenti, hogy kedvelnek téged a japán szellemek!
– Én azért kicsit megrémültem! – felelte őszintén a vadász…

… Fura szerzet lépett be az izakaja ajtaján, és határozott léptekkel a pulthoz sietett. Nem zavarta meg a helyiek és a vendég beszélgetését, csak némán fejet hajtott. Egy pohár szakét kért, amit rögtön felhajtott. Zsebébe nyúlt, kimarkolt egy kupac pénzt, lerakta a pultra, és távozott.
– Várjon! – szólt a távozónak a csapos, és megkerülve a pultot, utána indult, a pultra tett papírpénzt lóbálva. – Túl sok pénzt adott! Nem jár ennyi! Hallja?
Mire kiért az utcára, az idegennek már nyomát sem találta. Leengedte a feje fölött lengetett karját, és meglepődve futott vissza a pulthoz.
– Na, mi ez a sietség? – követték a törzsvendégek a tekintetükkel a riadt csapost.
– Engem is átvert!
– Kicsoda?
– A tanuki! – emelte fel a pulton heverő papírpénzeket, amik egyszerre száraz falevéllé változtak, és elmorzsolódtak a markában szorongatott darabbal együtt.
– Látod, barátom! – kacagott fel a vendégvadász, és a törzsvendégek egy része is. – Így is, úgy is ingyenben volt az az ital! Adhattad volna nekem, és akkor nem tréfál meg a tanuki!

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: