Ön most itt van:

Japán-magyar együttműködés asztaliteniszben

Csikuma Japán edzőpartnerek érkeznek majd Magyarországra, magyar versenyzők pedig a csikumai edzőközpontban vehetnek részt közös gyakorlásokon a Magyar Asztalitenisz Szövetség és a japán város képviselői által szerdán aláírt együttműködési megállapodás értelmében.     A körülményekről tartott sajtótájékoztatón a magyar szövetség elnöke kiemelte, hogy Japánban és Magyarországon is már mindenki a 2020-as tokiói olimpiára tekint előre, de itthon kiemelt figyelem kíséri a 2019-es budapesti világbajnokságot is. Nátrán…

Olvass tovább!

A világ idei legjobb eredményét érte el Hosszú Katinka Tokióban 400 méter vegyesen

A tokiói Világkupán úszta négyszáz méter vegyesen a világ idei legjobb idejét Hosszú Katinka     Az esemény honlapja szerint a háromszoros olimpiai bajnok 4:21.91 perces idővel diadalmaskodott, ugyanebben a számban Kapás Boglárka 4:39.05-tel a hetedik lett, de összesítésben csak a 11. Hosszú – aki pénteken 100 méter vegyesen és 200 méter pillangón is legyőzhetetlen volt, 100 méter háton is indult, s…

Olvass tovább!

Hajnalban rajtol a maratoni futás a tokiói olimpián?

A 2020-as tokiói olimpián rendezendő maratoni futás időpontjának meghatározása sok gondot okoz a szervezőknek, akik tartanak attól, hogy 2020-ban is olyan meleg lesz Japánban, mint 2018-ban. Orvosszakértők szerint az ideális időpont hajnali fél hat lenne a rajtra. Így elkerülhető, hogy a versenyzők vagy éppen a nézők a rekkenő forróságban hőgutát kapjanak. Az eredeti időpont 7:30 volt, ezt lecsökkentették 7:00-ra, de…

Olvass tovább!

Tikkasztó hőségben készülnek evezőseink a tokiói olimpiára

A magyar kajak-kenu válogatott már idén megkezdte a felkészülést a 2020-as olimpiára. A négyévente megrendezésre kerülő legendás sporteseménynek ez alkalommal Tokió lesz a házigazdája. Hüttner Csaba szövetségi kapitány elsősorban az akklimatizálódástól félti világbajnokait. Evezőseink (Bodonyi Dóra, Medveczky Erika, Kárász Anna, Balla Virág, Takács Kincső, Tótka Sándor, Molnár Péter és Kopasz Bálint) már idén kiutaztak Japánba, hogy feltérképezzék, milyen körülmények közt…

Olvass tovább!

A japánok nem állítják át az órát az olimpia miatt, jöhet a hőség

Japán nem tervez óraátállítás a 2020-as tokiói nyári olimpia idejére. Ez pedig azt jelenti, hogy akár 40-42 fokos hőségben lesznek a sportbemutatók. A jövendő Tokiói Olimpia japán szervezőbizottsága foglalkozott a gondolattal, hogy az olimpia idejére 1-2 órával visszaállítják az időt. Az idei nyáron már kora reggel is kiemelkedő hőség volt, és a többhetes hőhullámban legalább 120 ember elhunyt. Aggasztó, hogy…

Olvass tovább!

Parancsol egy meteoresőt? Jó pénzért megkaphatja!

A Tokiói Egyetem csillagásza, Okadzsima Lena által alapított Astro Live Experiences (ALE) nyolc millió forintnyi összegért a jövő év második felétől vállalja, hogy pár másodpercig égő csillagesővel festi meg az eget. Az Égi Vászon nevű projekt keretében ezév decemberében bocsájtanak fel egy 350 km magasságban keringő műholdat. Ebből lőnének ki egy 15-20 vaskavicsot tartalmazó kapszulát, amely úgy bocsájtaná ki a…

Olvass tovább!

Három napig Fukusimában lesz az olimpiai láng

A váltófutás során három napot a 2011-es földrengés-, szökőár- és atomkatasztrófa-sújtotta térségben tölt Japánban a 2020-as tokiói olimpia lángja. A szervezők keddi bejelentése alapján a staféta egyik feladata az, hogy bemutassa, a szigetország kiheverte a hét évvel ezelőtti tragikus eseményeket. A tervek szerint Japánba érkezése után a fáklya néhány napig Fukusimában, Ivatéban és Mijagiban folytatja útját, ezt a három megyét…

Olvass tovább!

Olimpia a környezetvédelem jegyében

Tokio környezettudatos olimpiára készül Az első ázsiai olimpiát 1964-ben rendezték Tokióban. Az 1940-re tervezett olimpia rendezési jogát is Tokió nyerte, de az az esemény a II. világháború miatt elmaradt. Az 1964-ben kiépített infrastruktúra hatással volt a mai városképre. Az 1964-es olimpia idején indult útjára az első shinkanzen. Több japán gyár, amely ma a világ élvonalában van, az első tokiói olimpia…

Olvass tovább!

A szponzoroktól rekordbevételre számíthat a tokiói olimpia

Nem kell aggódni a 2020-as Tokió Olimpia rendezőinek, japán cégek rekordösszegű szponzorálással szálltak be a rendezésbe.       John Coates, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke (NOB) a tokiói olimpiai játékok rendezését koordináló bizottság limai ülésén bejelentette, hogy a várt bevétel háromszorosa, bruttó 2,8 milliárd dollár (880 milliárd forint) fog befolyni szponzorálásból. A nagylelkű adomány negyvenhárom japán cég felajánlása.       A Londoni…

Olvass tovább!

Az olimpia évében már sofőr nélküli autóbuszok járják az országot

  Japán automatizálással készül a Tokiói Olimpiára és az előredegő társadalomra. A tervek szerint 2020-ban már sofőr nélküli távolsági autóbuszok járják az országot.        A 2016-ban indult, SD drive nevű projekt felgyorsításához a SoftBank megduplázta az anyagi forrásokat, a Yahoo! Japan pedig 4,5 millió yent (11,5 millió Ft-ot) adományozott.      Az SB drive elsősorban a települések közötti rendszeres közlekedést…

Olvass tovább!