Ön most itt van:

Nem alkalmaz dohányzó oktatókat egy japán egyetem

A jelentkezőt csak akkor veszik fel tanárnak a Nagaszaki Egyetemre, ha vállalja, hogy leszokik a dohányzásról. Az egyetem ugyanis bejelentette, hogy nem vesz fel dohányzó oktatókat. Kivételt csak akkor tesznek, ha az oktató vállalja, hogy leszokik a dohányzásról.

Fotó: Dohányzásra kijelölt terület

 

„Úgy véljük, hogy a dohányzás nem egyeztethető össze az oktatói munkával” – jelentette be a Nagaszaki Egyetem szóvivője, Takakura Juszuke, aki megjegyezte, hogy ez a korlátozás nem sérti a személyiségi jogokat. Augusztustól az egyetem teljesen betiltja a dohányzást, sőt klinikát nyit azok számára, akinek gondjaik vannak a leszokással – közölte Takakura.

Japánt sokáig a dohányosok paradicsomának tekintették, ahol még sok étteremben lehet cigarettát szívni. Az utcán ellenben szigorúbbak a szabályok, több száz japán településen – és több tokiói kerületben is – 2000 óta korlátozták a dohányzást. A 2020-as olimpiára készülve a tokiói önkormányzat rendeletet hozott, mely szerint tilos dohányozni minden étteremben és oktatási létesítményben. Az ország többi részén enyhébb a tiltás, csak a 100 négyzetméter alatti éttermekben tilos a dohányzás, ami azt jelenti, hogy a vendéglátóipari létesítmények 55 százaléka mentesül a korlátozás alól.

 

Inter Japán Magazin

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: