Ön most itt van:

Őrizetben a külföldieket félmillióval lehúzó budapesti vendéglátósok

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) honlapja szerint Budapesten, egy belvárosi szórakozóhely alkalmazottjai két hét alatt félmillió forinttal túlszámlázással károsítottak meg hat turistát.


A BRFK honlapja szerint az alkalmazottak több alkalommal a beinvitáltak három indiait, két svájci-afgánt és egy japánt, majd rávették őket alkohol fogyasztására. A vendégek távozásakor a valóságos árnál jóval többet számláztak, s ha azoknál nem volt ekkora összeg, elkísérték a legközelebbi bankautomatához, vagy a szállásukig. Ha többen voltak, egyiküknek a szórakozóhelyen kellett maradnia, míg a társa meghozta a kikövetelt összeget.

A rendőrség tizenkét nőt és négy férfit állított elő. A belvárosi nyomozók önbíráskodás, személyi szabadság megsértése és bűnszövetségben elkövetett csalás miatt gyanúsítottként kihallgatták a szórakozóhely három ügyvezetőjét, valamint két alkalmazottját. Négyüket őrizetbe vették és indítványozták letartóztatásukat.


Forrás: Police.hu. Fotó: PS

 

H-guchi
Inter Japán Magazin

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: