Ön most itt van:

Női szamurájok

Japán történelme és kultúrája igen sokszínű és változatos. A feudális társadalomban, a 12. századtól egészen a 19. századig a nőknek nem volt egyszerű elhelyezkedni a mindennapokban. Az akkori sztereotípiák szerint a nőket csak „szülőgépeknek” tartották, a férfiak eszközként tekintettek rájuk, pedig ez nem volt mindig így.

Ha Japánra gondolunk, általában a hatalmas harcosok, a híres szamurájok jutnak eszünkbe először. Ők a japán nemes osztályból kikerült kardforgatók voltak. Egy zárt társadalmi csoportot alkottak, ahová semmilyen külső ember nem kerülhetett be. Elsődleges feladatuk a hűbéruruk védelme, és a halálukig tartó szolgálata volt.

Kiképzésük egészen kis korukban elkezdődött. A tanoncok 7 évesen kapták meg a „vakizasit”, más néven a rövid kardot, és csak 14 éves korukban lehetett „katanájuk” azaz hosszú kardjuk amely a szamurájok fő fegyverzetét alkotta. Joguk volt bárkit, bármikor meggyilkolni, olykor a közembereken tesztelték, hogy mennyire éles a kardjuk.

 

                                       Női szamurájok hagyományos japán fanyomatokon

Ezekbe a szamuráj családokba született nők is szamurájnak számítottak, és ugyanazok a jogok illették meg őket is, mint a férfiakat. Ezeket a nőket onna-bugeisának nevezzük. A női szamuráj kifejezés csupán leegyszerűsítő megfogalmazása annak, hogy mivel is foglalkoztak ezek a nők. Őket is kiképezték fegyverhasználatra: tudták használni az olyan tradícionális japán fegyvereket, mint a nagenita – mely egy fa nyelű, hajlított pengéjű vágófegyver -, vagy a kaiken – amely leginkább egy tőrhöz hasonlít -, és ismerték a különböző vívástípusok lépéseit is. Elsődleges feladatuk az otthon és a család védelmezése volt. Nagy szolgálatot tettek olyan közösségekben, ahol kevés volt a férfiharcos, vagy ahová férfiak nem léphettek be. Azonban nem verőleányoknak képezték ki őket, sokan közülük magasan képzett diplomaták voltak, és saját klánt vezettek.

A II-III. században élt Dzingu hercegnő például a férje, Csúai császár halála után maga vezette a koreai megszállást, és vérontás nélkül meghódította a félszigetet; nem véletlen, hogy 1881-ben ő volt az első nő, akinek a képe rákerült egy japán bankjegyre. Tehát egyszerre tudták betölteni a harcos, a politikus és a diplomata szerepét.

 

                                                             Dzsingu hercegnő

Az újabb japán eszme szerint azonban, a gyenge nő képe nem összeegyeztethető a harcos szerepével, így az 1600-1868-ig tartó Edo korszakban a nők egyre inkább visszaszorultak a politikai élettől és csak a gyereknevelésre és a család ellátására helyezhették a hangsúlyt. Bár az 1946-os évtől kezdve már szavazati jogot, és egyre nagyobb szólásszabadságot is kaptak, a kereseti egyenlőségek és a róluk vallott nézetek a mái napig megnehezítik mindennapjaikat.

 

Szána Fruzsina
Inter Japán Magazin

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: