Nimrod Silagi: Kamenji és az elveszett erdő titka – Negyedik kaland

 

Kamenji lélekszakadva sietett vissza Kougához. Első dolga volt, hogy részletesen beszámoljon a lánynak a istennő nála tett látogatásáról. Kamenji szóról szóra visszamondta Kougának, amit az istennő a lelkére kötött.

– Igazán? Ki gondolta volna, hogy egy csók mennyi mindent eldönthet. Jelenleg a csókotok sikerén áll vagy bukik egész Japán jövője, az, hogy Onigumo nagyúr él-e vagy hal-e. – állapította meg hitetlenkedve Kouga.

– Számomra is hihetelen, nemhogy számodra. – tette hozzá a fiú.

– Mit akarsz tenni? – tudakolta Kouga Kamenjitől.

– Azt, amire az istenek mindig rendeltek. – adott kézenfekvő választ a lány kérdésére a fiú. – Teljesítem a küldetésemet és kiszabadítom Sachit a gonosz Takesaka uralma alól.

– Hogy akarsz nekilátni? Szabad tudnom? – kíváncsiskodott Kouga.

– Van egy ötletem, csak nem vagyok biztos benne, hogy működőképes. – rögtönzött valami válaszfélét Kamenji.

– Mondd el. Ne fogd vissza magad. – ajánlkozott Kouga. – Nekem bármit elmondhatsz.

Kamenji közelebb hajolt Kouga füléhez és belesúgta őrült eszmefuttatását, hogy mire jutott.

Amikor végzett, fennhangon megkérdezte.

– Szerinted működhet? – kérte Kouga véleményét.

– Már miért ne? – öntött a fiúba bizalmat Kouga.

– Nem tudom. – kételkedett a terve működőképességében Kamenji. – Én nem vagyok biztos a sikeremben, legalábbis nem vagyok meggyőződve róla.

– Ne csak mondd, hanem csináld. – lelkesítette Kouga a fiút. – Akkor derül ki, hogy a terved életképes-e vagy sem.

Kouga szavai bátorságot öntöttek Kamenjie, és hirtelenjében minden addig létező kételye elillant.

– Igazad van. Akkor tudom meg, ha végrehajtom. – értett egyet a lánnyal Kamenji. – Addig, amíg nem tesztelem, az egész csak találgatás.

– Okos fiú vagy te, Kamenji. Tudtam, hogy önmagadtól is erre az elhatározásra fogsz jutni. – adott hangot örömének Kouga.

– Gyere, menjünk. Szabadísuk ki együtt, Sachit. Éppen elég ideje sínylődik a bűbáj kelepcéjében. – ragadta magához a kezdeményezést Kamenji.

– Nemsokára. Még össze kell pakolnunk. Nem hagyhatjuk itt a felszerelésünket. – térítette vissza Kamenji gondolatait a valóságba a lány.

– De ne tartson túl sokáig. Elmúlt dél. A hold délután mutatja meg az alakját az égbolton.

– Ne félj, addigra már úton leszünk. Adj egy kis időt nekem, Kamenji, és segíts, hogy minél hamarabb végezzünk a csomagolással, hogy minél több időnk legyen Sachi megmentésére. – tett javaslatot Kouga a fiúnak.

– Egy szóval sem mondtam, hogy nem segítek. – fűzte hozzá Kamenji.

– Tudom. Néha azonban mégis emlékeztetni kell téged az igazán fontos dolgokra. – merengett Kouga.

– Mindig a tiédnek kell lennie az utolsó szónak, igaz? – mondta sértődötten Kamenji.

– Igen. De most ne beszéljünk, hanem azon iparkodjuk, hogy minél hamarabb úton lehessünk.

Kamenji nem állt le vitatkozni a lánnyal, hanem Kougával odament a sátorhoz és együtt lebontották. Alkatrészeit a hátizsákjaikba rakták. Majd eloltották a tüzet, és útra keltek. Hegyen-völgyön, árkon-bokron keresztül mendegéltek, mire eljutottak Takesaka üvegből és tükörből álló kastélyához. Ahogy Amateraszu Ómikami is megmondta a japánkert közepén egy magas szederfa állt, amelynek ágairól óriási selyemgubók lógtak le. A fa lombjában kövér selyemhernyók izegtek-mozogtak. Újabb selyemhálókat szőttek. Kamenji odarohant a fához, fel akart mászni a tetejére de ahogy megérintette a famegrázta, és ellökte őt magától. Kamenji jajongva hátraesett.

– A védelmező búra. Ez maradt ki. Mindenre gondoltam csak erre nem. – vakargatta a fejét Kamenji.

– Úgy van. – ismeretlen hang ütötte meg Kamenji fülét. Olyan zengzetes hang volt, amelyet sohasem hallott még ezt megelőzően.

– Ki van itt? – puhatolózott óvatosan Kamenji.

– Én. Szamuráj. A hóhérod. – érkezett drámai hangvételű válasz a kérdésére.

Kamenji szeme kiguvadt. Kouga lábai földbe pedig a földbe gyökereztek. Meg sem mertek mozdulni. Takesaka állt előttük teljes életnagyságban, és rémisztően festett sötét ruhájában, gonoszságtól villogó szemmel. Kamenji irányába közeledett.

– Régóta várom már ezt a pillanatot, szamuráj. – emelte fel a karját Takesaka. – El sem tudod képzelni, mióta.

– Miért? Mit ártottam én Önnek? – vonta kérdőre Takesakát a fiú.

– Már azzal keresztbe tetél nekem, hogy világra jöttél, és nem haltál meg az anyád méhében. – üvöltötte Takesaka. – Nem ahgyom, hogy megölj és elvedd tőlem a királyságomat, amit évtizedek álhatatos munkájával építettem fel. Ez – Takesaka körbe mutatott ujjával – mind az enyém és nem hagyom, hogy bárki elbitorolja tőlem.

– Mi a szándéka velem? – A fiú hangán pánik érződött.

– Te tényleg ennyire ostoba vagy? Nem találtad ki még magadtól? – Takesaka hangján győzelmi mámor érződött.

– Vannak sejtéseim. – bökte ki Kamenji sebtében.

– Igen. Az fog történni veled, amire gondolsz. – erősítette meg a fiút feltételezésében a

– Meghalok?

– Miért szerinted mi más történhetne veled? Csak egyikünk maradhat. Vagy te, vagy én. Én az utóbbira szavazok. – Takesaka hangja gúnyos volt.  – Készülj a halálra!

Takesaka egy hirtelen mozdulattal a fiú fejére irányította a kezét. Éppen le akart rá sújtani, amikor egy energiagömb találta el őt és visszavonulásra késztette.

– Azt még majd meglátjuk. – Ichigo a fia testére vetette magát, hogy megvédje és felfogja a pusztító varázslatot amit neki szánt.

A mágus hamar összeszedte magát, és teljes erejéből újra támadt. A tűzlabda Ichigót találta el, aki élettelenül hanyatlott le a fiára. Takesakát kimerítette az újbóli energiakivétel, ezért összesett. Néhány percig regenerálódnia kellett. Kouga ezeket a perceket használta ki arra, hogy Kamenji és Ichigo közelébe mereszkédjen, és segítséget nyújtson a fiúnak. Kamenji még nem végzett, likvidálnia kellett Takesakát, hogy a világ rendje helyreállhasson.

– Anya. Ne. Nem halhatsz meg. Megmentetted az életemet. Ne tedd ezt velem. – esett kétségbe Kamenji.

– Ne légy szomorú. Béke van a szívemben. Boldogan halok meg. Érted adtam az életemet, fiam, ahogy az apád is. Jó lesz újra viszontlátni őt annyi nélküle töltött év után. – Ichigo hangja erőtlen volt.

– Anya ne. – Kamenji keservesen zokogott.

– Használd az erőd, fiam. – Ichigo köhögött. – Mindig megvolt, csak nem tudtál róla. – nyögte Ichigo erőtlenül az utolsó lélegzetvételével, mielőtt fennakadt a szeme, és a lelke kiszállt a testéből.

– Anya. Ne. Megbocsátok. Csak ne hagyj itt. – rázogatta Ichigo élettelen fejét Kamenji, de hiába, mert anyja semmire sem reagált.

– Itt nincs mit tenni. Elment. Ő már az apáddal van. – hatolt el a tudatába egy vigasztaló női hang, ám azt hitte csak képzelődik. Amikor újra meghallotta, akkor kezdte elhinni, hogy valóban ott van, és nem csak az elméje űz csúfos játékot vele.

– Szedd össze magad, Kamenji! Félbe hagytál valamit. – hallotta meg újra zavarodottságban Kouga reményt adó hangját a fiú. – Most nem hátrálhatsz meg. Végig kell csinálnod, amibe belefogtál.

– Igen. – emberelte meg magát Kamenji.  – Le kell vele számolnom. Megölte az anyámat.

– Felsegítelek. – merészkedett oda a lány, és a kezét nyújtotta. Kamenji elfogadta. Feltápászkodott és odasietett az erejét gyűjtő Takesakához.

– Most ki lesz, kinek a hóhérja? – mondta Kamenji kemény hangon.

Közben kardhüvelyéből kihúzta a szablyáját, az élén megcsillant a holdfény, majd beleállította a férfi szívébe. Takesakát váratlanul érte az orvtámadás. Felordított. Gyenge volt, az ereje még nem tért visszam, így nem tudott visszavágni a fiúnak. Kamenji nem habozott még egyszer egy perc habozás nélkül belemártotta kardját a férfi szívébe, hogy örökre elpusztuljon. Újra döfött. Nem kockáztathatott. A jó ügy érdekében cselekszik. A gonoszt a gyökerénél fogva kell kiirtani. Takesaka kifröccsenő vére láttán, amely tócsákban gyülekezett a teste körül, kiejette a kezéből a fegyvert, ami hangos csörömpöléssel esett le. Kamenji arcát a kezeibe temette és sírni kezdett. Az élettelen Takesaka teste, míg ő itatta az egereket felemelkedett a földről a magasba, és felrobbant. A pornál is apróbb részecskékre esett szét. Kamenji lerogyott a földre, vigasztalhatatlan volt. Még a megsemmisülés ereje sem rázta fel a bánatából. Kouga csendben odamerészkedett hozzá és a vállára tette a kezét.

– Ne sírj, Kamenji. Még nem végeztél. A hold hamarosan eléri a holdudvarát. Lépned kell. Sachi még nincs kint a vízből. – próbálta felrázni a fiút Kouga.

– Tudom. – Kamenji halott anyja tetemére nézett. – De egyszerűen képtelen vagyok rá. Úgy érzem kimerültem. Elfogytam… Az anyám… – Kamenji hang elhalt.

– Ha nem teszed meg, akkor az áldozata hiábavalónak bizonyul. Legyen értelme a halálának, Kamenji. Tedd meg érte. Hogy még egyszer utoljára hadd legyen büszke rád. – ösztökélte Kouga.

– Olyan hihetetlen ez az egész, ami velem történt… – siránkozott Kamenji.

– Én sem értek mindent, de nem is kell. Egy valamit kell csupán szem előtt tartani, Kamenji. A célt. Még nem végeztél, Kamenji. – nyomatékosította a fiúban újra Kouga.

Kamenji szemeiben fény gyúlt.

– Teljesítsd be az istenek akaratát. Hozz békét Japánra! – kérlelte a fiút Kouga. – Tudod, hogy ezt kell tenned. Hagyd, hogy a veszteségből valamilyen nyereség születhessen. Engedd, hogy a jó jóvá tegye a rengeteg rosszat, amit a nevében követtek el.

Kamenji nem válaszolt, csak felállt, felmasírozott a fára, ahol megkereste a selyemgubót, és óvatosan feljhasította. Sachi békésen pihent a belsejében. Olyan volt, mint egy szunnyadó angyal. Minden úgy történt, ahogy Amerateszu Ómikami megmondta. Kamenji és Sachi egyetlen pillantás alatt halálos és bvégzetes szerelembe estek egymás iránt. Nem számított, hogy soha nem ismerték előtte egymást, és egyszer sem találkoztak. A lelkeik már ismerték egymást egy korábbi életükből, és most újra egymásra leltek. Nem volt szükség szavakra, azok nélkül is egyesültek. Kamenji fölébe hajolt és halvány csókot lehelt az ajkára. Sachi pedig kinyitotta a szemét.

– Hát itt vagy. Végre eljöttél hozzám, szerelmem. – áradozott Sachi.

– Itt vagyok, és nem megyek innen sehová, soha többé, édesem.

Kamenji felsegítette fekvőhelyéről Sachit, az ölébe kapta és levitte a fáról a selymes fűre, és megállt mellette.

– Most már béke lesz a világban? – tette fel a kézenfekvő kérdést Kouga

– Egy ideig biztosan. – válaszolt Kamenji helyett Sachi.

– Ennek örülök. De nézzétek, mi történik az ég alján? – hívta fel a szerelmesek figyelmét a jelenségre Kouga.

A sötétség kitisztult, a hold fénye elhalványult. Még este volt, a csillagok az égen virítottak, amikor egy villanó fény egy percre elvakította őket. A fénylő üstökös fejében Amaretaszu Ómikami mosolygott, miközben végigsüvített a csillaghímes égen az éjszakán, és a szájával ezer hálát rebegett.

– Köszönöm, hogy végig kitartottál és egyszer sem hátráltál meg, Kamenji. Az istenek pantheonja neked köszönhetően ma ünnepel és vigad. Véget vetettél a gonosz Takesaka uralkodásának. Elérted, hogy megszűnjön a sötétség és a világosság diadalát hoztad. Visszaadtad a világ alkonyát, amely lehanyatlóban volt.  Tudom, hogy fáj a szíved, mert elvesztetted az egyik szerettedet. De gondolj arra, hogy minden veszteségben benne rejlik a nyereség. Egyet elvesztettél, de kaptál helyette egy másikat. Találd meg az örömödet benne Kamenji. Sachi legyen a te örömtől ragyogó vezérlő csillagod, aki célt és értelmet ad az életednek. Ne keseregj, inkább fogadd el a rád váró boldogságot, és élvezd ki a végsőkig mézédes adományát. – fejezte be szónoklatát Amaretaszu Ómikami, a napistennő.

– Ezt fogom tenni, istennő. Köszönöm. – hálálkodott Kamenji.

Ő, Sachi és Kouga együtt nézték végig, amint Amaretaszu Omikami lemegy a horizont széléről, eltűnik a végtelenségében, amint az éjszaka elnyeli őt és az utolsó fénycsóváit is, majd visszaveszi uralmát, a hold a sápadt fényét, és a csillagok is a tündöklésüket. Sachi, Kamenji és Kouga nem aludtak egy szemhunyásnyit sem, az eufóriától, amit a szívükben, a testükben, a lelkükben éreztek. A világ egyik percről a másikra megváltozott, harmóniába került önmagával, amitől olyan hosszú időn át megfosztatott, és ezt a pillanatot nem hagyhatták ki. A győzelem után egy nappal sem aludtak többet, mert Kamenji és Sachi összeházasodtak, és a féktelen mulatozás közepette nem jutott rá idejük. A nászéjszaka után.


Ajánlott bejegyzések