Ön most itt van:

SZOVJET-KÍNAI ELLENTÉTEK

kongo

1936 márciusában Pelényi az amerikai külügyminisztérium kelet-ázsiai osztályáról olyan információkat kapott, hogy elképzelhető, miszerint a távol-keleti háborút a Szovjetunió robbantja ki. A szovjet kormány tartott egy német-japán szövetségtől, s gyakran hangoztatta, hogy meg kell akadályozni Berlin és Tokió együttműködését. Az amerikaiak szovjet hírforrásból úgy értesültek, hogy a Vörös Hadsereg 400 000 katonája áll a Távol-Keleten, akiknek nagy részét a Csita-Vlagyivosztok vonal legsebezhetőbb pontjaira összpontosították. Velük szemben Mandzsúriában 60-80 000 japán katona van, és nem lehet tudni, hogy ezt megerősítették-e 100 000 fővel, amelyről korábban szó volt. Amerikai információk szerint a szovjetek továbbra is jelentős légi fölényben vannak, amelynek következményeként a japánok erősen meggondolják a Szovjetunió elleni háborút. Mindehhez járul még, hogy Japánban ellentétek vannak a hadsereg és a flotta között a japán terjeszkedés irányát illetően. A hadsereg a kontinensen, a flotta viszont Délkelet-Ázsia felé terjeszkedne, s a vita kihatással van Japán esetleges Szovjetunió elleni támadó szándékaira is.
Pelényi szerint a szovjet-mandzsu határon ugyan ütközetszámba menő határvillongások vannak, amelyekben mindkét fél részéről bombázó repülőgépek is részt vesznek, ez azonban korántsem jelenti azt, hogy Japán közvetlen támadást indítana a Szovjetunió ellen. Ezzel kapcsolatban Pelényi értesülései szerint az amerikai külügyminisztériumban úgy fogalmaztak, hogy „más egy ország jól fölfogott politikai érdeke, és más a külpolitikai vagy főképpen belpolitikai helyzetéből adódó föllépése illetve kényszerhelyzete.”
Az amerikaiak szerint, amíg a Vörös Hadseregben a cári hadsereg tisztjei fontos szerepet töltöttek be, addig a szovjet kormánynak volt oka tartani még egy győztes háborútól is, ez azonban mára jelentősen megváltozott. Moszkvában úgy vélik, hogy Japánt még az előtt kell letörni, mielőtt Németország a Szovjetunió számára veszélyes erőre tesz szert, amelynek a jelenlegi európai helyzet is kedvez.
Hornbeck azt mondta Pelényinek, hogy minden este azzal a meggyőződéssel fekszik le, hogy belátható időn belül nem lesz szovjet-japán háború, reggel pedig azzal ébred föl, hogy az éjszaka folyamán nem tört-e ki? /1/
Az amerikai elnökválasztás közeledtével az USA külügyminisztériuma igyekezett mind több külpolitikai sikert fölmutatni. Ilyen sikernek tekintették a március 25-én Londonban aláírt tengerészeti egyezményt, mivel kezdetben, Washingtonban sem bíztak a konferencia sikerében. Pelényi megjegyezte, hogy „az egyezmény keveset tartalmaz, értéke inkább negatív, mint pozitív jelentőségében rejlik.” Ennek illusztrálására a washingtoni magyar követ azt írta, hogy az USA az egyezmény elfogadásával „megúszta”, hogy kihívja maga ellen Japánt. Azt is sikerült elérni, hogy ne alakuljanak ki újra ellentétek az angol és az amerikai vezérkarok között. Pozitív eredmény, hogy London és Washington szerint is jó a viszony a két ország között.
Az olasz kormány jelezte, hogy hozzájárul az egyezményhez, mihelyt az Abesszínia miatt Olaszországot sújtó szankciók ügye rendeződik.
Japánt illetően az volt az amerikaiak véleménye, hogy az egyezményben semmi olyan nincs, ami sérthetné a szigetország érzékenységét. Az amerikai kormány szerint amúgy is Japán érdeke, hogy elfogadja az egyezményt, mivel jobban jár, ha együttműködik az angolszászokkal, mintsem egyedül hagyná őket. Amerikai vélemények szerint a hadihajó építési szándék előzetes bejelentése vonzerőt jelenthet Japán számára, ha viszont mégsem, az a japánokra és az angolszászokra nézve is hátrányt jelentene. Norman H. Davis, a genfi leszerelési tárgyalások amerikai delegációjának korábbi vezetője szerint Japán biztosan elfogadja az egyezményt, az amerikai külügyminisztérium tisztségviselői azonban szkeptikusak voltak.
Ez utóbbi véleményt támasztotta alá a japán kormány egyik washingtoni megbízottjának, Kavakaminak a kijelentése is, aki szerint Japán nem fogja aláírni az egyezményt. Ennek okaként azt nevezte meg, hogy a japán kormány a hadihajók építési adatainak előzetes közlését nem veszi komolyan, mivel a szerződés aláírói a katonai titkokat nem fogják egymással megosztani, ezek megszerzésére pedig Japánnak, ahogy eddig is, ezután is meglesz a módja.
Pelényinek az a benyomása alakult ki, hogy rövidtávon nem várható Japán hozzájárulása a londoni egyezményhez, ugyanakkor igyekszik azt összekapcsolni az 1937. január1-én lejáró szerződéssel, amely korlátozza a kelet-ázsiai brit és amerikai erődítéseket. /2/
A Pelényi által is említett, súlyos mandzsu-szovjet határvillongások hátteréről írt jelentést Jungerth április 20-án.  Március 12-én Ulánbátorban mongol-szovjet kölcsönös segélynyújtási egyezményt írtak alá, amely szerint a Szovjetunió segítséget nyújt, ha Mongóliát támadás érné egy harmadik ország részéről, de csapatait kivonja mongol területekről, ha azok ott tartózkodása fölöslegessé válik. Közben leváltották a mongol miniszterelnököt, s az új kormányfő már Moszkva érdekeit képviselte..
Jungerth megjegyezte, hogy Moszkvának lesz rá gondja, hogy Mongóliában kiirtsák a japánbarát párt tagjait. A történtek következményeként a mandzsu-szovjet határon- ahogy Jungerth fogalmazott –„4-6000-es részvétellel egész rendes ütközetek” bontakoztak ki.

Mongólia
Mongólia

A mongóliai események feszültségekhez vezettek a szovjet és a kínai kormány között is. Április 7-én a nankingi kormány tiltakozott a mongol-szovjet segélynyújtási egyezmény miatt, mivel még 1924. május 31-én a szovjet kormány jegyzékben ismerte el, hogy Mongólia Kína szuverenitása alatt áll.
Másnap a szovjet kormány válaszjegyzéket küldött Nankingba, amely szerint a kínai szuverenitást továbbra is elismeri, és a mongol-szovjet egyezmény nem áll ezzel ellentétben. A szovjet jegyzék azt is tartalmazta, hogy 1921-ben a szovjet-orosz csapatok a fehérgárdisták elleni harc érdekében vonultak be a Mongol Népköztársaság területére, és 1925-ben kivonultak onnan./3/

Folytatjuk.

1. Magyar Országos Levéltár, Külügyminisztérium Politikai Iratai, K 63 Washington, 1936. március 31.
2. MOL, KÜM POL, K63 Washington, 1936. április 1.
3. MOL, KÜM POL, K 63 Moszkva, 1936. április 20.

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: