Fehér voltál – alaktalan.
Széppé tett fekete vonásom.
Tus voltam, te alabástrom.
Kép lettünk – tenmagam.
Most néznek, belénk merülnek.
Bennünk végtelen színkavalkád.
Könnyű, játszi kéz dobált rád:
így lehettünk ünnep.
Szélfútta gondolattekercs:
igen-nem, jin-jang, múlt-jelenár,
ráncos kérgen kajszirombáj…
Tudj-e, hogy felejts?
Akarat kell üres égbe.
Holdfehérbe vadlúdbetű,
űrödben kél eszméletterű –
véset éjpecsétre.
Érzel ember? Mikor szemlélsz,
széppé tesz fekete vonásom.
Tus vagyok, te alabástrom.
Üres vagy, mégsem félsz…
