Novák Valentin: Naphosszat ültem. A vizet néztem

Naphosszat ültem. A vizet néztem.
Íjként feszülő hátad idéztem.
Fogytam a fényben (gyertya a lángtól),
nemléted habokon viháncol.

Vizek istenének kis szalagján
ott lebegett fölfestett neved.
Ösvény végén a Talán incseleg…
Három Kapum nyílt a folyó partján.

Egyik a Vágyé – zsírozva tárult,
öbléről ájult, vad kutya kélt.
Álomlakomától fájt a gyomra,
gyógyítja kimonód ezer gyomja.

Másik – Büszkeségem, tépett tollú
páva. Mérges csőrével, iszonyú!, 10
nyomban lecsípi vízi szalagod,
tollával fedi emlékalakod.

Akaratom – hasadt talpú medve,
téli vackából, vajh, kikelt-e?
Széthajtja-e Vágyam, Büszkeségem?
Ott az árnak partján megidéztem…

Orrában lánccal, kérges manccsal,
szembeszállt a belső paranccsal.
Büszkeség–Vágy–Talán őrült tánca:
nincs menekvés, csak vízre szállva…


Ajánlott bejegyzések