Ön most itt van:

Rejtélyes szovjet külpolitika

Rejtélyes szovjet külpolitika

Tovább romlanak a szovjet-japán kapcsolatok. A nagyhatalmak számára a szovjet kormány lépései okozzák a legnagyobb bizonytalanságot.

Két héttel később Tógó már a Japán és a Szovjetunió közötti kölcsönös bizalmatlanságról tett említést Kristóffynak. A japán nagykövet szerint az elmúlt év szeptemberében a Szovjetunió hajlandó volt a határproblémák megoldására, a finn háború után azonban az ügy megoldása hirtelen elakadt, mivel Moszkva részéről hiányzik az őszinte szándék a problémák megoldására. /1/
A német-japán kapcsolatokban jelentős javulás következett be, nagy volt azonban a bizonytalanság Tokióban a Szovjetunió külpolitikáját illetően. Ghyka 1940. május 1-én levelet írt Vörnle Jánosnak, melyben megemlítette, hogy a japán kormány továbbra is a katonai körök befolyása alatt áll, de egy esetleges amerikai beavatkozás akár a Távol-Keleten, akár Európában az elnökválasztás miatt aligha valószínű.
A tokiói magyar követ levelében utalt Pelényi és Vörnle egy korábbi beszélgetésére, amelynek során Pelényi azon a véleményen volt, hogy az amerikai beavatkozás egy európai háború esetén gyorsan bekövetkezne, Vörnle viszont nem értett ezzel egyet.
Ghyka szerint, ha Rooseveltet újraválasztják, hamarosan kénytelen lesz Wilson elnök nyomdokaiba lépni, míg a Szovjetunió politikáját Tokióban rejtélyesnek tartották. A császári ház legbefolyásosabb személyiségei szerint a japán kontinentális politika már túlment az eredetileg meghatározott célokon, és ideje lenne visszatérni reálpolitikai szempontokhoz, mindenekelőtt az USA-val való kapcsolatok vonatkozásában, a végső szó azonban a császáré.
Az angol külpolitikát illetően arról érkeztek hírek, hogy London igyekszik modus vivendit találni. További japán terjeszkedés inkább már déli irányban lehetséges, mivel a japánok nehezen viselik Mandzsúria klímáját, azonban egy Fülöp-szigetek elleni japán támadás maga után vonná az USA ellenlépéseit.
Ghyka Magyarországtól távol némileg elszigetelve érezte magát, ezért azt kérte Vörnlétől, hogy esetleg az olasz futár segítségével híreket kaphasson Magyarországról. A magyar követ véleménye szerint Tokióban- eltekintve néhány dél-amerikai országtól –már csak a magyar követség teljesen semleges.
Ghyka azt írta, hogy a japánok részéről teljes bizalommal és rokonszenvvel találkozott, s a japán külügyminisztérium részéről a legnagyobb előzékenységet tapasztalta. Példaként említette, hogy Szuzuki úr, a külügyminisztérium protokollfőnöke a következőket mondta neki:

„Örömmel teljesítem kívánságát, mivel két diplomáciai képviselet, amelynek habozás nélkül mindent megteszünk, amit csak tehetünk, az olasz és a magyar.” /2/

Ghyka leveléből kitűnik, hogy a japán-német kapcsolatok javulása ellenére Japánnak a nagyhatalmak közül továbbra is Olaszországgal voltak a legjobb kapcsolatai.
Május 10-én megkezdődött a németek nyugati hadjárata, amelynek térnyerését sem a francia, sem az angol csapatok nem voltak képesek megakadályozni.
Egy héttel a német támadás kezdete után, harminctagú japán küldöttség érkezett Nápolyba és Rómába, amely a másfél évvel korábban Tokióban járt olasz delegáció látogatását viszonozta, s a tervek szerint június 20-ig maradt volna Olaszországban.
Mussolini május 23-án a Palazzo Veneziában fogadta a japán küldöttséget, ahol átvette a japán miniszterelnök írásos üzenetét. Jonaj miniszterelnök többek között azt írta, hogy „az egész japán nép nagyra becsüli azt a baráti megértő magatartást, amelyet az olasz kormány és nemzet a japán-kínai konfliktus óta Japán iránt tanúsít.” /3/
Németország eközben elfoglalta a Benelux államokat és folyamatos visszavonulásra kényszerítette a reményvesztett francia és az angol expedíciós csapatokat. A nagy német katonai sikerek közepette sok országban a Szovjetunió magatartását figyelték.
Június 1-én a washingtoni magyar követségről számjel távirat érkezett a magyar külügyminisztériumba, amely szerint az amerikaiak szovjetellenes hangulata a finn háború lezárása óta föltűnően megváltozott.  A japán nagykövet azt mondta Pelényinek, hogy a Vörös Hadsereg fölkészültsége nem ítélhető meg a finn-szovjet háború alapján, mivel a különleges harctéri körülmények azt nagymértékben befolyásolták. Pelényi szerint a japán nagykövet elismerte, hogy a mongóliai harcok során a szovjet gépesített csapatok hatalmas veszteségeket okoztak a japán hadseregnek.
A washingtoni kínai nagykövet azt mondta Pelényinek, hogy Japán Franciaország és Anglia teljes legyőzése előtt nem foglalja el az angol, a francia, illetve a holland gyarmatokat. /4/
A washingtoni japán nagykövetnek a Vörös Hadsereg erejére vonatkozó kijelentései tapasztalati tényeken alapultak, és cáfolták azokat a véleményeket, hogy a finnek elleni háború bebizonyította volna, miszerint a szovjet hadsereg csupán „papírtigris”, és messze nem képvisel olyan erőt, mint amit hirdettek róla. Később elterjedtek olyan nézetek is, hogy Sztálin a finn háborúval csak félre akarta vezetni a németeket, hogy azoknak ne legyen képük a Vörös Hadsereg valódi erejéről. Ez utóbbi véleményt cáfolták a finnek, élükön Mannerheim tábornaggyal, aki kijelentette, hogy a szovjet hadsereg lényegesen nagyobb erőt képvisel, mint a volt cári orosz hadsereg. Szemjon K. Tyimosenko tábornok, aki újjászervezte a finnek ellen harcoló szovjet csapatokat és a döntő támadást vezette, azt mondta, hogy a szovjet vezérkar sokat tanult a finn háború során, mindenekelőtt a különböző fegyvernemek együttműködését illetően. Ettől függetlenül a németeknek és szövetségeseiknek nem volt valós képük a Vörös Hadsereg igazi erejéről, amely majd a Szovjetunió elleni háború során mutatkozik meg.

Folytatjuk.

1.Magyar Országos Levéltár, Külügyminisztérium Politikai Iratai, K 63 Moszkva, 1940. április 23.
2. MOL, KÜM POL, K 63 Tokió, 1940. május 1.
3. MOL, KÜM POL, K 63 Róma, 1940. május 24.
4. MOL, KÜM POL, K 63 Washington, 1940. június 1.


Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: