Tea Kazukiéknál

2017. május 29. hétfő
Írta:

matcha eszközök

 –Történt veled valami érdekes mostanában, Sony?–kérdezte Minori Molnár urat.

–Átéltem egy földrengést.

Kazuki és Chisa összenéztek az asztal fölött, utána mosolyukat palástolandó nagyot kortyoltak a teáscsészéjükből, amely zöld teával volt teleöntve. Japánban az nem hír, ha valaki átél egy földrengést.

Mind a négyen kimonót viseltek. Molnár úr elég kellemetlenül érezte magát ebben a ruhadarabban, de Minori felvilágosította, hogy teázásnál az a hagyomány, hogy mindenki kimonóban van.

Kazuki és Chisa mosolyogva nézték Molnár urat. Azért ők nem vették már annyira komolyan a teázási hagyományokat. A felgyorsult életük nem engedte meg nekik azt, hogy a teázás közben végig csendben maradjanak, ahogy azt illik. Ugyanúgy beszélgettek, mint máskor. Nem használtak matcha tálat, matcha ecsetet vagy matcha kanalat. Teáscsészéből ittak.

Kazuki nem is értette, miért hívta meg Chisa Minorit és Molnár urat teázni, de nem mondott ellent a feleségének. Szívesebben ivott volna egy üveg jó hideg Asahi

asahi sör

sört a tea helyett. Minori segített Chisa-nak felszolgálni, aki már alig bírt a nagy pocakja miatt mozogni. Mindkét gyerek teljesen egészséges az orvosok szerint. Hamarosan világra is jönnek. Egy internetes oldalon sikerült nekik kiságyat és babakocsit szerezni.

Kazuki nem gondolta volna, hogy ilyen nehéz iker babakocsit találni Japánban. Igaz, azt se tudta, hogy az országban nem túl gyakori az ikerterhesség. Ezért iker babakocsit is csak nagyon kevés helyen árulnak vagy adnak oda ingyen. Kazuki nem sietett átrendezni a szobákat. Tudta, hogy lesz rá ideje, amikor Chisa a kicsik születése után huszonegy napot Okinawán tölt a szüleinél. Japánban ez a szokás, hogy szülés után huszonegy napig a nő, aki szült, az anyjánál tartózkodik, ahol elhalmozzák a barátok ajándékkal. Kazukit mindössze az aggasztotta, hogy nekik nincsenek barátaik Okinawa szigetén. Mindenki itt van Tokióban.

Chisa megsimította a haját és megszólalt.

–Azért hívtalak meg titeket, mert szeretném, ha a szülés után velünk jönnétek Okinawa-ra.

Kazuki felkapta a fejét. Miféle ostoba gondolat ez? Ez Japánban nem így működik! Chisa nem nézett a férjére, hanem folytatta.

–Szeretném, ha a barátaim ott lennének velem!

Kazuki dühöngött magában. Riadtan néztek össze Molnár úrral. Hetekkel ezelőtt megbeszélték, hogy együtt fogják átalakítani a lakást Ino-val, amíg Chisa Okinawa szigetén piheni ki a szülés fáradalmait. Minori valószínűleg igent fog mondani a barátnője kérésére és Molnár úrnak muszáj lesz beleegyeznie. Ino-t szerencsére nem hívta meg Chisa teázni. Lehet, hogy rá kell bízniuk, hogy egyedül oldja meg az egész lakás átalakítást. Pechükre Chisa folytatta.

–Ino-t is meghívtam, de ő most éppen dolgozik, mivel éppen ellentétes műszakban van, mint Kazuki és Sanyi.

Minori nagyon irigyelte Chisa-t, hogy ő ki tudja mondani Molnár úr keresztnevét, ő pedig még mindig Sony-nak hívja.

Kazuki is felkapta a fejét. Chisa idáig mindig Molnár úrnak nevezte az ő kollégáját. Mi ez a hirtelen jött bizalmaskodás? Eszébe se jutott, hogy csak arról van szó, hogy Chisa elfogadta Molnár urat, mint a barátnője, Minori párját.

Minori megfogta Molnár úr kezét és megszólalt.

–Sajnos nem mehetünk veled. Sony rettenetesen fél a kígyóktól és Okinawa szigetén sok van belőlük. A múltkor meglátott a boltban egy habushu bort, amelyben benne volt a kígyó és ijedtében hazáig szaladt.

Kazuki nem akarta elhinni, amit hallott. Chisa is kétkedve fogadta ezt a magyarázatot.

–De én veled megyek! Sony viszont itt marad Tokióban.

Chisa és Kazuki egyszerre sóhajtottak fel megkönnyebbülten, csak mindketten más-más okból.

–Ino mit mondott? Ő megy Okinawa-ra?

Chisa letette a teás csészéjét az asztalra és a férje szemébe nézett.

–Kazuki! Hogy érted azt, hogy Ino megy? Te nem jössz? Ott leszek a gyerekeinkkel együtt!

Kazuki kétségbeesetten nézett Molnár úrra és várta, hogy segítsen neki. Molnár úr a szemével biztatóan jelezte, hogy Menj csak! Kazuki tekintete utána Minori arcára tévedt. Minori szeméből is ezt olvasta ki: Menj csak! Mi majd mindent megoldunk! Tehát Minori mindent tud a tervükről! Végül is nem mondta Molnár úrnak, hogy titok. Molnár úr akkor miért ne mondhatta volna el a barátnőjének, hogy mire készülnek?

–Persze, hogy ott leszek! De ha minden dolgozót elhívsz a televíziógyárból Okinawa-ra, akkor le fog állni a termelés!

Kazuki abban a pillanatban, ahogy ezt kimondta, meg is bánta. De olyan dühös volt, amiért a felesége nem avatta be előre a tervébe, hogy kiszaladt a száján.

–Apás szülés lesz?

Molnár úr csak menteni szerette volna a helyzetet azzal, hogy témát vált.

–Japánban csak akkor lehet apás szülés, ha az apa elvégez egy tanfolyamot. Kazukinak az állandó túlórák miatt nem volt erre ideje.

Molnár úr éppen szólásra nyitotta a száját, de inkább elhallgatott. Kazukinak nem lett volna kötelező túlóráznia, de japán szokás szerint még jó pár órával többet bent maradt a gyárban, mint ameddig a munkaideje szólt. Molnár úr eleinte hazament a munkaidő befejeztével, de már neki volt kellemetlen, hogy folyton csak egyedül hagyja el a gyárat, míg mindenki más, akivel egy időben kezdett el dolgozni, tovább maradt. Végül ő is rászokott, hogy tovább dolgozik, úgy mint a többiek. Tisztában volt vele, hogy ezt Magyarországon nem fogja tudni bevezetni. Ott az emberek már alig várják, hogy leteljen a munkaidejük és hazamehessenek.

A kínos csendet az ajtócsengő hangja zavarta fel. Kazuki ment ajtót nyitni és beengedte az ott álldogáló Hidekit, Minori lányát.

–Szia, anya! Itthon felejtettem a lakáskulcsomat! Ide tudnád adni a tiédet?

Minori feszengve elővette a kulcsát és átadta a lányának. Nagy levegőt vett és megszólalt.

–Sony! Ő a lányom, Hideki. Hideki, ő Sony.

Chisa és Kazuki összenéztek. Minori és Molnár úr már lassan egy hónapja együtt vannak, és még csak most mutatja be neki a lányát?

Molnár úr félrenyelte a forró teát, amely égette a torkát. Könnyeivel küszködve, köhögve felállt és japán szokás szerint meghajolt Hideki felé.

–Sanyi vagyok!

–Helló Sanyi! Hideki vagyok! Te vagy anya barátja?

–Igen. Gondolom, sokat mesélt már rólam!

–Azt se tudtam eddig, hogy létezel!

Molnár úr is mondani szerette volna, hogy ő ugyanígy van Hidekivel, de ránézett a kétségbeesett Minorira és inkább máshogy válaszolt.

–Én viszont sok szépet hallottam már rólad!

Minori hálás szemekkel pillantott rá vissza.

–Oké! Helló!

Hideki kiviharzott a lakásból, ahová újra kínos csend telepedett.

–Menjünk át hozzánk és ismerjétek meg egymást!–javasolta Minori.

Molnár úr bólintott, de a szemrehányó tekintete másról árulkodott. Kazuki még soha nem látta ezt az ember dühösnek.

–Van egy lányom.

–Feltűnt.

–Nem tudtam, hogy reagálnál rá, ha tudtad volna.

–Ha az elejétől kezdve tudtam volna, akkor semmi gond! Nincs vele semmi bajom, hogy van egy lányod. Az bosszant, hogy nem is említetted eddig. Nem jó dolog egy kapcsolatban a titkolódzás.

Minori és Molnár úr elköszöntek a barátaiktól és átmentek Minorihoz, a szomszéd lakásba.

–Tényleg nem jó egy kapcsolatban a titkolódzás.–fordult a férje felé Chisa.–Sajnálom, hogy nem szóltam róla neked, hogy szeretném, ha a barátaink velünk jönnének Okinawa-ra!

–Semmi baj!–felelte Kazuki.

Egy pillanatra átsuhant az agyán, hogy el kellene mondania a feleségének, hogy mikor akarja átalakítani a lakást, hogy a gyerekekkel is kényelmesen elférjenek benne. Gyorsan meggondolta magát. A titkolódzás és a meglepetés az két külön dolog. Nem is jutott eszébe, hogy amit Molnár úr elmondott Minorinak, azt Minori tovább adhatta Chisa-nak. Pedig így történt. Chisa csak szerette volna elérni ezzel a teázással, ha a férje is beavatja őt a terveibe, de Kazuki szokása szerint most is konokul hallgatott.


Bannerek










Hírlevél

Betöltés...Betöltés...