Novák Valentin: Teamély

Csodáltuk, ahogy görbült a görcsös ág.
Előtte jázmin bókolt.
S méltósággal kortyoltuk teánk.

Szép volt a szirmok csöndes jeladása…
Arcod unott-néma folt.
Jó alkalom a meghalásra.

Délben kötöttem. Hittem érted ívét,
a képre, hogy ráomolt…
Megszokom teám keser ízét.

Magam’ kötöttem bele. Görcsös ágat.
Földünk jelenthetem, s te
jázminholdként incselegsz velem.

Zuhansz felém. Égi huzat hajt oda,
mégsem találkozhatunk,
bár parány e teázószoba.

(Csillagkertben lépdelek. Tejútesés.
Pásztor vagyok, te szövőleány.
És csillagvirágot tépsz, mesést.)

Utáltuk, ahogy hajlott a görcsös ág.
Előtte jázmin kókadt.
És küszködve kortyoltuk teánk…

Este volt. Térdig vízben álltam. Jázmin-
labdaccsal dobáltam a Holdat,
míg aléltál mások karjain…