Ön most itt van:

A bagolyisten dala – Ainu dalok (1/14)

ainu1

Ainu dalok Chiri Yukie gyűjtéséből
A magyar változat készítője Müller Márta
A fordítás az alábbi kiadvány alapján készült: The Song The Owl God Sang, fordító Benjamin Peterson
Müller Márta
Copyright: © 2015 Müller Márta
Minden jog fenntartva

Köszönet-mondás

Benjamin Petersonnak szeretnék köszönetet mondani, mert könyvem az ő munkája alapján készült. The Song The Owl God Sang az ő munkája, ő japánból fordította angolra a Chiri Yukie által ezelőtt közel 100 éve összegyűjtött dalokat, Ainu szakértők segítségével a kétnyelvű – Ainu és japán — kiadás alapján. Az angol változat volt az egyetlen lehetséges módja számomra annak, hogy megismerjem ezeket a dalokat. Köszönöm neki azt is, hogy örömmel fogadta a magyar nyelvű kiadás gondolatát, számomra ez lelki támogatást jelentett, hiszen teljesen egyedül dolgoztam.

Chiri Yukie és az Ainu Shinyoushu

Néhány órával hirtelen halála előtt 19 éves korában, Chiri Yukie befejezte az egyetlen könyvet, amit írt, az Ainu Shinyoushuu-t. Az Ainu Shinyoushuu egy gyűjtemény, hagyományos Ainu dalok gyűjteménye Ainu és japán nyelven, amely azokat a dalokat tartalmazza, melyek most itt magyarul megjelennek. Az Ainu Shinyoushu egymás mellett, párhuzamosan tartalmazza a dalokat Ainu-ul és japánul, és egyúttal mint könyv, az első írásos, nyomtatásban megjelent emléke egy régi sámán kulturának. Kik azok az Ainu-k? Az Ainu szó maga embert jelent. Az Ainuk egy nagyon régi nép, akik a japán szigeteken éltek a japánok megjelenése előtt, és azok megjelenésével egyre jobban visszaszorultak északra. Az utóbbi évszázadokban túlnyomórészt Hokkaido és Szahalin szigetein éltek. Ma, 2015-ben, az Ainuk jelentik az egyetlen elismert nemzetiségi kisebbséget Japánban. Az Ainuk nyelve és kultúrája alapvetőn különbözik mind a japánokétól, mind pedig a szomszédos szárazföld szibériai népeinek kultúrájától. Talán szigetlakó voltuknak, az izoláltságuknak köszönhető, hogy a huszadik század elejéig többet sikerült megőrizniük a hagyományaikból, a vallásukból, a szájhagyomány útján továbbadott és így fennmaradt legendáikból, mint a környező népeknek.
Chiri Yukie (Chiri a családnév) 1903-ban született egy olyan időszakban, amikor Hokkaido erős japánosításon és modernizáláson ment keresztül. A városiasodás nagy gyorsasággal haladt előre,  magával vonva a hagyományos Ainu szokások – medveáldozat, tetoválások, stb. – hasonlóan gyors csökkenését. A japánok az Ainukat primitív népnek tekintették.
Chiri egy vagyontalan arisztokrata Ainu családba született, a nagynénje és a nagyanyja nevelték fel. Mind a két asszony jól ismerte a hagyományos Ainu dalokat, melyek gyakran történeteket mondanak el, ahhoz hasonlíthatóan, mint a magyar irodalomban Arany János verses eposzai a magyar történelemről. Az Ainu daloknak nagyon sokféle formája van, illetve nagy a lokális variációk száma. A wepeker-ek népmesék prózában, a yukar-ok énekelt eposzok egykori hősökről, és a kamui yukar-ok pedig erősen kötött formájú versek, dalok. Valamennyire jellemző, hogy gyakran a démonokról, a természet erőiről szólnak, mert az Ainuk gondolkodásában fontos szerepet kapott az emberi világ és a démonvilág, a szellemvilág kapcsolatának a kérdése. Ezek a legendák, történetek a mesélőkön keresztül maradtak fent évszázadokon át, de az életmód, az életforma megváltozásával a kihalás  veszélye fenyegette őket. Egy nap a három nőt meglátogatta Kindaichi Kyosuke, egy ismert japán nyelvész, és az ővele történt beszélgetés hatására kezdte el Chiri feljegyezni nagyanyja és nagynénje történeteit, egyrészt Ainu nyelven latin betűket használva, másrészt lefordítva japánra őket.
Chiri Yukie tizenkilencévesen elutazott Tokióba az első tizenhárom yukar – verses elbeszélés – kiadását előkészíteni Kindaichi segítségével. Aznap,  mikor elkészült, egy szívroham következtében meghalt.
Nem sokkal a halála után megjelent Kindaichi szerkesztésében a könyve, és ez a könyv nagy szerepet játszott abban, hogy széles körben ismertté váltak az Ainu hagyományok. Emellett Chiri szövegei annyira szépek, érthetőek, hogy az Ainu-t második nyelvként tanulók a tanulásnál is használják.
Ezek a dalok, történetek, verses elbeszélések betekintést nyújtanak egy olyan sámán kultúrába, mely nagyon hosszú időn keresztül fennállt, de melynek alkotásaiból mára sok elveszett.

Előszó a dalok magyar változatához

A sámán kultúrák mindenhol szájhagyomány útján maradtak fent évszázadokon keresztül. A civilizáció és a modern életforma terjedésével sok minden elveszett, amit még kategorizálni se igen tudunk: tudások, kulturális örökségek és a mai emberétől egészen távol álló életszemléletek. Ezért érzem különösen értékesnek, ha egy-egy helyen sikerült még valamit megmenteni a feledéstől, megőrizni a jövőnek. Az Ainu-k gondolkodásmódja és világszemlélete nagyon messze áll a mienktől, a mai emberétől, és egyáltalán nem nevezném ezért „primitív”-nek. Az egész világot, az egész természetet áthatják számukra a szellemek, mindennek lelke van és minden kapcsolatban áll egymással. Ez teszi természetessé a világ rendjét, azt, hogy minden létezőnek vállania kell a cselekedeteiért a felelősséget, mert akarja vagy sem, de beteljesül a sorsa.

A fordításnál először nem a dalok szót, hanem a legendákat használtam, mert Chiri Yukie maga beszélt ezekről a dalokról úgy, mint a népének a legendáiról. De a legendák szót aztán mégsem éreztem teljesen megfelelőnek, azért, mert sok van ezen dalok között, amelyek állatokról szólnak. Vagy legalábbis látszólag. Kérdés, hogy mennyire. A legenda szót mifelénk itt Európában általában az emberek őseire való történetekre használjuk, kimondatlanul is emberként tekintve őket, az ősöket. Valószínűleg egy olyan világban, melynek a gondolkodásában az ember és a természet, az ember és az állatvilág kapcsolata sokkal szorosabb, mint minálunk, nemhogy nem zavaróak, de természetesek az állatokra vonatkozó legendák.

Ebben a könyvben a dalok címe azt fejezi ki, hogy ki énekel, ki beszél. Ez az angol fordító, Benjamin Peterson érdeme, nagyon jónak tartom, hogy megkönnyíti ezzel a mai olvasó dolgát. Eredetileg viszont ezt a hallgatóságnak kellett kitalálnia, és általában a sakehe – a refrén – adott valami utalást arra, hogy ki a narrátor, a beszélő. Ilyen utalás például a farkasnál egy farkasüvöltés jellegű kiáltás.

Az Ainu dalok formáival és az Ainu szokásokkal, istenségekkel kapcsolatban előfordulnak a dalokban Ainu szavak. Sok helyen a szövegben ezeket lábjegyzetben magyarázom, és a könyv végére készítettem egy rövid fogalom összegzést.

Müller Márta

 

Chiri Yukie előszava az Ainu Shinyoushuhoz

Hosszú idővel ezelőtt Hokkaido széles földje egy olyan világ volt, ahol őseink szabadságban élhettek. Mint gyerekek a romlatlan ártatlanságukban, úgy élhették gondtalan életüket Természet Anya védelmében, akinek szeretett gyermekei voltak – milyen boldog emberek lehettek!
Telenként, félrekotorva a vékony havat, mely a mezőket és az erdőket borította, vadászva a medvére a hegyeken keresztül még mielőtt a világot elborító fagy beállt; a nyári óceán hideg szelében a zöld hullámokon úszva, vitorlát bontva a fehér tengeri sirályok hangos kiáltásai közben, kicsi, levélre hasonlító csónakokban halat keresve; a virágokkal teli tavaszban, fürödve a finom napfényben, együtt énekelve a szüntelenül trillázó madarakkal, ürömöt és aggófűt szedegetve, a vöröslombos Elmúlásban, megtörve az érett magokat, nem oltván el éjfélig a lazachalászok tüzeit, hallgatva az egymás után vágyódó szarvasok bőgését a szakadékból, kerek hold mellett álommal teli szunyókálásba merülve – éltek! Ó, micsoda gyönyörű élet lehetett az! A léleknek ez a nyugodt, békés állapota mára már a múlté. Az elmúlt évtizedek szétszaggatták az álmokat, ez a föld gyorsan változik, a hegyek és a rétek helyén falvak jelennek meg, azután a falvak egymás után válnak városokká.
Valahogy, többé-kevésbé észrevétlen módon, a Természet ősrégi formája elhalványulni kezdett, és az emberek, akik egykor oly boldogan éltek a földeken és a hegyekben, ma már sehol sem találhatóak. Azon kevesek, akik a fajtánkból megmaradtunk, nem teszünk semmit, mert mozdulatlanná dermeszt a látása annak az útnak, amelyen a világ elindult. Pedig látjuk a szépségét őseink gyönyörű szellemeinek, annak a lelkületnek, mely őket vezette, mert minden mozdulatuk, minden gesztusuk a szellemiségük által vezérelt volt;  ami mára terhelve lett nyugtalansággal, elégedetlenséggel, legyengült, nyomott, magatehetetlen lett, amelyen már külső erő sem segíthet. Szomorú látvány, valami, aminek megsemmisülés a sorsa! Ilyen a lelkületünk ma, ilyen szomorú lelket hordozunk.
Boldog őseinknek hosszú-hosszú idővel ezelőtt lehetetlennek tűnhetett elképzelni, hogy a népük földje ilyen nyomorult állapotba kerül. Az idő állandóan telik,  a világ megállás és vég nélkül változik. Ha az értéktelennek tűnő megmaradtból még fel tud támadni egy nap két-három erős vezető, akkor talán az a nap sincs messze, mikor csatlakozni tudunk ismét a változó világhoz. Ez igaz kívánságunk, melyért imádkozunk reggel és este.
De… A nyelv, melyet használunk a mindennapokban, hogy megosszuk érzéseinket az őseinkkel, megkopott a használatban. Még a legszebb szavak is, melyeket örököltünk, jórészt félelmet keltő dolgokká váltak, olyanokká, melyek eltűnnek majd gyenge használóikkal együtt. Ó, milyen szívettépő dolog! – és már majdnem csak egy emlék. Én, aki Ainu-nak születtem és Ainu nyelven beszélők között élek, nem túl sok szabadon maradt időmben, esős estéken és havas éjjeleken, esetlen ecsetemmel rögzítettem néhányat azokból az elbeszélésekből, melyeket őseink daloltak. Ha ez a munka hozzásegít néhányakat ahhoz, hogy megértsenek bennünket, akkor végtelen, felülmúlhatatlan örömmel osztom meg majd őseink efölötti örömét.

 

Ajánlott bejegyzések

%d blogger ezt szereti: