Ön most itt van:

Szokatlan vállalkozásba kezdett a jakuza

A frissítő gyöngyös tea – másnéven „bubble tea” – 1980-ban kezdte el a hódítását és mára már az egész világot megnyerte magának. Akkora sikert aratott a fogyasztók körében, hogy árusításában a jakuza és egyes csoportjai is meglátták a kihagyhatatlan lehetőséget.

Japánban is közkedvelt ez az üdítő, különösen a tápiókagyöngyökkel gazdagított változata. Nagy népszerűsége és értéke miatt figyelt fel erre a jakuza.

 Egy elemzés alapján kiderült, hogy a gyöngyös tea globális piaca 2016-ban 2 milliárd dolláros volt és az évek múlásával ez az érték növekedni fog, 2023-ra már 3,2 milliárd dolláros lesz.

Az egyébként tiltott dolgok kereskedelmében, szerencsejátékokban vagy aranycsempészetben utazó japán bűnszervezet hatalmas potenciált lát ezek árusításában. A nagy váltás oka, hogy egy ilyen vállalkozást sokkal könnyebben és olcsóbban tudnak beindítani, mint az eddigieket. – derült ki az Asian Times beszámolójából.

Nem szokatlan, hogy a jakuza tekintélyesebb tagjai nyilatkoznak az újságoknak. Az egyik legnagyobb, 23 kisebb csoportot tömörítő szerveződés vezető tagja, egy japán lapnak adott interjújában elmondta, hogy a teaárusításnak könnyebben teljesíthetők a hatóság által előírt feltételei és az üzlet is rövid időn belül önfenntartóvá válik. Ezen kívül, a tea előállítása és eladása sokkal egyszerűbb feladat, mint drogokkal kereskedni vagy éppen prostitúcióval foglalkozni. -derült ki az interjúból.

A jakuzatag azt is elmondta, hogy ez jó lehetőség azon tagjaik számára, akik még nem állíthatók hagyományos jakuza-üzletek élére. Tokióban előfordul, hogy a ranglétrán alul elhelyezkedő jakuza-tagok állnak be a pult mögé és árusítják a teát.

 Az Asian Timesnak nyilatkozott az ügyben egy rendőrnyomozó, aki a jakuzák ügyeivel foglalkozik. Elmondta, hogy a bűnszervezet igen mélyen belefolyt a teaüzletbe, mert ez egy biztos jövedelmet jelent számukra. Ez a hűsítő-frissítő ital az utcai árusoknál vagy kisebb vendéglátóhelyeken 500 jenért (kb. 1400 forint) kelnek el, mindeközben előállításuk csak 100 jenbe kerül. Így mindenképpen haszonnal jár ezeknek a teáknak az árusítása.

Rendőrségi források megerősítették, hogy egyáltalán nem szokatlan a jakuza jelenléte az utcai vendéglátás területén.

Ugyan jól hangzik, hogy a jakuza egy legálisabb üzletbe kezdett, mégis megpróbálják szabályokkal távol tartani őket a tisztességes üzlettől, melyek akár a vállalkozókat is sújthatják, amennyiben a jakuzával közös üzletben gondolkoznának.

Egy detektív elmondta, hogy elsőre csak figyelmeztetést kapnak azok, akiket az együttműködésen, illetve profitmegosztáson kapnak. A legvégén azonban be is fagyaszthatják a vállalkozás számláit.

Bár a hatóság a tisztességes vállalkozók védelmében mindent megtesz, úgy nézz ki, hogy a gyöngyös tea árusításával foglalkozók figyelme teljesen más problémára irányul.

A teaárusítóknak a jakuzánál is nagyobb gondot jelent az, hogy a vásárlók nem dobják ki az üres poharakat a szemetesbe, így a takarítás az eladókra marad.

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: