Tokió megtiltotta egy japán újságírónak, hogy Szíriába utazzon

2015. február 10. kedd
Írta:

HOSTAGES8215e

Japánt mélységesen megrázta a két újságíró lefejezése. A kudarccal végződött tárgyalások miatt  Tokió úgy döntött, hogy más módszerrel igyekszik megakadályozni azt, hogy a japán állampolgárokból ismét túszok legyenek: nem engedi őket kiutazni Szíriába és Irakba.  

Az 58 éves fotoriporter, Szugimoto Juicsi február végén utazott volna Törökországba, majd onnan Szíriába ment volna, hogy tudósítson a szíriai eseményekről. Február 7-én este a japán hatóságok tagjai látogatták meg Szugimotot és arra kötelezték, hogy adja át az útlevelét, amit később be is vontak. A japán férfi hiába győzködte őket, hogy nem ment volna egyedül: vele tartott volna egy volt katona, aki korábban már kísért el japán újságírókat az arab országba. Azonban Tokió úgy döntött, hogy nem engedi ki Szugimotot a japán “útelvéltörvény” 19-ik cikkelyére hivatkozott, miszerint a japán külügyminisztérium megtilthatja egy állampolgárának az ország elhagyását, ha ez az ő életének védelmét szolgálja.

A japán sajtó rámutatott arra, hogy ilyen lépésre gyakorlatilag a második világháború vége óta nem került sor. A japán külügyminisztérium döntése felveti annak lehetőségét, hogy ezzel komolyan sérült az alkotmány által szavatolt, az utazás szabadságára vonatkozó jog. Szugimoto kritizálta a tiltást. “Nem volt szándékomban az Iszlám Állam nevű terrorista szervezet által megszállt területekre utazni, és a menekülttáborokról, nem pedig a harcokról akartam riportot készíteni” – nyilatkozta Szugimoto, aki hozzátette, hogy korábban már járt  haditudósítóként háborús övezetekben. Járt már  Irakban és kétszer volt Szíriában is, ezért “tudna vigyázni magára”.

A kiutazási tilalom hátterében az állt, hogy nemrég az Iszlám Állam  terrorszervezet lefejezte Szíriában a túszul ejtett veterán japán haditudósítót, Goto Kendzsit és egy héttel korábban Jukava Harunát is. Mivel Tokió nem tudta megakadályozni a kivégzéseket és nem sikerültek a tárgyalások, ezért úgy a japán kormány úgy döntött, hogy inkább senkit nem engednek ki Irakba és Szíriába, nehogy ismét tússzá váljanak és lefejezzék őket.


Bannerek










Hírlevél

Betöltés...Betöltés...