Ön most itt van:

Obama elnök látogatása Hirosimában

AFP Johannes Eisele Europress AFP

AFP Johannes Eisele / Europress/AFP

A 2009-ben Nobel-békedíjjal kitüntetett Barack Obama volt az első hivatalban lévő amerikai elnök, aki Hirosimába látogatott. A történelmi eseményen találkozott Abe Sinzó japán miniszterelnökkel, akivel megegyeztek, hogy folytatják az együttműködésüket a nukleáris fegyverek nélküli világért. Bár szakértők sokszor elmondták, hogy a nagyhatalmak részéről nincs meg teljes nukleáris leszerelés szándéka, az esemény a békét szolgálta, mondván “a leghosszabb út is egy lépéssel kezdődik”. Abe Sindzó japán miniszterelnök előzetesen „teljes szívből” üdvözölte az USA elnök hirosimai látogatását, amely szerinte komoly löketet fog adni a nukleáris fegyverektől mentes világért fáradozó mozgalomnak.

Korábban Jimmy Carter már járt Hirosimában elnöki ciklusának lejárta után, illetve John Kerry is – első amerikai külügyminiszterként – április közepén, aki japán kollégájával, Kisida Fumióval együtt koszorút helyezett el a Béke Emlékparkban.

Forrás AFP Toshifumi Kitamura

Forrás: AFP/Toshifumi Kitamura

A Béke Emlékmúzeumban található, egyúttal az atomcsapást átvészelő és ezért jelképpé váló Genbaku dóm is.

Hiroshima Peace Memorial Park Hiroshimában EPAKIMIMASA MAYAMA

Hiroshima Peace Memorial Park Hiroshimában. EPA/KIMIMASA MAYAMA

Kerry akkor a sajtónak azt nyilatkozta, hogy az élmény torokszorító volt, és okvetlenül kéri Obama elnököt is a látogatásra. “Hirosima mindannyiunkat emlékeztet arra, hogy háború idején milyen összetett és bonyolult döntéseket kell hozni, és arra is, hogy mit művel a háború az emberekkel, a közösségekkel, az egész világgal” Obama elnök azóta többször is felhozta, hogy szeretné felkeresni Hirosimát és az amerikai atomtámadás sújtotta másik japán várost, Nagaszakit is. “Sokat jelentene számomra e két város meglátogatása” – mondta 2009 végén az akkori japán kormányfővel folytatott eszmecseréje után.

Obama a látogatását azzal kezdte, hogy beszédet mondott az Ivakuni melletti haditengerészeti légibázison. Itt nemcsak a U.S. Army állomásozik, hanem a japán Tengerészeti Önvédelmi Erők katonái is. Az amerikai elnök őket is köszöntötte  beszédében, majd jelezte: a csendes-óceáni térség kulcsfontosságú régió az USA számára (is).

Hirosima városban az odarendelt biztonsági erők több mint 4000 rendőre és szigorú óvintézkedések szavatolták a magas rangú vendégek biztonságát. Egyes utcákat lezártak, a Béke park közelében elhaladó járműveket fokozottan ellenőrizték. Miután az amerikai elnök megérkezett a hirosimai Béke Emlékparkba, aláírta a múzeum vendégkönyvét és a következőt jegyezte bele: „Megismertük a háború gyötrelmeit. Engedjétek meg nekünk, hogy együtt bátorságot merítsünk ahhoz, hogy békét hirdessünk és atomfegyvermentes világra törekedjünk”. Illetve: reméli, hogy a világ közösen megtalálja a bátorságot, hogy terjessze a békét és létrehozzon egy nukleáris fegyverek nélküli világot.

Ezt követően koszorút helyezett el az emlékműnél e szavakkal: „Halál érkezett az égből, és a világ megváltozott.”

Obama elnök koszorúz
 

Obama elnök koszorúz

Fotó Majama Kimimasza EPA pool MTI

Fotó: Majama Kimimasza/EPA pool/MTI

Az amerikai elnök a nukleáris fegyverek veszélyeire figyelmeztetett beszédében, elmondta:  „Egy felvillanó fény és egy tűzfal elpusztított egy várost és bizonyította, hogy az emberiség rendelkezik olyan eszközökkel, amelyekkel el tudja pusztítani önmagát.” „Azért jöttek a városba, hogy eltűnődjenek a szörnyű erőn és gyászolják a halottakat. Obama kifejezte sajnálatát, de nem kért elnézést az atombomba ledobásáért az USA nevében. „Elegendő bátorságot kell gyűjteni ahhoz, hogy hátrahagyjuk a félelem logikáját, és nukleáris fegyverek nélküli világra törekedjünk.” Leszögezte, hogy a második világháború, amely Nagaszakiban és Hirosimában brutális véget ért, a népek közötti eddigi legerőszakosabb összecsapás volt, és ő a háború összes áldozatának emléke előtt tisztelettel adózik. „Hirosimának sosem szabad feledésbe merülnie” – jelentette ki. Az amerikai elnök  hangsúlyozta, meg kell változtatnunk az eddigi gondolkodásmódot a háborúról, mert Hirosima azt az igazságot tanítja, hogy a technológiai fejlődésnek erkölcsi forradalommal kell párosulnia. Mint mondta: “Közös felelősségük van abban, hogy ilyesmi még egyszer ne történhessen meg.” „Azok, akik a támadásban meghaltak, olyanok voltak, mint mi magunk” „Nem kötnek minket genetikai kódok, hogy elkövessük ugyanazokat a hibákat mint elődeink. Tanultunk a múltból és van választásunk”

A hirosimai Béke parkban beszédet tartó Obama elnök mellett ott állt Abe Sinzó japán kormányfő.

Forrás AFP

Forrás: AFP

Abe Sinzó az amerikai elnök beszéde után leszögezte: Barack Obama hirosimai látogatása új fejezetet nyit az Egyesült Államok és Japán megbékélésében, az amerikai elnök nehéz, de csodálatos döntést hozott, amikor a látogatás mellett határozott. Kiemelte: a hirosimai tragédiának nem szabad megismétlődnie, ezért Obamával mindketten egy atomfegyvermentes világért szállnak síkra, tekintet nélkül arra, milyen nehéz elérni.

Obama elnök Washington és Tokió jelenlegi szoros viszonyát hangsúlyozta: „Úgy gondolom, hogy ez egy sikertörténet, amelyben az egykori ellenfelek a világ egyik legszorosabb szövetségében egyesülnek.”

Obama az előzetes várakozásokkal összhangban nem kért egyértelműen bocsánatot hajdani elődjének, Harry Trumannek a döntéséért, melynek értelmében először vetették be az atombombát. Nem történt ugyan amerikai bocsánatkérés, de szakértők szerint az ott elmondott beszéd mégis felért egy bocsánatkéréssel. Az NHK japán állami tévécsatornának adott előzetes interjújában Obama úgy indokolta a sokak által várt és elmaradt bocsánatkérést, hogy: „A vezetők háború idején néha kénytelenek nehéz döntéseket hozni.” Az amerikai vezető szerint: “Az már a történészek feladata, hogy megkérdőjelezzék és megvizsgálják ezeket a döntéseket.”

A megemlékezésen meghívásra a hirosimai és nagaszaki atomcsapás sugárfertőzött túlélői (túlélő japánul hibakusa), illetve volt amerikai hadifoglyok is részt vettek. A tokiói kormány 180 ezer hibakusát tart számon. Közülük sokan mai napig a sugárzáshoz kapcsolódó betegségektől szenvednek, az egészségi kockázatok miatt pedig nem házasodtak meg, és nem vállalhattak gyermeket. 2015-ben még 183 ezer hibakusa volt életben, átlagos életkoruk 80 év volt.

Az amerikai elnök túlélőkkel való beszélgetése egyik legjobban várt eseménye volt a történelmi jelentőségű látogatásnak. Az elnök programjának ugyan nem volt előre megtervezett része, hogy a – nukleáris fegyverek terjedésének megállításában reménykedő – hibakusákkal találkozzon, de a beszéde után az első sorban ülő két, idős japán férfihez odament. Az amerikai elnök tolmács segítségével először Cuboival beszélt, egy ponton mindketten felnevettek. Obama többnyire az idős embert hallgatta tisztelettel, akinek a kezét fogta. Cuboi Szunaó hibakusa, a túlélők egyik csoportjának vezetője, később a sajtónak elmondta, mennyire meghatotta, ahogy Obama a kezét fogta és figyelmesen hallgatta. Mint mondta, Obamára úgy fognak emlékezni, mint arra, aki meghallgatta a túlélők hangját”. Az amerikai elnök ezután Morihoz lépett és kezet fogott vele. Röviden meghajolt, és bólintott, ahogy a másik idős japán beszélt. Obama vállon veregette Morit, majd megölelte. A 79 éves Mori Szigeaki egy történész, aki mindössze nyolcéves volt, amikor a várost atombomba-támadás érte. Ő volt az a hibakusa, aki később felállított egy emlékművet a háborúban elhunyt amerikai hadifoglyok emlékére. Mori elmondása szerint Obama azt szerette volna, hogy megöleljék egymást, ez meg is történt.

 

 Forrás Majama Kimimasza EPA pool MTI

Barack Obama és Cuboi SzunaóForrás: Majama Kimimasza/EPA pool/MTI

A japán közvélemény is kifejezte véleményét a megemlékezéssel kapcsolatban. “Remélhetőleg találkozik a túlélőkkel, és meghallgatja, hogyan élték át a történteket” – mondta a 82 éves Jamada Reiko, aki egy hirosimai iskolaudvaron játszott az első atombomba becsapódásakor. A hibakusa Tanaka Terumi több társához hasonlóan nem ragaszkodott Obama bocsánatkéréséhez, szerinte csak az a fontos, hogy az amerikai elnököt “megérintsék a történtek, megbánást mutasson, és rájöjjön: meg kell szabadítani a világot az atomfegyverektől”.

Természetesen nem mindenki ért egyet azzal, hogy Obamának nem kell bocsánatot kérnie. A Hirosimára és Nagaszakira mért atomcsapások túlélőit képviselő egyik csoport egy hete arra buzdította Obama elnököt, hogy hirosimai látogatásakor kérjen bocsánatot, és hallgassa meg a túlélők történeteit. Jamada Reiko szerint „Obama látogatásának nem arról kellene szólnia, hogy bocsánatot kér-e a nukleáris fegyverek bevetéséért, sokkal fontosabb volna, hogy elkötelezze magát egy atomfegyvermentes világ mellett.”

Obama elnöki ciklusának középpontjában a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozása, visszaszorítása állt. 2009-es prágai beszédében – amelyben egy atomfegyverek nélküli világról beszélt – ezt jelölte meg egyik legfontosabb feladatául. Ekkor első évét töltötte hivatalában, jelenleg a hirosimai látogatásnál pedig az utolsót. Az elnök kritikusai szerint az atomfegyver-stop nem sikerült, és a helyzet rosszabb, mint amikor Obama elnök lett: 2009-ben Észak-Koreának még nem volt atomfegyvere. Mostanra több robbanófejjel rendelkező, nagy hatótávolságú rakétájuk van. Az Obama-külpolitikát a szakértők jelentős része kész katasztrófának tarja. Eredményeket az Obama adminisztráció akkor tudott igazán felmutatni, ha a diplomáciai erőfeszítések ténylegesen a béketeremtésre irányultak, akkor amikor békejobbot nyújtottak.

Európában 1945. május 9-én véget ért a második világháború, de a Távol-Keleten még nem fejeződött be. 71 éve, 1945. augusztus 6-án az Enola Gay nevű B-29-es bombázóról atombombát dobtak le Hirosimára. Három nappal később Nagaszakit érte amerikai atomcsapás. Az Egyesült Államok az egyetlen ország a világon, amely atomfegyvert vetett be.

A robbantás nyomán — a későbbiekkel együtt — összesen 200 ezer ember vesztette életét, a hirosimai emlékművön 61 ezer 443 név szerepel, élelmiszerjegyét 78 150 ember nem váltotta be soha többé. Az amerikai felderítés 139 ezerre tette az áldozatok számát. Nagaszakiban 74 ezren vesztették életüket az atomcsapásban. Harry Trumannak, az Egyesült Államok akkori vezetőjének utasítására először vetették be az atombombát. Augusztus 15-én Japán megadta magát, ezzel véget ért a második világháború. Az amerikaiak többsége szerint az atombomba bevetése szükséges volt a világháború mielőbbi befejezéséhez, míg a történészek többsége és a japán nép megalapozatlannak tartja ezt a lépést. A kérdések továbbra is igénylik a válaszokat, nézzük meg egy-két kortárs visszaemlékezését.

1. Miért döntöttek mégis az atomfegyver Hirosimában való bevetése mellett, de főként két nappal később Nagaszakiban? Addig még sosem kezdtek olyan nagyméretű vállalkozásba, még sosem áldoztak olyan hatalmas pénzösszeget egyetlen terv megvalósítására, mint az első atombombát létrehozó Manhattan Project. És mivel sohasem költöttek még ennyi pénzt semmire, ez is oka volt, hogy mindenképpen látni akarták az eredményt, méghozzá kétszer is. Az amerikai katonai és politikai vezetés főleg a lakott területre gyakorolt hatást akarta látni, és már a háború utáni erőviszonyokat akarta alakítani. Leslie R. Groves a Manhattan Project elsőszámú, katonai vezetője Az atombomba születése könyvében visszaemlékezéseit így írja le:

„….egy másik ügyben felkerestem Stimson hadügyminisztert. Beszélgetés közben ő megkérdezte, hogy kiválasztottam-e már az atombomba célpontjait. Közöltem, hogy ez megtörtént, a jelentést elkészítettem Marshall tábornok részére s valószínűleg másnap fogom előterjeszteni. Stimsont azonban nem elégítette ki a válaszom: látni akarta a jelentést. S hiába akartam rávenni, hogy operatív hadműveleti dologról van szó, jobb, ha előbb Marshall-lal vitatom meg, határozottan kijelentette, hogy a döntés jogát magának tartja fent, s utasított, hogy hozassam el a jelentést. Igyekeztem elódázni a dolgot azzal, hogy ez sok időbe telne, Stimsom azonban makacsul kitartott, mondván, hogy van ideje bőven, adjam csak ki az ő telefonján az utasítást. Miközben a jelentést vártuk, kikérdezett a célpontokról. Elsoroltam mind a négyet, és ő nyomban kijelentette, hogy Kiotót semmiképp sem hajlandó jóváhagyni. Felvetettem a jelentésben foglalt részletes leírás alapján és érveink ismeretében talán megváltoztatja véleményét, Stimson azonban hallani sem akart Kioto bombázásáról. Kifejtette, hogy Kioto Japán ősi fővárosa, történelmi nevezetességű hely, amelynek a japánok igen nagy vallási jelentőséget tulajdonítanak. Ő maga is járt ott, amikor a Fülöp-szigetek főkormányzója volt, s a város ősi kultúrája mély benyomást tett rá. Én viszont elmondtam, hogy Kiotónak több mint egymillió lakosa van, ekkora japán városban minden bizonnyal nagyszabású haditermelés folyik, még akkor is ha kevés a nagyüzem” ….. „Mindez azonban nem hatotta meg a hadügyminisztert. Maga hívta át Marshall tábornagyot, s egy szót sem vesztegetve arra, miként kapta meg tőlem a jelentést, magyarázni kezdte miért nem ért egyet a Kiotóra vonatkozó javaslattal.” Groves a továbbiakban leírja, hogy Stimson hadügyminiszter Marshall tábornoknál és Truman elnöknél következetesen kijárta Kioto városának az atombomba-célpontlistáról való levételét. Ugyanebben a könyvében Groves is elismeri, hogy később egyetértett Stimsonnal döntésében, mert így kevesebb volt a japán áldozat. (Cikkírói megjegyzés: Ha még eddig nem történt meg, Kiotóban szobrot érdemelne ezért a cselekedetéért Stimson hadügyminiszter.)

Vszevolod OvcsinyikovAz “A”-bomba sztorija c. könyvében azért leírja, hogy Groves tábornok megnyugtatására és egyben az általa vezetett Manhattan Project atombombájának sikeres élesben való kipróbálásának érdekében megtiltották az amerikai légierőnek, hogy bombázzák azokat a japán városokat, amelyeket nukleáris-célponttá jelöltek ki. A háború kegyetlen természetének egy része volt ez, méghozzá azért, mert így utólag a sértetlen városokon jobban fel tudták mérni az atomrobbanások hatását, károkozásait.

2. Szükség volt-e az „A” bomba bevetésére? Sokan vélik úgy, hogy a robbanás hadászatilag is indokolatlan volt, mert a japánok már a megadás gondolatával foglalkoztak. Mások szerint viszont súlyos véráldozatokat követelő hadműveleteket előztek meg, hiszen Okinawa szigetének elfoglalása két hónapot és 12 ezer amerikai katona életét követelte: ezek az iszonyatos veszteségek is hozzájárultak ahhoz, hogy a megadást továbbra is elutasító Japán ellen bevessék az új fegyvert.

Winston S. Curchill: „A második világháború” c. könyvében így ismerteti  a helyzetet:  „Számítottunk rá, hogy a japánok elkeseredett ellenállást tanúsítanak, és szamuráj önfeláldozással nemcsak a nyílt csatákban, hanem minden lövészgödörben és minden fedezékben mindhalálig küzdenek. Az Okinawa szigetén lezajlott jelenetek jártak a fejemben: sok ezer japán, csak hogy a megadást elkerülje, szabályos vonalban felsorakozott, s kézigránáttal felrobbantotta magát, miután a parancsnokaik ünnepélyes harakirit követtek el. Ha egyenként kellett volna megtörnünk a japánok ellenállását, s méterről méterre elfoglalnunk az országukat, egymillió amerikai is odaveszett volna, s feleannyi brit, vagy talán még több is, ha egyáltalán sikerül eljuttatnunk oda a katonáinkat. Márpedig eltökélt szándékunk volt, hogy kivesszük a részünket a végső küzdelemből. Most egy csapásra megszabadultunk ettől a lidércnyomástól.”

3. Milyen szándékok vezették Harry S. Truman elnököt a támadás elrendelésekor? A budapesti születésű Teller Ede, akit később a „hidrogénbomba atyjának” neveztek Németországban dolgozott, majd onnan el kellett menekülnie az Amerikai Egyesült Államokba, mert zsidó volta miatt el akarták hurcolni koncentrációs táborba. Az USA-ban részt vett az „A” bombát létrehozó Manhattan Project-ben, majd a még nagyobb hatású hidrogénbomba („H” bomba) kifejlesztésében.

Braunbek:Az atommag regénye” c. könyvében idéz egy másik könyvből amely az 1962-ben megjelent Teller Ede által írt „Hirosima hagyatéka” című könyv. Teller így emlékezik vissza akkori gondolataira: „Meggyőződésem, hogy a meglepetésszerű, tragikus bombázásra nem volt szükség. Felrobbanthattuk volna a bombát az éjszakai órákban, nagy magasságban Tokio felett. A nagy magasságban felrobbantott bomba hirtelen rémítő nappali fényt gyújtott volna a város felett, de nem ölt meg volna senkit. És miután demonstráltuk volna a bombát – magunknak is bebizonyítva, hogy valóban felrobbantható -, közölhettük volna a japánokkal, hogy mi ez a fegyver, és mi történne, ha még egy atombombát robbantanánk fel, ezúttal már alacsonyan.” A Truman adminisztráció célja az volt, hogy az atombomba kizárólagos tulajdonlásával az USA még a nagyhatalmi státuszán felül is, egyedi, kizárólagos, hegemón pozícióba jusson. Szokták azzal is magyarázni a ledobott két bombát, hogy azok óvatosságra kényszerítették a politikusokat, mintegy megmentve a világot az atomháborútól. Az amerikai atommonopólium nem tartott sokáig. A fegyver hatásának „bemutatása” már a Szovjetuniónak is szóló, egyfajta erőpozícióból történő, nagyhatalmi üzenet volt, mintegy a hidegháborús hatalmi játszmáknak szerves része és egyben kezdete.

Vszevolod Ovcsinyikov:Az A-bomba sztorija c. könyvében leírja, hogy: „….Truman és Churcill megállapodott abban, hogy az atombombáról nem tesznek említést a Potsdamból Japánhoz intézendő ultimátumban, vagyis a potsdami nyilatkozatban. A Washingtoni krónikások szívesen ismételgetik, hogy az atombombát csupán azután dobták le Hirosimára és Nagaszakira, miután Japán nem volt hajlandó a szóban forgó dokumentumban megszabott feltételekkel kapitulálni. Ez a megállapítás azonban ellentmond a tényeknek. Még július 23.-án, azaz 4 nappal a potsdami nyilatkozat közzététele előtt Washingtonból Potsdamba továbbították az amerikai elnök jóváhagyása végett a Groves által megfogalmazott parancs tervezetét, amely Carl Spaatz tábornoknak, a hadászati légierő parancsnokának szólt: „Augusztus 3. után, mihelyt az időjárási viszonyok lehetővé teszik a vizuális bombacélzást, a 20. légihadsereg 509. összevont repülőcsoportjának le kell dobnia az első különleges bombát a következő célpontok egyikére: Hirosima, Kokura, Niigata, Nagaszaki.” Július 24.-én az alábbi rejtjelezett távirat érkezett Potsdamból a Pentagonba: „Groves direktíváját az elnök jóváhagyta.” Ez azt jelentette, hogy a Japán atombombázásra vonatkozó parancs érvénybe lépett. Truman ugyanazon a napon elhatározta: csak úgy mellékesen megemlíti Sztálinnak, hogy az Egyesült Államok új, hatalmas robbanóerejű fegyver birtokosa lett. Amikor a konferencia résztvevői a soron következő ülés után a Cecilienhof palota halljában elbúcsúztak, Truman Sztálinhoz lépett, és néhány mondatot intézett hozzá.

– Nos, mit szólt? – kérdezte türelmetlenül Churcill, aki távolabbról figyelte őket.

– Egyetlen kérdést sem tett fel. – felelte csodálkozva az amerikai elnök.

Július 27.-én, vagyis azon a napon, amikor a potsdami nyilatkozat szövegét a rádió Japán nyelven közvetítette, az Indianapolis cirkáló Tinian szigetre szállította az urán robbanótöltetet az első harci körülmények között kipróbálandó atombombához.”

Nemere IstvánAz atombomba titkai c. könyvében leírja: …. „Azok az amerikai diplomaták a két bomba közti napon, augusztus 8.-án tárgyaltak Sztálinnal”… „Azzal a benyomással tértek haza: Sztálin már régóta tud az atombombáról, nehezményezi, hogy azt bevetették a japánok ellen. Úgy értelmezi, azért dobták le Hirosimára, hogy a háborúnak hamar vége legyen – mielőtt még a Szovjetunió egy régebbi ígéretét teljesítve maga is beléphet a távol-keleti fronton. De ami a legfőbb: Sztálin tett egy megjegyzést, ami így hangzott:

– Nehéz lesz ám megőrizni a bomba titkát.

Ezt felfoghatták nyílt fenyegetésként is! A mindig óvatos Sztálin – különösen külföldiekkel és még különösebben nyugatiakkal találkozva – általában keveset szólt, szavait patikusként mérte. Most azonban tett egy ilyen megjegyzést, és ez elgondolkoztatta az amerikaiakat.”

Pár évvel később a Csendes-óceán É-Ny-i térségében, 1949 augusztusában egy másik B-29-es jelű, katonai repülőgép észlelte, hogy a Szovjetunió egy meglehetősen fejlett atombombát robbantott fel, mely kipottyantotta az amerikai politikusokat az optimizmusuk „rózsaszín felhőjéből”.

(MTI, hirado.hu, ORIGO, BBC, CNN, mno.hu, vhegy.com, alfahir.hu, delmagyar.hu, Politico AFP, Majama Kimimasza/EPA pool/MTI, AFP/Toshifumi Kitamura, EPA/Aszahi Simbun, Anadolu Agency/Ministry Of Foreign Affairs Of J,  AFP/Johannes Eisele, AFP//Christof Stache, AFP/Jim Watson, EPA/KIMIMASA MAYAMA,  MTI/EPA/Olivier Hoslet nyomán)

Ajánló (cím mezőbe másolásával):

http://interjapanmagazin.com/mifune-sogun%e2%80%9d-a-szupersztar/

http://interjapanmagazin.com/966/

http://interjapanmagazin.com/kamikaze-bucsulevelek-2/

http://interjapanmagazin.com/kamikaze-bucsulevelek-3/

http://interjapanmagazin.com/tora-tora-tora/

http://interjapanmagazin.com/kamikaze-az-isteni-vihar/

http://interjapanmagazin.com/a-japan-kulonleges-tamado-alakulat/

http://interjapanmagazin.com/nagaszaki-latvanya-az-atombomba-utani-napon-4/

http://interjapanmagazin.com/emlekezzunk-atombomba-nagaszakira/

http://interjapanmagazin.com/hirosima-akkor/

http://interjapanmagazin.com/a-japan-kapitulacio/

http://interjapanmagazin.com/70-evvel-ezelott-1945-augusztus-6-an-dobtak-le-az-elso-atombombat/

http://interjapanmagazin.com/orosz-kozeledes-japanhoz/

 

 

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: