Ön most itt van:

Stanczik Ervin: Galéria

A tusrajz

Első terem:  Különös, ha egy galériába lépve az első falat üresen találjuk. Nincs rajta kép, csak a címe van kiírva, és a járulékos tájékoztatás. Bár, ha jobban meggondoljuk, az efféle tárlat, ami , persze csak bennünk létezik, jobban megmozgatja a képzeletet, a fantáziát, s feltétlen elmélkedésre késztet. Ily formán gazdagabb, mint egy hagyományos képkiállítás; a szabad asszociációknak végtelen teret hagy.

Ecce! A sóvárgó macska  (Japán, Kiotó, tusrajz rizspapírra, ismeretlen szerző műve az 1850-es évekből, Hacima Jukio gyűjteményéből)

A tusrajzot készítő nyilván beleunhatott a maneki neko (integető macska) kultuszába, mely évszázadok óta a szerencsét hozó, aggodalmakat elűző, titokzatos életet élő macska körül forog mind a mai napig. Az ősi történet, melyből mindez fakad, így szól. – A gazdag földesúr megáll         egy Gotoku szentélynél, fohászkodik, majd letelepszik  egy terebélyes, árnyat adó fa alatt. A közeli házból a szentély szegény papja bukkan elő a macskájával. A pap a földesúrhoz megy, s annyit mond neki: „ A macskámtól tudom, hogy jobb lesz, ha nagy tiszteletű uram eljön a fa alól…” A földbirtokos hallgat a pap szavára, beszélgetni kezdenek, s hirtelen nyári vihar támad, s a fába, mely alatt pár perce az úr ült, villám csap, s lobogva ég a famatuzsálem. – „ A macskám integetett nekem, ne hálálkodjon, nagy uram.” – mondta a a pap. Attól kezdve jó barátságba lett a pap és a földesúr. A rajz: A maneki csendben pihen egy árnyas fa alatt, de egy szempillantás múlva a magasba próbál szökellni minden erejével. Még csak egyik hátsó lába szakadt el a földtől, a másik még körmeivel az ugrás energiáját gyűjti össze parányi területre, növelve a lendület sebességét. A mancsok, mint a gyorsúszó kezei nyúlnak meg, a koponya izmai kúpossá válnak, a farok balra billen, hogy kiegyensúlyozza a törzset. Rakéta a kilövés pillanatában. Fölötte néhány centire, de a macska számára elérhetetlen távolságban, fehér pille szárnyal könnyedén, mit sem tudva az alatta történő, fölfelé hatoló nyilallásról, a maneki irdatlan erőfeszítéséről. A magasság leküzdhetetlenné válik. És itt minden megáll. A macska megdermed, a pille szintén, de a kiegyenlítetlenség megmarad. A lepke közönyösen áll a légben, a manekiből csak sóvárgás marad. Minden elvégeztetett és betetőzött. Mindegy, mi történik egy pillanat múlva. Már nem érdekes…

Amíg a tusrajzon csak alakzatokat, tollvonásokat látunk, addig csak a kép kisebbik részét fogtuk fel.
A képek lényeges része a semmi, az űr, a fehér, tátongó tér. Az út: fehérből a feketéig: ez a tusrajz megismerésének útja. A nyugati szem többnyire fordított utat jár, ezért nézi értetlenül a tusrajzot.

 

 

Sóvárgó macska

 

Égből jött vendég

Égető vágy  lobban föl

Magasba szállni

 

Pilléző pille

Vígy el innen most nyomban

Fojtogat a föld

 

Idegen lettem

Gondolat mely nem hajt ki

Lopakodó vak

 

Csillag rengeteg

Vízen úszó hold-sajka

Beteg lélek-hang

 

Vágytalan szárny nőj

Bennem csend por csont marad

Pille repített

 

Sóvárgás betelt

Alant vad vizek zúgnak

Lásd ez a határ

 

Most várva várok

Alkony fényű sziklák közt

Macska szoborként

Stanczik-Starecz Ervin

 

 

Második terem: Hófehér falak, az egyetlen, nem túl nagy ablakon át, a nap súroló fénye tusrajzot világít meg. Más nincs a helyiségben, a padlózat is fehér, s a szemben lévő zárt ajtó úgyszintén.
Látható a kép, de nem úgy, mint a sóvárgó macska. A tusrajz 19.század eleji. Alkotója papírra festett, neve nincs feltüntetve. A kép címe: Japán vándorbölcs, shintaku.
A shintaku sok mindent jelent. Mély tapasztalatú jóst, orákulumot, nagy bölcset, aki terjeszti a sintoizmus igazságait, de nem prédikálva, hanem némán. Ha megkérdezik valamiről, próbál rá egyszerű választ adni. Ha bizonytalan az igazság felől, ennyit mond:” Sajnos, nem ismerem a választ.” Mélyen meghajlik, és továbbmegy az úton. Többnyire sűrűn összetekert rizspapír tekercs van nála, vagy leheletvékonyra vágott bambusznád lapocskák, melyek ezer és ezer apró jellel vannak teleróva. Megy, járja a poros, köves utakat, ha este befogadják valahol, megköszöni, ha nem, az égbolt alatt alszik két-három órát szenderegve. Ébredéskor vizet keres a természetben, jól ismeri a kis vizek járását is. Megmossa arcát, kezét és mellkasát, kiöblíti a száját, ám a vizet nem köpi ki, hanem lába frissítésére használja, végül, tisztálkodás után iszik néhány kortyot az üde, hajnali vízből. Keres egy nagy fát, leül a tövébe, imákat mormol félhangosan, aztán elhalkul. Falevél hullik elé. Fölveszi, a kelő nap felé tartja. Sokáig nézi a vastag- és hajszálereket, aztán rápillant jobb kezére, széttárja ujjait. Szemléli gyűrött, nap égette bőrét; a kidagadó, s csak az erősödő fényben látható hajszálereket, a tenyerében futó barázdákat, melyek több helyen keresztezik egymást, s opálszínű körmeit.
Bal kezével a földre támaszkodik. Finom, alig érezhető rezgéseket tapasztal. Hátra fordul. A távoli messzeségben mintha lovasok elmosódott foltjait látná. Tekintete újra a falevélre irányul, melynek széle cikcakkos- finom fürészfogak határolják. Számolni kezdi a felső karéjok zöldes-sárga fogacskáit. Minden karéj szélén 69 van belőlük. Az alsó három karéjt is szemügyre veszi. Ezek ugyan kisebbek, mint a felsők, mégis ugyanúgy 69-69 hegyecske van a szélükön. A levélen összesen 414 levélfog áll ki. – Keres még a földön két különböző nagyságú levelet: egy kicsinyt és egy viszonylag nagyot. A kis levélen 144 fog áll ki körben, míg a nagyon 441.
– Hmm – gondolkodik el a shintaku. – Három különböző nagyságú levél ugyanarról a fáról, de a számok csak sorrendjükben változtak. A változatosság, mely ugyanaz: 144, 414, 441.
A shintaku fölpillant, s látja, hogy 12 díszes ruházatú katona veszi körbe. Az egyik, a legpompásabb öltözetű, leszáll a lováról, s közel megy a koldushoz.
– Jacakó Simo vagyok, a császár kincstárnoka. Téged hogy hívnak?
– Én vagyok a fa alatt meghúzódó.
– Közelebbről?
– Elhiszed, hogy ennek a fának minden levele ugyanolyan?
– Különböző színűek, nagyságúak, de nyilván egy fához tartoznak.
A koldus bólint.
– Szóval, shintaku vagy. A sintoizmus bölcse.1

A földön ülő némán ül.
– Sietős a dolgunk, shintaku. Van koldulócsészéd?
A bölcs a ruhája alá nyúl, s kiteszi a földre.
– Megtöltöm pénzzel, s azt veszel érte, amit akarsz.
– Az embernek nagyon kevés dologra van szüksége, de ha ezt a kicsi edényt megtöltöd, bölcs vagy – néz a vándor a kincstárnokra, aki rögvest egy bugyelláris kiönt a csészébe, ami azonban üres maradt. Minden testőrétől elkéri a pénzes tarsolyát, és sorba belezúdítja az edénybe, de az feneketlennek látszik. Elnyeli a rengeteg pénzt.
– Hogy lehet ez?! – mordul fel Jacakó.
A shintaku mosolygott.
– Nem titok, kincstárnok uram. A csésze emberi tudatból készült, az ember vágyaiból faragták. A kívánság kívánságot szül. Ha ad nekem egy fügét, hálásan megköszönöm, de ha nincs, az sem baj. A világot összetartó erők csak erősödnek a lemondás által.
Jacakó kincstárnok leakasztott a nyeregkápáról egy zsákot, amiben füge volt, s beletett egyet a koldulócsészébe, melybe alig fért bele.
– Várjon, uram – mondta a shintaku. -Kivette a fügét, s a földhöz csapta szájánál fogva az edényt. Minden aranytallér kizúdult belőle, így már elfért a gyümölcs benne. A bölcs megköszönte az ajándékot.
– Hadd kérdezzek valamit, bölcs, hajolt meg Jacakó. A családom és én is sinto vallásúnak tartjuk magunkat. Meg tudnád mondani, mi vallásunk lényege?
– Most a találkozásunkkor tanult valamit az emberi létezés lényegéről. Igaz?-
– Igen. Hogy ne vágyakozzunk felesleges dolgok után.
– Ez a tiszta szellem egy része. – És most merre fog indulni? Maga megy az úton?
– Ki más? –  Dél felé, mutatott a kincstárnok az egyik széles útra.
– Nem az út viszi? Rálép arra az útra, s célhoz ér. Az út és a szellem. A sintoizmus a szellem útja.
Az út nem tesz semmit, passzív, mégis elvégzi a dolgát. Elirányítja a szellem utasát. Érti?
– Inkább csak sejtem – vörösödött el a kincstárnok.
– Nem baj. Az már az út eleje -bólogatott a shintaku. – A kincseit itt ne hagyja, mert rablók és becsületes emberek is összevesznek rajta. Csak rossz származik belőle.
A bölcs nagyon messzire néz. A semmibe.
– A Semmi Isten létezésének jele, amit magunkba kell fogadni, s magunkkal kiegészíteni. Ez a Semmi megtestesülése, mint ahogyan Krisztus megtestesülése a kereszténység…
A lovasok ezt már nem hallották. Messze jártak az úton. Csak porfelhő jelezte nyomukat.

2

Harmadik terem: A helyiség kitágul, de a szabálytalan terem fehér falai eltakarják egymástól a képeket, nehogy kontempláció  közben összezavarodjon az ember. Ez könnyen előfordul, mert a Homo „Sapiens” falánk, egyszerre akar látni, hallani, érezni és mélyen a gondolataiba merülni, csakhogy ezt nagyon kevesen tudják megtenni a világon, mert ennek a technikának a megtanulása rendkívül nehéz. Akik ismerik is, nem mindig alkalmazzák. Inkább egy pontra koncentrálnak csendben,valamennyi érzékszervüket kizárva. Ez a szemlélődés mesterfogásának másik szélső pontja. A két pont között hallgatni kell mindennek, mint az óriásesők után a völgyeknek estelente.
A vágytalanság elérése épp a tökéletes koncentrációt és a lényeglátást segíti, éppen úgy, mint shintaku mester fája. A növények, az állatok és az ember is teremtmény. Lényegi kapcsolódási pontjaiknak kell lenni, nem fizikailag, hanem spirituálisan. Ezért is fordítják nyugaton a shintakut sokszor orákulumnak, ami, persze nem fedi az igazságot. Az orákulum majdnem mindent tud és előrelátó; a shintaku emellett kreatív is. Észreveszi a fa leveleiben a homogenitást és a különbözőséget is, melyek tökéletesen olvadnak össze. Ehhez a szemlélethez az embernek szinte izzó kreativításra van szüksége. A kiváló japán és kínai tusrajzokon nem létezik háttér, illetve sokkal erőteljesebb a nem-látható üresség szerepe, mint a nyugati világban. Az űr alakítja a valamit.
Jobbra az első tuskép Kitsimono munkája, a Fekete aranyhal tekercskép.  Utal ez méretére és gyors mozdíthatóságára. A tekercsképek (Kakejiku) nem igazán kiállításra valók, de nézzük meg.

Már a tusrajz címe is ellentmondásos számomra, hisz fekete aranyhalról nem hallottam. Végül is nem a hal színe számít, mint a falevélnél sem, hanem a térben repülő hal. Semmi nem árulkodik arról, hogy a közeg, amibe belehelyeztetett a hal, víz lenne, sőt, ha megnézzük az uszonyait, inkább madárszárnyakhoz hasonlít, mint, amikor földre száll, és kiterjeszti tollait. A körötte lévő közeg indifferens. Mindegy, hol van ez a hal. De van! Egyesült a titokzatos lény a még titokzatosabb Semmivel. Így az átváltozás megtörtént. Mint mikor a  keresztények magukhoz veszik bűnbánat,kitisztulás után az ostyát és a bort, a Láthatatlan a borból és kenyérből, a kegyelem közbenjárásával, Krisztussá változik. Nagy csoda ez, hisz a Biblia írja: „…mert ti még imádkozni sem tudtok,// a Szentlélek sóhajtozik helyettetek.” Nos, ha az ima is ily nehezen megy nekünk, mily erőfeszítés, koncentráció, titkos esdeklés, röpimák ezrei szükségesek, hogy meglássuk lelki szemeinkkel Jézus Krisztust az áldozatban.
A hal úszik a mélybe, a fenékig, hogy teljességgel megismerje a Semmit. – Miért is a hal Krisztus egyik jelképe? Kérdezem a nyilvánvalót…
Szinte minden vidéken élő japán tudja azt a legendát, miszerint a sodrással szemben úszó halak rendkívül erősek, félelmet nem ismerők. Aki egy ilyen halat fog ki a folyóból, a víz istenének (kappa) gyermekét, még a közelgő haláltól sem fog félni. Hátralévő életében határozott, rendíthetetlen lesz. A fekete aranyhal uszonyaiból látható, hogy valamivel szemben mozog. Mivel tekercsképről van szó, megnézhetjük a mozgást másképp is, mert a közegre pikturális jel nem utal. Persze, így már megteremtettük a Semmi, az űr legelső attribútumát, ugyanis a két kép együtt azt a hatást kelti, hogy a folyó vagy tómeder alja lejtős, míg ez egy képen egyáltalán nem látszik. Íme, az a felfogásbeli különbség, ami a nyugati és keleti ember világfelfogásában rejtőzködik.
A nyugati ember a nyugtalan és célt vesztett mozgás; a keleti a nyugodt, szemlélődő: csenddel és az apróságokkal feltöltődő Isten-más. Ismétlődések zsongása mélyíti. Persze, nem a megapoliszokról van szó, hiszen Peking, Tokió, Kiotó borzalmas nyüzsgést, felfordulást, tömegek mozgását mutatja. Csend és elmélyülés csak ritka percekben adódik..

 

 

 

Harmadik terem: A második,jobb oldali, elválasztott fehér térben szintén tusrajzot láthatunk, de nem távol-keletit, hanem egy magyar művészét, kit méltán nevezhetünk a kárpát-medencei tusrajz megújítójának. Szalay Lajosról van szó.  / Sajnos, a 90-es években elhunyt a mester. / A nyilazó magyar harcos képében tökéletesen jelennek meg a japán és kínai elvárások a tusrajzzal szemben, mégis  Szalay egyénisége átüt a művön. Japánban íratlan törvény: Nem illik kitűnni  mások közül. Másik helyes meglátás, melyet nem a jogra bíztak: Nincs született mester. Mérhetetlen szenvedést megtapasztalva válhat valaki mesterré. Ennek is megfelel Szalay Lajos. És végül: A sintoizmus legnagyobb erénye az engedelmesség, a munka legjobb elvégzése. Ily formán három erős kötelék is kötötte a művészt a japán tusrajzoláshoz. A negyedik kapcsolódási pont, természetesen, hogy ezer éveken át a lovas nomád kultúrához tartoztunk keleten, ahonnan kultúrában, hagyományban, hitben, világfelfogásban rengeteg dolgot hoztunk magunkkal a Kárpát-medencébe. Nézzük meg elsőként az alkotást, ami minden részletében a mestermunka jegyeit hordozza: A nyilazó magyar harcos.

7

„ Ló és lovas egy.” – állítólag ez egy fekete hun közmondás, sőt a harcosoknak parancs. Magyar íratlan törvény viszont, hogy „magyarok által képzett lovat soha nem adunk el!” Az ókori magyarok a fényes teliholdat ugyanúgy nevezték, mint a hunok a lovaikat: ménnek. A lovak a Hold-erőkhöz csatlakoznak, a Hold princípiumhoz. Mátyás király kedvenc lovát Holdasnak hívta. Számos etimológiai teória létezik a ló szó eredetéről. Számomra a legkézenfekvőbb és legegyszerűbb a : jóság, jószág, ló, táltosló (ti.: a sámán rendkívüli lova.) Nem akarok a sokat vitatott sumer kapcsolattal foglalkozni most, de az tény, hogy a paripa három sumer jel összeolvasásának eredménye./ékírás/
A magyarok leginkább az alacsony, de rendkívül gyors, izmos turáni lovat, a kunfakó színűt kedvelték. Egy nyugati legenda szerint, ha a harci ménnek mind négy lába érinti a földet, jó halállal hal gazdája, ha kettő, akkor, akkor hősi halált hal a lovas, ha egy, akkor a sérülés miatt veszik oda a harcos. Nos, mi történik, ha a ló egyetlen lába sem érinti a földet, mint Szalay Lajos rajzán?
Úgy tűnik, a nyugati lovas hadviselés ilyesmit el sem tudott képzelni. Hiszen ezek a rendkívül erős magyar lovak szinte repültek a csatában. Szalay tusképén a ló alsó része teljesen súlytalan, kifejezve a vágtázás iramát. A háttérben a jajveszékelők: „Uram, ments meg minket a magyarok nyilaitól!” A ló és lovas összeolvadását, eggyé levését hangsúlyozza a művész és a rendkívüli koncentrációt.
A Képes Krónikában Szent László királyunk Szögnek nevezte lovát, harcostársát, aki /sic!/ sok faliképen látható, amint az ellenség lovát rúgja-harapja(….quem Zug nominabat) kinek neve Szög,tehát nem egyszerűen így hívta, hogy Szög nevű ló (Zug nominis ) . Pótolhatatlan fele volt a harci ló gazdájának. / equus caballus /
A közép-ázsiai lovas nomád népekről kínai és római beszámolók, leírások maradtak fent. De a rómaiak azt akarták elhinni, amit a világ pletykált, nem pedig a tényeket. Így történhetett, hogy Ammianus Marcellinus irománya a hunokról, mely szólhatott volna a magyarokról, s más íjazó ázsiai népcsoportról is, ragadt meg a nyugati köztudatban. Hozzá tesszük, hogy Marcellinus életében ( 330-395)  nem látott sem hunokat, sem magyarokat. Olimpiodorosz viszont 412-ben követségben járt a hunoknál, ő viszont semmiféle beszámolót nem készít a hunok életéről. Csak egy-két sorban nézzük, hogy Marcellinus miként ír a hunokról, s egyben a közép-ázsiai lovas nomádokról: „ ők maguk viszont mintha oda volnának nőve edzett, de csúf lovaihoz. Ennél a népnél mindenki éjjel-nappal lóháton ülve vásárol és elad, eszik és iszik, végzik szükségleteiket keresztben ülve lovukon, s a ló nyakára borulva szunnyadnak el. A Stassbourg melletti Atilla-szobor egyetlen hatalmas kőgömb, melynek csak arca van megmintázva, ami egyértelműen mongoloid arcvonásokat mutat. Kínai leírások szerint ez egyáltalán nem igaz nagy, horgas orrából, s keskeny álcsontjából következtetve, ami könnyen lehet, hiszen a hunok első fővárosát a Karakorumtól délre teszik. Nyugatra  tőle Dzsungária és a Tárim -medence fekszik. Ez utóbbiban áll Ürümcsi városa, a Tesz folyó ömlik s az Iszik kölig hegyvonulat magasodik./ Mind a mai napig így hívják őket az ott élők./ ! /
Qin Shi-huang kínai császár (221-210 ), aki az első  szakaszát építtette a Nagy Falnak a nomádok, de főként a hunok ellen, még valóban bevehetetlen építményt konstruáltatott, csakhogy halála után kiürült a császári kassza ,s a helyenként 10 méter vastag 20-25 méter magas téglaépítményt silányabb, könnyebben  bevehető anyagokból   (gerendákból, kőtörmelékből, földből, agyagból ) építették tovább… Ahogyan a magyar nyilazó harcosokról is fent maradt írásos emlék, a kínaiak is feljegyezték a pusztító támadások miatti félelmüket pl.-ul a Si King-ben/ Dalok könyve/, mely  ezer éveken át rakódott össze, s a hagyomány szerint Konfuciusz válogatta ki a 305 költeményt a több tízezerből. A 255. ének így kezdődik:

 

Hatalmas a magas Isten:

földi népek kormányzója.

Rettenetes a nagy isten:

Hatalmának sok a módja

Változandó kegye. Tőle

Lőn a népek sokasága.

Mindeneknek van kezdete.

Kevésnek van jó halála.

(Jánosy István fordítása)

 

A 31. dalt a Nagy Fal építésének megkezdője, maga a császár is ismerte, hiszen udvarhölgye volt, Wang Zhao-jun néven hívták.

                                                                                                                                FÉRJ MONDJA                                                                                                                                                                                      

        „Tang”, – verték a harci dobot

Minden férfi lándzsát fogott,

Elsáncolták Cao városát,

S hadunk délre masírozott.

                                                          (…)

FELESÉG MONDJA

        Távol vagy és távol maradsz,

Messzeségből nem támogatsz,

A messzeség állt közibünk,

Együtt tovább nem élhetünk.

                                                                                                             (Károlyi Amy fordítása)

 

Érdekes, hogy a Nyugati Hun birodalom, mely kb. a másfélszerese volt a keleti hunok országának, egyedüli nagy ellenfélként a Parthus birodalommal állt szemben, de szinte elenyésző adat maradt fent a két birodalom harcából. A mai (s akkori) Kabul megadóztatása; az Oxus folyó /határfolyó/  többszöri átlépéséről tudunk, s később a Római birodalomtól való segítségkérésről, ami, persze nem adatott meg a gyöngülőfélben lévő rómaiaktól.

                 Az alábbi kép Attila nagyfejedelem kenotaphiuma a kertemben.

8

                                                                      

A régi és új dalok gyűjteménye ( Kokinvakasú) 905 és 920 között Daigo császár parancsára került összeállításra kínai költők által.  Állítólag maga a császár is írt néhány verset a Kokinvakasúba. Az antológia, ma így mondanánk, hatalmas terjedelmű mű, mely húsz kötetet tesz ki.

Sok költemény rendkívül kifinomult, a haikuk pontosságára hasonlít, de annak formai kötöttségét nem követi.

Harumicsi no Curaki verse megihlette még a híres, háromszor Nobel-díjra jelölt, Misima Jukio-t, japán prózaírót, aki kivételes tehetség volt, de  45 évesen  szeppukut követett el, amit  Hazafiság című írásában, négy évvel halála előtt részleteiben is leírt. A Pokol kínjai kabuki-darabjában meg is idézi az előtte ezer évvel élt kínai költőt. /Tartalmilag Vihar Judit előszava Misima Jukio műveihez./

 

Hegyi patakba

avar-gátat fújt a szél,

szárnyas vihar. S nézd:

elakadt a zúgó víz.

Pedig ez csak falevél!

Hogy a vérvörös juharlevél

továbbsodródik-e vagy sem,

az csupán a szélfútta gáton múlik.

 (Both Sára fordítása)

 

A ló, a kínai asztrológiában bölcs, tanulékony, egyenes utakon járó, de hajlamos a nehéz élethelyzeteken átviharzani. Jól megválasztja barátját.

A harmadik terem első, bal oldali beugrójában: Szalay Lajos végtelenül leegyszerűsített, lényegre koncentráló, ugyanakkor lelki békét, csendet, magyarázó ürességet láthatunk Legelésző ló című alkotásában. Ezen a képen tökéletesen érezhető a háttér, mely szinte a Semmi alakító ereje. Maga a tusrajz néhány perfekcionálisan elhelyezett vonal. A lónak mint teremtménynek alkotó váza, mondhatni erővonala. A háttér ugyan nem teljesen fehér, de a ló ereje előtt meghajló alig látható közeg. Nézzük, hát a tusrajzot.

9

Hamvas Béla így ír az ősi tusrajzokról ( A kínai tusrajz ). „ A modern festészetnek a kínai/japán/ tusrajzzal kétségtelen  rokonsága van. Egyetlen hibája, hogy még mindig a feketéből, az érzékileg tapasztalhatóból, az objektumból indul ki, és a teret passzívnak és ürességnek tekinti.
Háttér. Ez még nem valóság. Az lesz a nagy, modern festő, aki észre fogja venni, hogy nem a valami formálja a semmit, hanem a semmi a valamit.”
Tehát a varázslatos, a misztikus és mágikus nem az ábrázolt valami, hanem a láthatatlan, formáló erejű Semmi.

A harmadik terem utolsó, fehér falakkal elkülönített tusrajzára méltán lehet büszke minden magyar képértő és képíró, ugyanis Platthy István pécsi diákcsoportjában készült a kép. Címe: Növényi formák árnyképe.

10
Mestermunka. A szabad asszociációk özönét indítja el az emberben. A sok fekete ellenére az izzó fehér vonja magára a figyelmet. A pitypang misztikus, leszálló vagy fölbukkanó napja a magmatikus fehérlésben maga alá rendeli a nála látszólag nagyobb fekete foltokat. A kép bal sarkában fű- vagy nádféle. A japán és kínai tusrajz művészetben külön oktatják a nádfestészetet, s itt gubók, virágrügyek, kalászok is látszanak a nádon kívül. A pitypang-Nap oly eruptív, fölbolydult, zaklatott, mint az igazi csillagunk, ami nem csoda, hisz az világítja meg az egész mezőt.

A létezés, az élet benne készül: a gyermekláncfű magjában, mint megfogant mozgásban, mely készül ezerfelé szétszórni ernyős magjait a termékeny talaj felé…

 

                                                              

                                                                                                                                                                                   

                                                                 

 

 

          

 

 

 

 

                                                                    

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: