Ön most itt van:

Pergel Antal: A japán külpolitika magyar nézőpontból az 1920-as évek végén

Az első világháborút követően Japán előtt új kihívások jelentek meg, amelyek néhány vonatkozásban hasonlítottak a Magyarországra váró kihívásokra. Ezért előfordult, hogy ezekre az 1920-as években mindkét országban hasonló megoldások születtek. Japán és Magyarország számára is gondot okozott a nyersanyaghiány, amelynek megoldása érdekében elterjedtek a kevés nyersanyagot, ellenben annál több képzett munkaerőt igénylő iparágak.
Külpolitikai szempontból is több hasonlóság figyelhető meg Japán és Magyarország között. A szigetország az első világháború után elveszítette brit szövetségesét, az amerikaiak pedig az 1904-1905-ös orosz-japán háború óta Japánban látták legfőbb vetélytársukat.
A megosztottsága ellenére erősödő Kína azt a veszélyt hordozta, hogy Japán elveszítheti kontinentális befolyását, ezzel együtt gyarmatait és nyersanyag- bázisait.
A japán politikusok félelme, az elszigetelődés konkrét veszélyként jelentkezett a magyar külpolitikában is. A kisantant szövetségbe tömörült Románia, Csehszlovákia és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság mindent megtettek annak érdekében, hogy Magyarországot gazdaságilag és politikailag elszigeteljék.
Japánt, mint a világháborúban győztes nagyhatalmat természetesen nem sújtották a trianonihoz hasonló megkötések. Sok japán politikus és katona azonban úgy látta, hogy az ázsiai birodalom- építés, egyben a nyersanyagforrások biztosítása jelentős akadályokba ütközik. A japán hadsereg vezetői az ország kontinentális befolyását kívánták növelni, a flotta vezetői ellenben Délkelet-Ázsia meghódítását akarták elérni. Japán bármely irányba indított volna hódító háborút, előbb-utóbb szembe találta volna magát Kína, Nagy-Britannia, az USA és a Szovjetunió szövetségével, amelyet Tokió igyekezett elkerülni.
1929, október 1-jén készült a magyar külügyminisztériumban az a dokumentum, amely a korábbi éveknél lényegesen részletesebben foglalkozott a japán külpolitikával.
A magyar külpolitikai lépéseket ebben az időben azok a hírek határozták meg, amelyek szerint Franciaország más országokkal szövetségben a Szovjetunió megtámadására készül. A franciák természetes szövetségeseiknek tekintették Lengyelországot és Romániát. A magyar külpolitika egy Szovjetunió elleni háború esetén reális esélyt látott Romániától Erdély visszaszerzésére, ezért figyelt minden olyan hírre, amely a Szovjetunióból érkezett. Ezek elsősorban Lengyelországból, Finnországból és Törökországból származtak, de kézzelfogható közelségbe került Japán is, amelynek hosszú határa volt a Szovjetunióval.
A magyar külügyi dokumentum szerint a japán kormányok számára a legnagyobb gondot a túlnépesedés okozta. A népfölösleget a legújabb japán tervek szerint a Jangce-völgyében kívánták elhelyezni. Ehhez azonban ki kellett volna szorítani a térségből Nagy-Britanniát, ami kiváltotta volna az USA ellenlépéseit. Az amerikai gazdasághoz erős szálakkal kötődő japán gazdaság számára ez katasztrófa lett volna.
Föntiekből adódóan egyes japán politikusok visszanyúltak az első világháború idejére, az úgynevezett Ókuma-tervhez. Ókuma Sigenobu miniszterelnök (1914. április 16- 1918. október 9.) oroszbarát politikájának megfelelően egy japán- orosz- német szövetséget kívánt létrehozni az angol-francia szövetséggel szemben. 1929-ben Japánban ismét előkerült az Ókuma-terv. Németország ugyan vesztesen került ki a világháborúból, több japán politikus azonban reálisan számolt a japán- szovjet- német szövetséggel, amelyhez csatlakozhattak volna Franciaország és a dunai államok is. Ez utóbbi fölvetés érthetővé teszi, hogy miért tanúsított egyre nagyobb érdeklődést a magyar külügyminisztérium a távoli Japán külpolitikai elképzelései iránt.
Németország és a Szovjetunió esetleges szövetsége csak első pillantásra tűnhet meglepőnek, mivel az 1920-as években a két ország között virágzó gazdasági és titkos katonai kapcsolatok működtek, de kissé előre menve az időben, gondolhatunk a Molotov- Ribbentrop paktumra is.
A japán népfölöslegnek a Jangce-völgyében való elhelyezése Kína ellenes, egyben szovjetbarát magatartást feltételezett Japán részéről, mivel Tokió igyekezett elkerülni a kétfrontos háborút.
Franciaország csatlakozása kiszorította volna Nagy-Britanniát Európából, a dunai államok- köztük Magyarország –pedig természetes módon zárták volna le azt a rést, amely Közép- és Délkelet-Európában Németország és a Szovjetunió között húzódott.
A japán elképzelés logikus és grandiózus volt, nem számolt azonban néhány, a potenciális szövetségesek között meghúzódó ellentéttel. Franciaországban ebben az időben szovjetellenes hangulat uralkodott, a dunai államok között pedig még markánsabb ellentétek voltak, elég csupán Magyarország és a kisantant államok viszonyára utalni. *
Az új Ókuma-terv meghatározó állama kétségtelenül a Szovjetunió volt, mivel nélküle a japán-német szövetséget nehezen lehetett tartalommal kitölteni. Az is valószínű, hogy ha a japán tervről tudomást szerzett a magyar külügyminisztérium, úgy tudhatott róla az angol és az amerikai is. Ebből adódóan London és Washington célja az volt, hogy Moszkvát valamilyen módon megnyerjék, és maguk mellé állítsák. A következő egy-két év amerikai diplomáciájának ez lett a fő feladata.

*Magyar Országos Levéltár, Külügyminisztérium Politikai Iratai, K 63 Budapest, 1929. október 1.

Pergel Antal

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: