MIL pályázat III. helyezett: Pusztai-Tárczy Beatrix: Mese a Szeretetről

2013. május 15. szerda
Írta:

 

Egyszer volt, hol nem volt, sehol sem volt és mindenhol volt egy kisváros. Nagyon szép városka volt, tele bokrokkal, fákkal, különböző illatos virágokkal, madarakkal, napsütéssel. Csakhogy, amilyen szép volt ez a városka a külső szemnek, pont annyira volt csúnya és gonosz minden benne lakó ember.

A városkában lakott például a Gyűlölet család. Tőlük nem messze Pletyka kisasszony. És ugyanebben az utcában Harag úr, Gyilkos úr és Viszály úr, valamint az ő feleségeik: Irigy asszony, Buja asszony és Felfuvalkodott asszony. De laktak a városkában mások is: a Lusta-ikrek, az öreg Boldogtalanné, meg persze Mértéktelen és Kérkedő – csakhogy néhányat említsek a lakosok közül. Mindenestre népes kis város volt ez.

A mindennapjaik igen különösen teltek. Vitatkoztak, veszekedtek, pártoskodtak, szomorkodtak, haragudtak, féltékenykedtek és napestig sorolhatnám, hogy mi mindent csináltak, de elég azt mondanom: sokra nem haladtak együtt, és a város olykor inkább egy háborús övezetnek nézett ki, mintsem emberlakta településnek.

Történt egyszer, hogy új lakos költözött a városba. Szeretetnek hívták a fiatalembert. Modora kifogástalan volt, külleme kellemes, hangja szelíd. Szeretetnek két barátja segített a költözésben: Hit és Remény. Mivel hárman nagyon jó barátok voltak, ezért Hit és Remény is úgy döntöttek, hogy Szeretettel maradnak a városban.

Szeretet még a költözés napján végiglátogatta a városka lakosait. Mindenkit felkeresett, és bemutatkozott.

– Szép jó napot kívánok a ház urának, engem Szeretetnek hívnak. Ide költözöm a harmadik utcába, a középső házba. Bármikor számíthat rám, ha szüksége van valamire! – mondta, akihez csak bekopogott.

Volt, aki mérgesen fogadta, volt, aki gőgösen nyújtott neki kezet, volt, aki irigykedve nézet végig Szereteten. De ő erre fel sem figyelt. Boldogan ment tovább házról házra.

A következő hetekben Szeretet gyakran sétált az utcákon, tereken, mert szeretett volna megismerkedni és barátságot kötni mindenkivel.

Első nap Kérkedő lépett mellé. Elmondta, hogy már négy diplomája van: angol, német, francia és orosz nyelvekből. Szeretet azt mondta:

Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom.

– Én nemcsak a nyelveket ismerem ilyen jól, hanem az újságban én szerkesztem a Horoszkóp rovatot, sőt, a Városi Tudományos Labor igazgatója és vezető tudósa is én vagyok. Hiszem, hogy új csodákat fog még látni a világ általam!

Szeretet megveregette Kérkedő vállát és azt mondta:

És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyükről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok.

Látta Kérkedő, hogy Szeretetet nem tudja elkápráztatni mindezekkel, ezért hát egy épületre mutatott, s ezt mondta:

– Látod azt ott? Egy kenyérgyár. Én építtettem a szegényeknek, akik a közeli faluban laknak. Hetente kétszer én magam megyek el, és osztom köztük széjjel a kenyeret. Olykor majd’ szétszednek, amikor megérkezek a nagy autó kenyérrel.

És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból – jött Szeretet válasza.

Kérkedő mérgesen intett, hogy Szeretet egyáltalán nem méltatja őt, és legyintve otthagyta.

Másnap a város központjában mérges tekintetű Harag úrral, feleségével, Irigy asszonnyal és annak barátnőjével, Felfuvalkodott asszonnyal találkozott. Harag úr hosszan ecsetelte, hogy itt mindenki ismer mindenkit, és egyáltalán nem örül neki, hogy új emberek érkeztek a városba. És úgy veszi észre, hogy Szeretet teljesen más értékeket képvisel, mint amiket ők megszoktak. Mondandójával többször is sértegetni próbálta kedves beszélgetőpartnerét. Irigy asszony pedig folytatta, és elmondta, hogy Szeretet nyilván nagyon gazdag, mert az egyik legszebb házat vette meg, neki bezzeg sosem telne ilyenre! Felfuvalkodott asszony pedig szinte Irigy asszony szavába vágva mondta, hogy márpedig ő hozzá inkább ne is szóljon ilyen jött-ment alak, akiről azt sem tudják, hogy ki fia-borja. Ekkor lépett oda öreg Hazug bácsi, és pár igaztalan váddal arra bíztatta Szeretet, hogy jobb lenne, ha eltűnne a városból.

Szeretet megköszönte, hogy tudatták vele álláspontjukat, majd búcsúzóul azt mondta:

A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal.

Máskor Viszály lépett hozzá oda, vagy Pletyka kisasszony, mikor kit vetett irányába a szél. Olykor bosszantani próbálták, olykor elüldözni, vagy kinevetni, de ő nem haragudott rájuk, csak megjegyezte: – A szeretet mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.

Egyszer aztán mindenkinek elege lett Szeretetből. A Gyűlölet család panaszt tett ellene a polgármesternél, hogy tévtanokat terjeszt, felforgatja a város életét, és a fiatalokat elferdíti a valós értékektől. A nagytiszteletű Ítélkező polgármester úr igazat adott a Gyűlölet családnak, és ki akarta lakoltatni Szeretetet. De Gyűlöleték fellázították az egész várost és más ítéletet követeltek. Már mindenki a városháza előtt állt, és így ordítottak: „Haljon meg! Haljon meg!”

A polgármester bólintott. Ekkor az egész nép futva vette az irányt Szeretet háza felé. Berontottak, rátörtek, erőszakkal elfogták, megkötözték és kivonszolták a városvégi szemétdomb közelébe, majd ott keresztre feszítették. Két barátja hiába próbáltak közbelépni, nem tudták megvédeni legkedvesebb barátjukat.

Hit és Remény a kereszt tövében álltak, és keservesen sírtak. Szeretet minden erejét összeszedve, szótagolva suttogta:

– Ne féljetek: a szeretet soha el nem fogy!

Feje lecsuklott, meghalt.

Hit és Remény egymást támogatva mentek haza. Hit teljesen összetört, magába roskadva sírt, és arra gondolt, hogy követi Szeretet a sírba. Remény azonban átölelte:

– Hit, nem teheted! Hit, neked el kell mondanod, hogy mit tettek! El kell mondanod, hogy kit öltek meg. Kérlek, nagyon kérlek, ne add fel!

Kisvártatva Hit zokogva s összetörve ugyan, de felállt, és egyenesen a város központjába vette az irányt. Először csak lépkedett, majd gyorsított, és aztán tiszta erejéből futni kezdett. A város népe épp a főtéren ünnepelt. Hit elfutott közöttük, felmászott a Városháza tetejére, és onnan kiabálta:

– Szeretet meghalt! Megöltétek Szeretet! Megöltétek a barátomat! Azt, aki csak jó szóval szólt hozzátok, aki mindenben segíteni akart nektek, aki mindig kedves volt veletek. Megöltétek Szeretetet, aki azért jött közétek, hogy segítsen nektek a változásban. Hát nem értettétek meg, mit akart? Harag úr, téged meg akart tanítani a megbocsátásra. Boldogtalanné, neked boldogságot akart adni. Mértéktelen, neked megelégedettséggel akart ajándékozni. Soroljam még? Hát csak jó ajándékokat hozott. Szeretni akart benneteket, mert ti nem tudtátok egymást. Szeretni akart titeket, akiket lehetetlen szeretni! Békét akart köztetek, mert csak háborúzni tudtok. Óh, bár megértenétek mit tettetek! Bár tudnátok, hogy kit feszítettetek meg…

A nép síri csendben volt, nem mozdult senki. Ami talán némi zajt adott, az a porba, kőre, aszfaltra hulló könnyek. A könnyek feketék voltak, feketébbek az éjnél… feketébbek a koromnál… feketébbek a csillogó szuroknál. Feketék voltak, akár a lelkek mélyéből fakadó bűnök. Csak potyogtak, potyogtak, s a föld és a csatornák csak itták a sok fekete tócsát.

Aztán egyszer csak átlátszó könnyek kezdtek hullni a szemekből. Szép, kristálytiszta könnyek kezdtek ragyogni a szemekben olyannyira, hogy fényárban úszott a tér, a házak, a fák, az egész város. És a fényben megjelent Szeretet…


Bannerek










Hírlevél

Betöltés...Betöltés...