Csodáltuk, ahogy görbült a görcsös ág.
Előtte jázmin bókolt.
S méltósággal kortyoltuk teánk.
Szép volt a szirmok csöndes jeladása…
Arcod unott-néma folt.
Jó alkalom a meghalásra.
Délben kötöttem. Hittem érted ívét,
a képre, hogy ráomolt…
Megszokom teám keser ízét.
Magam’ kötöttem bele. Görcsös ágat.
Földünk jelenthetem, s te
jázminholdként incselegsz velem.
Zuhansz felém. Égi huzat hajt oda,
mégsem találkozhatunk,
bár parány e teázószoba.
(Csillagkertben lépdelek. Tejútesés.
Pásztor vagyok, te szövőleány.
És csillagvirágot tépsz, mesést.)
Utáltuk, ahogy hajlott a görcsös ág.
Előtte jázmin kókadt.
És küszködve kortyoltuk teánk…
Este volt. Térdig vízben álltam. Jázmin-
labdaccsal dobáltam a Holdat,
míg aléltál mások karjain…
