You are here

Paralimpia 2020 – Konkoly Zsófiáé az első magyar érem

Konkoly Zsófia ezüstérmet szerzett 400 méteres gyorsúszásban a tokiói paralimpián.

Az S9-es kategória idei Európa-bajnoka megnyerte délelőtt az előfutamát és 4:44.74 perccel, a legjobb idővel jutott az esti döntőbe.
A 19 éves pécsi úszó – akinek nem fejlődött ki rendesen a jobb karja – a fináléban is remekül versenyzett, és végül csak centimétereken múlt, hogy nem sikerült győznie.
Száz és kétszáz méternél a negyedik helyen fordult, 250-nél azonban már a második helyen haladt a rajttól végig vezető ausztrál Lakeisha Patterson mögött. A táv hátralévő részében óriásit hajrázott, egyre jobban megközelítette a fáradó riválist, de végül nem sikerült utolérnie, mindössze nyolc századmásodperces hátránnyal a második helyen végzett.
„Az előfutam után visszamentem pihenni egyet a szállásra, három órával a döntő előtt pedig már újra itt voltunk az arénában. Nagyon jó verseny volt ez a döntő, és nagyon örülök annak, hogy így sikerült” – nyilatkozott Konkoly Zsófia.

Tokió, 2021. augusztus 25.
A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) által közreadott képen az aranyérmes ausztrál Lakeisha Patterson (k), az ezüstérmes Konkoly Zsófia (b) és a bronzérmes brit Toni Shaw az S9-es kategóriájú 400 méteres gyorsúszás eredményhirdetésén a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói paralimpián 2021. augusztus 25-én. A 19 éves Konkoly Zsófia a magyar küldöttség első érmét nyerte Tokióban.
MTI/MPB/Szabó Bence

„A hajrában beleadtam a szívemet, szinte csak az vitt előre. Már a selejtezőben is egyéni csúcsot úsztam, a fináléban pedig még azon is javítani tudtam, így teljesen elégedett vagyok azzal, hogy ez egy ezüstéremre volt elég. Sőt, ha bronzérem lett volna, annak is nagyon tudtam volna örülni” – tette hozzá.
Elárulta még, hogy bár az előfutam végül sima lett, előtte izgult, milyen időt tud majd úszni, mert korábban sérült volt a bokája, amit két-három hetet pihentetni kellett. A döntőben meg azért izgult, hogy minél előbb tudjon végezni.

Hódmezõvásárhely, 2021. július 27.
Konkoly Zsófia paraúszó edzés közben a hódmezõvásárhelyi Gyarmati Dezsõ Sportuszodában 2021. július 27-én. A sportoló tagja a tokiói paralimpiára készülõ csapatnak.
MTI/Koszticsák Szilárd

Ugyanebben a számban a még csak 15 esztendős Payer Kata 5:23.14 perccel hetedik lett abban az előfutamban, amelyben csapattársa is úszott, és összesítésben a 14. helyen zárt.
Konkoly Zsófia a magyar küldöttség első érmét nyerte Tokióban.
A szerdai versenynapon még egy magyar volt érdekelt az úszódöntőkben, Adámi Zsanett 100 méter háton, az S2-es kategóriában. A 26 éves versenyző előfutamában egy ellenfelét megelőzve negyedik lett 3:09.16-tal, ezzel biztosította helyét a nyolcas fináléban. A merev ízületekkel született magyar parasportoló a döntőben is egy vetélytársát tudta maga mögé utasítani, ezzel a hetedik helyen végzett. A számot a címvédő, világbajnok és világcsúcstartó szingapúri Jip Pin-hsziu nyerte.

Forrás: MTI

Ajánlott bejegyzések

%d bloggers like this: