Ön most itt van:

Müller Márta: Kard és szerelem

wakizashi

 

Jo-Jo. A két Jo. Viccelődve nevezték így őket az egyetemen a társaik. Gyakran tanultak együtt, általában a könyvtár nagy olvasótermében. Jonatan és Youko. Youko, a japán lány, nagyon zárkózottnak tűnt. Senki sem tudta úgy igazán, miért pont Magyarországot, miért pont Budapestet választotta az egyetemi tanuláshoz, hiszen a magyar nehéz nyelv, s angolul kitűnően beszélvén, nyilván sok más egyetemen is tanulhatott volna.
Jonatan jól szituált családban nőtt fel, apja orvos volt, anyja pszichológus. Nővére, aki nyolc évvel idősebb volt nála, már férjhez ment, s két kisgyereket nevelt. Jonatan otthon lakott még, a szüleivel, abban a lakásban, ahol születése óta élt.
Harmadévesek voltak, mikor Youkoval összebarátkoztak. Több kiránduláson vettek részt az egyetemi klubbal, azokon kezdtek el beszélgetni, míg lassan kialakult, hogy a könyvtárba, és egyes gyakorlatokra is együtt mentek. A többiek talán már azt hitték, hogy „együtt járnak“, ahogy manapság a párkapcsolatokat nevezik, de ez nem így volt.
A vizsgák környékén Jonatan elhívta Youkot hozzájuk, hogy tanuljanak náluk. A könyvtárban nem lehetett beszélgetni, s ők ki akarták kérdezni egymástól az anyagot.
A nappaliban Youko rögtön megpillantotta a könyvespolcon a vakizasi-t. Odalépett elé, s tekintete a cubá-ra, a markolatvédőre tapadt. Majd kérdőn nézett Jonatanra: Ugye, tudod, hogy ez egy rövid japán kard, egy vakizasi? Természetesen, felelte Jonatan, egy régi családi ereklyénk. Használja valaki? Nem, nem, mondom, hogy „csak“ ereklye. Nem tanultam semmi küzdő sportot, bár tudom, hogy ez manapság nagyon divatos. Jonatan zavartan magyarázott, bosszankodva magában, hogy egyáltalán minek, és miért nem tüntette el azt a kardot, még mielőtt jött volna a lány. Neki nem jelentett az a kard többet, mint egyet a sok tárgy közül, melyet a szülei megőriztek.
Youko nem kérdezősködött többet. Nem magyarázta el azt sem, hogy a vakizasi-hoz általában tartozik egy katana is. A katana és a vakizasi párosát daiso-nak hívják, a nagy és a kicsi. A szamurájok általában nem adták el a kardjukat, hanem életük végéig megtartották, ez hozzátartozott a becsület fogalmukhoz. Századokon keresztül külön művészet volt a kardkészítés művészete, s a cubá-t ugyanolyan aprólékosan díszítették ki, mint egy szép ékszert.
Jonatan maga sem értette később, miért nem mesélte el Youko-nak a családi történetet, ami a vakizasihoz fűződött. Amolyan Cso-cso-szán történet volt, a régmúltból, a nagyapja nagyapjával történt. Japánban járt, hajóorvosként, amikor még kevés idegen tehette be Japánba a lábát. Szerelmes lett, és kisfia született egy japán nőtől. A fiát elhozta magával Európába, de a nő harakirit követett el ezzel a vakizasival. Miért? Miért nem tudott a gyerekével jönni, vagy ott maradni? Ezt nem tudta már senki, se Jonatan, se a szülei. Egyikük sem tudott japánul. Ami Jonatant vonzotta a mai Japánból, az a modern technológia volt, nem a múlt. Eszébe se jutott általában, hogy valami pici japán vér őbenne is folyik.
Youko-val a barátságuk végig, az egyetem végéig megmaradt. Barátság maradt, nem lett belőle szerelmi viszony, talán azért is, mert mindketten féltek a kérdéstől:  és mi lesz azután?Az egyetem után Youko természetesen hazament, Jonatan pedig — talán mégis vonzotta tudat alatt valami Japán felé — egy nagy japán konszernnél kapott állást. Jól fizetett, mérnöki állást, ahol sokat dolgozott, és jól érezte magát. Youko-val email leveleket váltottak néha, onnan tudta, hogy neki is jó állása, érdekes munkája lett.
Jonatan elköltözött a szüleitől, nem messze, hogy gyakran láthassa őket, ha szükséges lesz, de mégis önálló életet éljen. Nem nősült meg, valahogy egy párkapcsolata se sikerült néhány hónapnál hosszabbra.
Egy éve dolgozott már, mikor elküldték egy hétre Tokióba. Remélte, hogy Youkot is látja majd, aki Kyotóban lakott, elég közel Tokióhoz ahhoz, hogy meglátogassa.
Egy fél nap szabadideje volt, azt töltötte Kyotóban. Youko nagyon szívesen látta, érezte, hogy nemcsak a szokásos japán udvariassággal, de belső örömmel fogadja. S a nappaliban most őt érte meglepetés: egy gyönyörű katana. Az a katana, amelynek markolatvédője pontosan, de egészen a legapróbb részletekig pontosan olyan volt, mint az ő vakizasijuké otthon. Ugyanaz, a kissé misztikusnak tűnő teknősbékát ábrázoló vésés. Gyönyörű. A két kard, ez a nagy, és az a kicsi, letagadhatatlanul összetartozott. Ők voltak egy pár.
A katana is, és a vakizasi is, ugyanahhoz a szamurájhoz tartoztak, soha nem váltak volna el, ha annak a szamurájnak a nővére, Yoko nem a vakizasival követi el a harakirit. ĺgy kapta meg a fia azt a fegyvert. A katana meg maradt a szamuráj családjában.
Rokoni találkozás? Nagyon távoli rokonok egymásra lelnek, egymásra ismernek? Furcsa, de mire ez kiderült, addigra belül, önmagukban, már mind a ketten többet éreztek. Mást. Szerelmet? Lehet az ilyen csendes, félve a szívünk mélyén ápolgatott érzést is szerelemnek nevezni? Nemcsak a vad, szenvedélyes érzéseket tartják manapság szerelemnek?
Még két évig tartott, míg bevallották egymásnak. De utána életük végéig boldogságban együtt maradtak.

************************************************************************** Megjegyzések.
Yoko  japán női név, jelentése Nap
Vakizasi  a rövid kard
Katana  a hosszú kard
Jonatan  héber eredetű magyar férfinév, jelentése Isten ajándéka
Youko   japán női név, jelentése:   a Nap gyermeke, a Tenger gyermeke

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: