You are here

Szamurájok (1.)

Szamurájok
A szamurájok nemcsak a japán történelem világ szerte legismertebb szereplői, hanem egyben a nippon kultúra szimbólumai i. a szamuráj, mint jelkép, a mai napig egy távoli és lovagias kor vonzó képét idézi fel, ugyanakkor súlyos gondolatokat is ébreszt.

A szamurájok történetének kezdete körülbelül Kr.u. X-XI. század környékére tehető. A Kr.u. 795-ös esztendő vízválasztó a japán történelemben. Az ekkor uralkodó császár, Kammu átteszi székhelyét a mai Kyoto területére, ősi kínai mintára egy erős központosított hatalmat hoz létre. (Az ezt megelőző két évszázadban a kínai kultúra és a társadalom szerveződése nagy hatást gyakorolt a japán társadalomra.) A főváros áthelyezésével egyidejűleg Kammu olyan fontos döntést hoz, mely a későbbiekben hatalmas befolyással lesz a felkelő nap országának történelmére: eltörli a kötelező katonai szolgálatot és a hadsereget egy katonai elitalakulattá szervezi át, melyet teljes egészében a császárhoz közel álló főúri családok kontrollálnak és irányítanak. A harcosoknak ezen arisztokrata származású osztálya (saburai vagy saniurai) ettől fogva egyedül kell, hogy helyt álljon az ország különböző pontjain folyamatosan fellángoló felkelésekkel szemben. Az uralkodó Fujiwara család fokozatosan kiengedi a kezéből a távoli területek ellenőrzését és gyakorlati irányítását, és inkább a pompás és hatalmas udvartartásával van elfoglalva. Ez az időszak a japán kultúra és művészetek egyik legtermékenyebb periódusa, az ún. Heian-kor. A forrongó provinciák adminisztratív irányítása fokozatosan átkerül a hadsereg vezetőinek kezébe, akik hűséges szolgálatukért cserébe hatalmas területeket és a velük járó címeket kapnak az uralkodótól. Egy idő után ezek örökölhetővé válnak, hasonlóképpen az európai feudalizmus történetéből már ismert folyamatokhoz.

A professzionális hadsereg katonáit egyszerűen bushi-nak, katonának nevezték. A polgárháborúk, vagyis a Hogen háború (1156-1160) ős a Gempen háború (1180- 1185) a Heian-kor végét, és egyben a Minaiuoto klán hatalmának megerősödését is jelentik. A klán vezetője egy testvérpár, Yorimoto és Yoshitsune, akik a szamurájok eklatáns képviselői voltak: legendák tucatjai tették halhatatlanná hőstetteiket, regények és színpadi darabok főszereplőiévé váltak.

A Minamoto-k ős leszármazottaik kevéssé törődtek az udvari élettel, politikájuk középpontjában sokkal inkább a hadsereg és saját katonáik, a bushi-k álltak. 1232-ben a Joei Shikimoto-ban, vagyis egy törvényeket összefoglaló kódexben rögzítik és ezzel szentesítik a szamurájok szerepét és rangját. De hatalmuk és hírnevük csak ezután válik igazán félelmetessé. A kínai-mongoI megszállási kísérletek (1274 és 1281) után, melyek eredményeképpen a központi hatalom széthullott (akkor éppen a Hojo klán, a Minamoto-k egyik ága volt hatalmon), egymást követték az országban a különböző katonai diktatúrák (sogunátusok) és a polgárháborúk. Ekkor Japánban már a szamurájok kasztja a hatalom valódi birtokosa, és bár hivatalosan sohasem kérdőjeleződik meg a császár uralkodói mivolta, hatalma csak látszólagos, formális, minden gyakorlati jelentőségétől és képességétől megfosztott. A hadsereg felett gyakorolt uralom az egyetlen eszköz, mely a valódi hatalomba segíthet bárkit is, és ez a helyzet egészen a XVI. századig fenáll. Ekkor következik be az ország egyesítése Oba Nobunaga irányítása alatt. Az ezután következő sogunok (Hideyoshi, Ieyasu és Hidetaga), annak ellenére, hogy maguk is a szamurájok kasztjába tartoznak, mindent elkövetnek, hogy saját lázongó vazallusaik erejét letörjék; ennek érdekében olyan törvényeket hoznak, melyek eredményeképpen a szamurájok a sogunok teljes ellenőrzése alá kerülnek, gyakorlatilag szolgasorba kényszerítve őket. Ekkoriban Japán teljesen elszigeteli magát a külvilágtól is. Sok szamuráj vándorol, zsoldosként (ronin) tengeti életét.

A XVIII. században a roninok alakjához fűződő történetek keltik életre a szamurájoknak a mai napi élő mítoszát, mely mint kalandot kereső, de ideáljaikhoz, a becsülethez és a lojalitáshoz végsőkig hű, romantikus hőst állítja be ezeket a zsoldos katonákat. A valóságban azonban ezek a forgató elemek sok problémát okoznak ország irányítóinak, és amikor a XIX. század közepe táján Japán úgy dönt, hogy nyit a világ felé, az új császár, Mutsuhito, úgy érzi. hogy eljött az ideje, hogy véglegesen lezáruljon a szamurájok korszaka. Azonban kevesen fogadják el közülük, hogy beintegrálódjanak a hivatalos hadseregbe vagy visszatérjenek a civil életbe. A szamurájok kasztjainak nagy része fellázad, melynek az az eredménye, hogy a hadsereg szó szerint megsemmisíti őket az 1864 és 1869 közötti harcok során. Ezután került sor a császári hatalom visszaállítására (Meidz restauráció). Így tűnt el a történelem süllyesztőjében a szamurájok korszaka – de korántsem nyomtalanul. A mai modern japán mentalitásban, de még inkább a tradicionális jelrendszerben mély nyomott hagyott a szamurájok több évszázados története. Japán nemzeti jelképei között ott találjuk a kardot, tükröt és a korall nyakláncot, vagyis azt a három tárgyat, melyet az újdonsült szamurájoknak nyújtottak át a felavatási szertartás részeként.


Téglás István
Inter Japán Magazin


Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: