Ön most itt van:

Nem akarnak házasodni a japán nők

A házasság egyet jelent a karrier és a szabadság feladásával, legalább is Japánban. Az ott élő nők közül egyre többen szakítanak a hagyománnyal és inkább a munkában való érvényesülést választják a háztartásbeliség helyett. 

Egy japán háziasszonytól elvárják, hogy vigye a háztartást, nevelje a gyerekeket és gondoskodjon az idősödő rokonokról is, így nem csoda, hogy sokan elhalasztják vagy kihagyják a házasságot. Nemet mondanak, mert még a férfiaknak előnyös, ha egy nőt visznek a házhoz, addig a másik fél háztartási robot lesz.

Még 1990-ben 20 nőből mindössze egy volt egyedülálló, mostanra ez a szám egy kicsit megugrott. 2015-ös adatokból kiderül, hogy minden hetedik japán nő nem kötött még házasságot. Óriási változás ennyi idő alatt, persze erre felfigyel az egész piac, és mivel úgy néz ki, hogy erre több a hajadon, őket veszi célba. Van már külön egyedülállóknak karaoke bár, étterem, sőt már a legtöbb utazási iroda szervez külön utakat hajadon utasainak. Olyan fotós cég is létezik, akik az egyedülálló nőknek kínálnak fel olyan lehetőséget, hogy vőlegény nélküli esküvői fotókat készítenek róluk.

Hogy miért baj ez?

Sokszor hallani arról, hogy japán népessége rohamosan csökken, hogy az elöregedő társadalom problémájára még nem találtak megoldást. Nagyon kevés gyermek születik, a tavaly mért adatok szerint a született csecsemők száma a legalacsonyabb szintre esett.

Ennek egyik oka az, hogy a háziasszony szerepével együtt a gyermekről is lemondanak a nők. A másik pedig az, hogy nem akarnak házasodni és ezért gyermek sem lesz. Európában megszokott, hogy sok gyermek házasságon kívül születik, azonban Japánban az ilyen gyermekek száma igen alacsony, mert fontosnak tartják, hogy házasságkötés után jöjjön a gyermekáldás.

A japán politikusoknak nagy fejtörést okoz, hogyan tudnák megoldani a csökkenő népesség problémát, illetve házasságra sarkallni a nőket. Talán a legjobb módszer erre az lenne, ha változtatnának szemléletükön, miszerint a nő köteles feláldozni mindenét a családért, a férfi viszont éppen csak annyit áldoz fel, amennyit nagyon muszáj. A feleknek egyenlőnek kell lenniük, hiszen a házasság valódi lényege az, hogy közös erővel végezzék el a munkát, együtt menjenek keresztül a jó és a rossz napokon.

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: