Tiltakozás atomerőmű újraindítás ellen

Tiltakozás atomerőmű újraindítás ellen
Több tízezer tüntető tiltakozott a miniszterelnöki rezidencia előtt az Ói atomerőmű újraindítása ellen. Ekkora megmozdulásra csak a fukusimai atomkatasztrófa idején került sor.
Tavaly március 11-én a földrengés és szökőár tönkretette a fukusimai atomerőművet. Nukleáris atomkatasztrófa következett be, amely során erős sugárzás érte az erőműkörnyéki településeket. Ennek következtében tízezrek kényszerültek örökre elhagyni otthonaikat. A települések termőföldjei műveletlenek, a farmok üresen állnak.
A biztonságérzetet hiányoló lakosság az atomerőművek ellen fordult. törvény szerint az atomerőműveket tízhavonként felül kell vizsgálni, és újraindításához a kormány illetékes szervei és a helyi lakosság hozzájárulása szükséges. Mivel azonban a leállított erőművek újraindításához egyetlen lakóközösség sem járult hozzá, ez év tavaszára az ország mind az 54 reaktora leállt.
Noda Yosihiko miniszterelnök megtalálta a módját, hogy a tiltakozások ellenére is július 1-én újraindíttassa az Oi atomerőművet. Ez ellen több tízezer tiltakozó gyűlt a miniszterelnöki rezidencia elé. Ilyen nagy mértékű atomenergiaellenes megmozdulásra csak a fukusimai atomkrízis kezdetén volt példa.
Kobayashi
Inter Japán Magazin

Tüntetés atomerőművek ellen

A dél-nyugati Fukuokában 15 ezer tüntető szónokai és transzparensei követelték az összes japán atomerőmű lebontását, mert – úgymond– nem kívánják megismételni a fukusimai atomtragédiát.

November 13-án 15 ezer tüntető gyűlt össze a délnyugati Fukuoka város parkjában. A tüntetés szervezője, Aojagi Jukinobu beszédében hangot adott a törekvésnek, hogy termőföldjeiket megvédjék a sugárszennyezéstől. Az atomkatasztrófa sújtotta Fukusima megyéből érkezett egyik szónok egy atommentes világ ideális képéről beszélt, követelve az összes japán atomerőmű lebontását. A tiltakozásnak külföldi szónoka is akadt. Egy Dél-Koreából érkezett küldött szerint a hazájában üzemelő atomerőművek is hasonló katasztrófát okozhatnak.
A tiltakozók csöndesen a városháza elé vonulva adtak nyomatékot követelésüknek. Rendbontás nem történt, a rendvédelmi szervek közbelépésére nem volt szükség.
Nakano
Inter Japán Magazin

Atomellenes tüntetés Tokióban

Szombaton a japán fővárosban több ezer tüntető gyűlt össze tiltakozásul az atomenergia felhasználása ellen. Két hónappal ezelőtt Japán elszenvedte minden idők legnagyobb helyi földrengését (9-es nagyságrendűt), amit pusztító szökőár követett. Akkor meghibásodott a fukushimai atomerőmű reaktorának védőburkolata, aminek következtében folyamatos az életre veszélyes radioaktív sugárzás.
A Tokió parkjában tiltakozó tömeg transzparensei hirdették, hogy “Az atom elavult” vagy “Az energiapolitika megváltoztatását akarjuk”. A félelemre alapos okuk van. Az utóbbi két hónapban több erőmű földrengés nélkül is meghibásodott, és élnek a gyanúperrel, hogy a szigetország 72 atomerőműve nem teljesen biztonságos.
A japánok Fukushima példáján megtanulták, mit jelenthet a lakosság számára a sugárzás. Sokak számára sugárfertőzést (akiknek száma egyelőre ismeretlen, és akikről nem illik beszélni), vagy evakuálást, amelyből a szerencsésebbek is csak húsz év múlva térhetnek vissza otthonaikba. Továbbá sugárszennyezett és megsemmisítendő terményeket. Emberi fogyasztásra alkalmatlan zöldség-gyümölcsöt, tejet, halat. Gazdátlanul magukra hagyott háziállatokat, learatatlan termést, munkájuktól megfosztott termelőket és tengeri halászokat.
Pénteken Kan Naoto miniszterelnök bejelentette, hogy óvatosságból leállítják a fővárostól 170 kilométerre lévő hamaokai atomerőművet. Az ipari régió szívében lévő erőművet eredetileg igen veszélyes pontra, a földkéreg három lemezének találkozására építették.
A tüntetők örömmel fogadták a kormányfő bejelentését, de elégedetlenségüknek adtak hangot az atomerőmű-leállítás időpontjának bizonytalan fogalmazása miatt, illetve, mert a kormány nem ad határozott választ a jövendő energiapolitikájáról. Végleges megoldást csak abban látnának, ha az ország energiatermelését „atomtalanítják” és szélerőművekkel vagy naperőművekkel biztosítják.
A hamaokai erőmű tulajdonosa, a Chubu Electric Power társaság máris cáfolta Kan Naoto miniszterelnök bejelentését, mert a cég nem hozott döntést a leállításról. Az ugyanis – úgymond – súlyosan érintené a cég gazdálkodását, és megoldatlanná tenné a térség gyárainak termelését, közöttük a két „óriásét”, a Toyota és a Suzuki autógyárakét.
A tüntetések valószínűleg folytatódni fognak.
Doma-Mikó István
Inter Japán Magazin

Ajánlott bejegyzések