Ön most itt van:

Nara (奈良市)

Nara az ország fővárosa volt a Nara kor idején, 710 és 784 között. A város Honshú szigetén fekszik a Kansai régióban. A Kasuga szentély legendája szerint a misztikus Takemikazuchi isten egy fehér szarvason érkezett Narába, hogy vezesse az újonnan épült fővárost, Heijo-kyót. A szarvasokra mennyei állatokként tekintenek, akik védik a várost és az országot.

Főbb látnivalói:

Todaji Templom(東大)

 

A 752-ben épült Todaji Japán egyik leghíresebb temploma. Annyira erős volt, hogy a főváros 784-ben Narából Nagaokába költözött, hogy csökkenjen a templom kormányzati ügyekre gyakorolt hatása.

A Todaji nagyterme, a Daibutsuden a világ legrégebbi faépülete. Az épületben található Japán egyik legnagyobb bronz Buddha szobra


Isuien Kert(
依水)

 

Az Isuien egy gyönyörű japán kert, mely két részre oszlik: az elülső kertre és a hátsó kertre. Az elülső kert a régebbi, a 17. század közepén épült, míg a hátsó kert 1899-ben. Számos teaház is található a területen.


Nara park (
奈良公)

 

A Nara park 1880-ban épült, és arról nevezetes, hogy területén több száz szarvas futkos szabadon. A sintó vallás szerint a szarvasok Isten hírvivői, a Narában található mintegy 1200 szarvas a város szimbóluma, sőt nemzeti kincs. Az itt található szarvasok meglepően szelídek, bár agresszívak is tudnak lenni, ha azt hiszik, hogy etetni fogják őket. A park területén lehet venni szarvas eledelt, és néhány szarvas megtanulta, hogyan kell meghajolni, ha ételt akar.


Kasuga Taisha (
春日大)

 

A Kasuga Taisha Nara legünnepeltebb szentélye. A várossal egy időben épült. A szentély volt a Fujiwara klán, a Nara és Heian időszak alatt Japán legerősebb klánjának gondviselő szentélye. A szentélyt több évszázadon keresztül 20 évente újjáépítették, de ez a szokás abbamaradt az Edo korszak végén. A szentély híres a lámpásairól: több száz bronzlámpás lóg le az épületekről, és ugyanennyi kőlámpás szegélyezi az épületek oldalát. A lámpást csak az évi két lámpás fesztivál idején világítják meg: kora februárban és augusztus közepén.


Heijo Palota (
平城)

 

Amíg Nara volt a főváros, itt volt a császári család rezidenciája. A kínai modellnek megfelelően a palotát a város középső-északi felében építették meg. Miután a főváros Heian lett, a palota épületeit vagy odaszállították, vagy tűzben megsemmisültek. A feltárások az 1970-es években kezdődtek, és az utóbbi évtizedekben több részét is rekonstruálták.

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: