Ön most itt van:

Nemzetközi bírósághoz fordulnak Észak-Korea által elrabolt japánok családtagjai

Nemzetközi Büntetőbírósághoz (ICJ) fordulnak azok a japán családok, akiknek –állításuk szerint – az észak-koreai rezsim elraboltatta hozzátartozóit.

   Az ügyükkel foglalkozó szervezet nevében Araki Kazuhiro jelentette be, hogy a nemzetközi törvényszéknek benyújtják kérvényüket a nyomozás megkezdésére és Kim Dzsong Un elítésésére.

   Bármilyen furcsán hangzik, az emberrablások ténye bizonyított. Elsősorban azáltal, hogy az elrabolt japán állampolgárokért éhínség idején a kommunista rezsim rizst kért váltságdíjként.

   Évtizedekkel ezelőtt a japán tengerparton éjszakánként észak-koreai tengeralattjárók merültek fel, és az éj sötétjében a kisebb települések utcáiról járókelőket raboltak el a kommandósok. A foglyul ejtett japánokat azután évekig, évtizedekig arra kényszerítették, hogy a rezsim kémkiképző iskoláiban japán nyelvre oktassák a külföldön bevetendő ügynököket.

   A japán kormány gyanúját megerősítette és igazolta a foglyul ejtettekről kapott hírfoszlányok. Phenjan hevesen tagadta az emberrablásokat, mígnem az egyik éhínség idején – meglepetésre – jelezte, hogy busás váltságdíjért hajlandó visszaengedni néhány elrabolt japán állampolgárt. Ám a többiekről, akik a kémkiképzésről behatóbban tudtak, hallani sem akart. A japán kormány kérésére, illetve az újabb éhínségek miatt Phenjan többször is engedékenynek bizonyult, de jelenleg még mindig sok, akár 100 főt is fogva tart.

 

 Akiknek létét is tagadták, végül busás váltságdíjért hazaengedték az elrabolt japánokat.

Az elmúlt hetekben a közelgő újabb éhínség miatt az Észak-Koreai rezsim újabb elraboltakat adna vissza, most már csillagászati váltságdíjért. Ám a japánok türelme végleg elfogyott, a Nemzetközi Büntetőbírósághoz fordultak, amelynek a legrosszabbkor születhet meg az elmarasztaló ítélete. Nukleáris tesztjei miatt Észak-Korea ellen az egész világ összefogott, az ENSZ egyre szigorúbb szankciókkal és embargóval bünteti.

Az elrabolt Yokota Megumi szülei lányuk fényképeivel. Kislány korában rabolták el, felnőtt korában Phenjanban féjhez ment, gyermekei is születtek. A rezsim állítja, hogy meghalt, de a szülők nem hisznek neki.

 

 

 

H-guchi
Inter Japán Magazin

 


Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: