Sok munka, apró örömök 2/3

A világ összes íze

Az itteni vendéglők páratlan gyorsasággal szolgálják fel ízletes étkeiket. Óriási a választék. Vannak kínai ételekkel szolgáló vendéglők, ahol a szakácsok bámulatos ügyességgel a vendégek szeme előtt sütik-főzik a rizsételeket, a nudli-leveseket és a halféleségeket. Vannak hagyományos japán ételeket kínáló helyek, ahol futószalagon keringenek a vendégek előtt az ízletes nyers haldarabbal tetézett rizsgombócok, vagy ahol  művészien szép tálacskákon hozzák a festőien elrendezett kis darabka halat,  petrezselymet, répácskát. Van persze mindenütt az elmaradhatatlan McDonald’s és Kentucky  gyorsétkezde, ahol kedvesen mosolygó, csinos fiatal lányok  szolgálják fel a mindig ízletes enni- és innivalokat. Ha valakinek kedve van rá, elmehet a francia, olasz, orosz, koreai, vietnámi, kambodzsai vagy akár magyar vendéglők valamelyikébe is, ahol a japán ízléshez idomított formában élvezheti a világ minden országának ínyencségeit.

Az ebédidő leteltével persze megint kezdődik a délutáni munka és bizony sajnos nem egyhamar ér véget. A hét vagy nyolc órás kötelező munkaidő után sokszor kell – legtöbbször fizetetlenül – túlórázni. A  vállalat sikere érdekében el kell végezni az elvégzendő munkát, bármennyi idő is kell hozzá. Ezért van az, hogy még a késő esti órákban is ég lámpa a tíz, húsz, harminc emeletes nagy irodaépületek szinte valamennyi szobájában. Kívülről nézve szép ez a fényjáték  a tokiói éjben, de bizony megesik az  ember szíve azon a sok férfin – a női alkalmazottakat hamarabb  szokták hazaengedni – akik még este tízkor, tizenegykor is ott görnyedeznek az  íróasztal vagy a munkapad mellett.

.

Este étteremben folynak a tárgyalások

Este szoktak lenni az üzleti tárgyalások is, melyeknek Japánban sajátos formája van. A vállalat költségén elmennek a tárgyaló felek valami jófajta vendéglőbe; ott eszegetnek, iszogatnak, elbeszélgetnek a legújabb sporteseményekről vagy úti élményeikről, s miután felengedett a hangulat és mindenki jókedvében van, akkor néhány perc vagy legfeljebb egy fél óra alatt lefolyik az üzleti tárgyalás és létrejön a megállapodás. Az üzleti  és emberi viszony ilyenféle összekapcsolása a japán gazdasági élet sikerének egyik titka. Ezért kivánják meg a magasabbrangú vállalati tisztviselőktől azt is, hogy tűrhetően tudjanak golfozni. A golfpálya képezi ugyanis az üzleti kapcsolatok teremtésének egy másik térségét.

Így hát a mi szegény hivatalnokunk este kilenc, tíz vagy tizenegy körül kezdi meg az egy-két órás hazautazást a még mindig zsúfolt vonaton. Gyerekeit szinte csak vasárnaponként látja; feleségével sincs sok ideje elbeszélgetni. A vacsora és az elmaradhatatlan napi forró fürdő után már éjfél is elmúlt, amikor ágyba kerül. Másnap reggel pedig újból kezdődik  az egész.

Bizony kemény élet ez, de a japánok valahogy jól bírják és nem tekintik magukat szerencsétlennek. Örömüket lelik a munkában, annak sikerében és az azzal járó emberi kapcsolatokban. Talán azért is megelégedettek, mert a japánok lelkét nem hevítik korlátlan vágyak. Ők  örülni tudnak a kis örömöknek. Az ízletes leves, a kellemesen zsibbasztó forró fürdő, a szendén mosolygó kis virág, a kabócák seregének fülsiketítő cincegése a nyári melegben, az otthon váró kedves kis feleség, az édesdeden alvó, pufók gyerekek – a japán ember ezekben leli örömét és lelki kiegyensúlyozottságát.

Nemeshegyi Péter S.J.