You are here

Rejtőzködő híresség (1.rész)

japán írógép– Elnézést, uram! – hajolt meg zavartan a fiatalember az idősebb úr előtt, karját ijedten elrántva, miután kezük összeért a könyvespolcon kiszemelt könyvért nyúlva. – Nem vettem észre!

– Nem, fiatalember! – mosolygott az idősúr, és átadta a kötetet. – Én kérek elnézést! Izgatott vagyok, hogy néz ki az új kötet! Tessék, vegye el! Úgy látom, jó pár darab van még itt!

– Köszönöm a kedvességét! Nagyon szép a borítója!

– Igen! Valósággal hívja az olvasót, hogy fogja, és vásárolja meg!

– Igen! De sajnos erről most le kell mondanom! – felelte a fiatal csalódottan, és visszaadta az idős úr kezébe, majd csontos ujjait óvatosan ráhajtotta.

– Szabad megtudnom az okát?

– Hatalmas anyagi válságban vagyok! Egy nem várt tragédia következett be! Nemrég temettem el a szüleimet, akik egy földrengésben haltak meg! A házunk lakhatatlanná vált. Mindenemet el kellett adnom, hogy el tudjam temettetni őket. Jelenleg is a munkahelyem egyik használaton kívüli irodájában lakok. Csak aludni járok oda, hogy többet dolgozhassak. Remélem, mihamarabb talpra állok. Kétségbe vagyok esve!

– Sajnálattal hallom!

– Megvásároltam a szerző eddigi összes művét, a rabja vagyok az írásainak. Minden kötetét már a megjelenése napján megvettem!

– És melyik a kedvence?

– Három van az eddigi huszonhétből, amit kéthavonta elolvasok. Az Elfelejtett kandzsi, a Fuji gyomrában, és A netsuke szelleme. De a többit is nagyon szeretem. Hihetetlenül realisztikusan ábrázolja az emberi érzéseket, és ötvözi a misztikumokkal. Annyira részletgazdag minden leírása, hogy mindig azt éreztem, magam is a szereplője vagyok. És önnek, mi a kedvence?

– Nekem nincs kedvencem! Mind egyforma számomra. Mindegyik, mintha az életem egy-egy szakasza volna.

– Tudom, miről beszél! Csak azt nem értem, hogy az író miért rejtőzködik? Egyáltalán hogy tudja kizárni a nyilvánosságot csaknem harminc éve? Több millióan olvassák a regényeit, több millió japán ember várja országszerte a megjelenések napját! Talán érdemelnének annyit, hogy felfedje előttük a kilétét!

– Talán az írás szeretete fontosabb, mint a hírnév! Talán ő csak egy egyszerű ember, aki rosszul érezné magát a dicsfényben! A szerzői díjakból megél, és nem szerepel a médiában, mert nincs rá szüksége! Nem akarja, hogy sztárként ünnepeljék!

– Gondolja?

– Az ő helyében én is így tennék! Én sem szeretném a pompát, meg a záporozó kérdések százait! Képzelje az ő helyébe magát! Szerintem, ön, fiatal barátom, ugyan olyan szerény, mint kedvenc írónk! Vagy, mint én. Én, az ő helyében inkább csak névtelenül beszélgetnék a kedves olvasókkal a művemről, hogy megbízható, őszinte elismeréseket kapjak, ne egyből kézrázást, közös fényképezésre felkérést, aláírást! Ha nem tudnák az olvasók a kilétemet, és úgy beszélnének a könyvemről, jól eső érzéssel töltene el! Figyelni némán a metróban a rólam szóló vitákat, és mosolyogva tűnődni, milyen érveket hoznak fel ellenem, vagy mellettem! És csak hallgatni a saját idézeteimet. Akkor tudnám, hogy megérte minden egyes szót leírni!

– Igaza lehet!

– Khm! – krákogott az idős úr, és véres nyákot köhögött fel.

– Jól van?

– Nem! Khm! Elnézést! A fukushimai erőmű katasztrófája engem is elért!

– Nagyon sajnálom! Tehetek valamit önért? Hívjak orvost? Hozzak valamit? Folyadékot? Orvosság van Önnél?

– Nem szükséges, fiatal barátom! Köszönöm a kedvességét! Elmúlik! Mindig elmúlik! Kívánom, hogy rendbe jöjjön az élete! Nem tartom fel a bajommal, menjen nyugodtan!

– Sajnálom!

– Ne tegye! Szép életem volt, könyvekbe illő! Akár ez a szépséges kötet! Talán annyi időm van még, míg kiérek vele a parkolóba! – tette ráncos kezét a fiatalember vállára, miközben a pénztárnál fizetett, majd mosolyogva bólogatott, elköszönt, és megfáradtan távozott…

(folytatása következik)

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: