MIL pályázat I. díj: Szabó Jolán: Otthoni ízek

Éjfélig százszor is megfordul az ágyban, mint immár egy éve minden éjjel. Szerencsére felesége, saját paplanját a fejére húzva, békésen alszik a saját félterén.

Végre elszenderedik, akkor meg Lompos kezd ugatni, mély hangon, idegent érzek, jelzi, erre fel kell kelni és megnézni, mi történik az udvaron. Kipattan az ágyból, pizsamájára felkapja a fürdőköpenyét, s csak úgy papucsban, szaporázza lépteit a sötét házon keresztül. Kovács Józsi tízéves Astrája ott áll a ház mögött, tetején Julcsa néni vörös cirmos macskájával, Rozsdással, aki ha teheti, bosszantja a Labradort.  Észreveszi a zömök, vállas gazdát, s nekilendül, hogy a nyári konyha tetejére ugorva kajánul visszanézzen a házőrzőre és égnek emelt farokkal hazasétáljon.

– Ügyes vagy, Lompos!

Ez a közjáték meghozza az álmát, és észre sem veszi, amint fél négykor felkel mellőle a felesége és kioson a konyhába. Ott magára kapja a köntösét, mert hideg van a spájzban, ahol egymás után kapkodja le a rudakra akasztott füstölt kolbászokat, két oldalszalonnát, meg az egyik hátsó sonkát, azokat viszi férje a lányáéknak, Pestre. Ha már a Kovács Józsi ingyen kölcsönadja a teletankolt kocsiját és nem kell Sanyinak a vonaton cipelni a küldeményt, akkor tesz a kaska aljába befőtteket, lekvárokat és savanyúságot is, majd a tetejükre kerülnek a gondosan becsomagolt disznóságok.

Jaj, de menne maga is, ám nem lehet, dolgoznia kell, mert egy éve a fizetése az egyetlen biztos bevételük. Az ura hatvanévesen lett munkanélküli, pedig a település egyetlen kertészeként harminc évig gondoskodik a szépen kialakított virágágyásokról, melyekben tavasztól őszig virítanak az évszaknak megfelelő virágok. Amióta közmunkások gondozzák az ágyásokat, mintha pompájukat vesztenék.

Lassan öt óra, ideje felöltözni, megetetni a jószágokat, ne kelljen az urának indulás előtt azzal is bajlódnia, meg a fóliákban is ideje bekapcsolni az öntözőrendszert, melyekben virágok helyett palánták növekednek. Biztos hoznak valamennyi pénzt a konyhára. Sanyi a személykocsit feláldozza, mert kell az ára az induló gazdaságnak, de a kis zetort megtartja. Azzal is el lehet vinni a piacra a rekeszeket, eleinte palántákkal, később meg a helyükön nevelt zöldségekkel megpakolva.

Átpillant a kerítésen, Julcsa néni is fenn van, ég nála a villany. Persze, hiszen Sanyival küldeni akar a keresztfiának, a Tóth Janinak, egy kis hazait. Szívesen elviszi az ura, annál is inkább, mert gyerekkorukban nagy komák ők hárman, a Kovács Józsival együtt, csak Janinak felviszi az isten a dolgát, főosztályvezető a minisztériumban.

Jobb, ha átszalad a csomagért, nehogy a nyolcvanéves öregasszony cipekedjen, meg Sanyi is inkább rendesen reggelizzen meg, mintsem Julcsa néni hálálkodását kelljen hallgatnia.

Nyitva a szomszédasszony kapuja. Korán kelhetett, mert a konyhába lépve mellbe vágja a frissen sült kelt kalács, házi rétes és a töltött káposzta illata.

– Szervusz, Katus, éppen elkészültem. Tessék, ez a csomag meg a tietek, kóstoljátok meg, mit sütöttem.

Megköszöni, nem szabódik elfogadni a süteményt, mert tudja, hogy az a kisnyugdíjas özvegyasszony hálája a szállításért, és fordított helyzetben maga sem cselekedne másként.

A vesszőből font kaskában üvegek koccannak a töltött káposzta fazekához, pedig újságpapír választék van köztük. Mosolyog a dolgon, persze, Jani mindig is emlegeti Julcsa néni befőttjeit. A meleg sütemények két nagy fehér abroszba kötve terpeszkednek felettük.

Sanyi már neszez a fürdőszobában.  Sebtében előhoz még egy szép szál füstölt kolbászt, becsomagolja és Julcsa néni pakkjába teszi, hadd örüljön neki a Jani. Ettől már igazán nem lesz szegényebb.

Szalonnás rántottát készít reggelire, hat tojásból, citromos teával és puha kenyérrel kiadós reggeli. Kávét főz, jó erőset, közben kalácsot, meg rétest pakol az urának az útra, egy flakon kristályvízzel.

Megterít a reggelihez. Sanyi már a szobában öltözködik. A kredenc baloldali kis fiókjából, a gombok és cérnák alól előhúzza a vésztartalék húszezrest, és férje tányérja elé teszi.

Kinn már világosodik.  Kiveszi a hűtőből a tegnapi ételmaradékot, az lesz Lompos reggelije. Ha már úgyis kimegy, akkor egyúttal lekapcsolja a fúrt kútba leeresztett búvárszivattyú áramforrását, elég a locsolásból.

Szól a konyhában a rádió, a hatórás híreket mondják. A konyhaajtó mellett sorsára vár a két kaska.

– A kisebb Julcsa nénié, vigyázz rá, a töltött káposztás fazék mellett befőttek vannak. Aztán mond meg Nórikának, hogy sokszor csókolom őket, és tavasszal jöjjenek le. Akkorra Domika már biztosan feláll, még az is lehet, hogy elindul. Odatalálsz hozzájuk?

– Elém jön Nórika.

– Vigyázz abban az őrült pesti forgalomban, nehogy beléd menjenek.

– Mi ez a pénz? Kölcsönkérted?

– Dehogy kértem. Ez a válságpénz, még tavaly télen tettem félre. Vidd csak el, szükséged lehet rá.

– Nem veszek semmit. Józsinak éves autópálya matricája van.

Tíz perc múlva elhalad a falu végét jelző tábla mellett. Jó ez a kocsi, egyenletesen duruzsol a motorja, olyan, mintha új lenne. Nem hiába Józsi a környék legjobb autószerelője.  Az biztos, hogy a két kaskát nem tudná vonattal elvinni.

Az autópályáig hat községen halad át, de alig lát járókelőt az utcán. Szegény szeglete ez az országnak, itt kevesen lubickolnak a jól végzett munka örömében. Épkézláb ember a biztos megélhetés reményében menekül innen, az első szirénhang hallatán, melynek talmi voltával csak a csalódások kövezte rögös út végén szembesül.

Megáll a Pesthez közeli pihenőhelyen és felhívja a kislányát, ne jöjjön eléje, ne aggódjon, nem téved el. Először elviszi Tóth Janinak Julcsa néni küldeményét, s csak utána megy hozzá.

– Tudod, kislányom, első a kötelesség. Mi van a nagylegénnyel? Nem hallom, hogy gőgicsél.

– Nem hallhatod, apa, még alszik.

– Jól van, Nórikám, igyekszem. Szervusz!

Előveszi a Budapest térképet, és a cédulát Jani címével. A legjobb az lesz, ha leparkol az Alkotmány utcában és onnan elgyalogol a minisztériumig.

Ügyes, élelmes gyerek a barátja, aki a téeszelnök papától megkapja, mit csak kiejt a száján.  Jani mégis vagánykodni akar a barátai előtt. Tizennégy évesen rágyújtanak, persze köhögnek, hogy könnyük is csordul. A cigarettát Kovács Józsi apjától csenik, csakhogy feltűnik az öregnek. Elkalapálja a fiát. Sanyi apja nem dohányzik, zsebpénzt sem ad, így Janira marad a füstölnivaló megszerzése. Zsebpénzéből akár tíz dobozzal is vehetne, pedig hármuknak egy hónapig elég két doboz spangli. Jani azonban inkább elemeli a boltban. Az ingyen van. Amikor kiderül a turpisság, azzal védekezik, hogy barátjának lopja, mert neki nincs pénze cigire.

Aznap este apja komótosan kihúzza a nadrágszíját és úgy elveri Sanyit, hogy napokig csíkos a hátsó fele, mégsem árulja el a barátját.

A fővárosban már lassan halad, fél kilenc körül végre talál egy parkolóhelyet. Bedob a parkolóórába egy órára valót, annyi csak elég lesz.

Nehéz a kaska, mintha követ cipelne benne, ráadásul a sütemények illatoznak, és az utcán sétáltatott kutyák mindegyike feléje húzza gazdáját.

A minisztérium hatalmas épületének bejárata is igen impozáns. Amint belép, azonnal felkelti a portás és a rendész figyelmét, biztosan a kaska teszi, gondolja, ezek a városiak nem igen látnak ilyet. Nem is sejti, hogy az öltözete legalább akkora meglepetést okoz.

– Jó napot kívánok! – köszön hangosan. – A barátomat keresem, Tóth Jánost, csomagot hoztam neki. Asztalos Sándor vagyok.

– Aztán várja magát, jóember?

Megrökönyödik, hogy itt nem szokás köszönni sem?

– Nem vár, hiszen nem is tudja, hogy Julcsa néném csomagot küldött neki.

A feketeruhás rendész pillanatok alatt megduplázódik, és egy ablaktalan irodába kísérik, ahol a magasabbik kikérdezi, kicsoda és honnan jött, honnan ismeri Tóth urat, ide nem szokás csak úgy beállítani. Elkéri a személyi igazolványát, meg a lakcímkártyáját, közben felhív valakit és bediktálja az adatait.

A másik, az alacsonyabb, kezdi kirakni a kaskából a benne lévőket az íróasztalra. Mindent összefogdos, megtapogat, miközben letör egy darabot a rétesből és befalja. Int a kollégájának, hogy rendben van. Aggódik a nagyobbik, még baj lesz ebből, hiszen Tóth úr az államtitkár jobb keze.

Zúg Sanyi feje, micsoda megaláztatás!

Végre felkísérik a harmadik emeleti titkárságra, ahol leülteti az egyik csinos kislány, a másik meg kávéval kínálja, majd vagy fél óráig hozzá sem szólnak. Többen megfordulnak itt, mint egy hét alatt otthon, a községházán.

Nagyon kedves Jani, elébe megy, kezet fog vele és leülteti. Szabadkozik, hogy kevés az ideje, és milyen kedves Julcsa nénitől, hogy küld neki hazait, egyébként milyen jó színben van Sanyi, hiába, aki szabad levegőn dolgozik, s  nem a négy fal kötött penészedik, mint ő maga. Az egész beszélgetés öt perc, mert beszól a titkárnő, így gyorsan elbúcsúznak egymástól.

A portás nagy lapos dobozt szorongató pizza futárral beszélget.

A kocsin ott a mikuláscsomag, megbüntetik, mert túllépi a parkolási időt.

Zöldborsó levessel és rántott hússal várja a lánya, már aggódik, hogy soká ér oda. Domika gőgicsél, fülig érő szájjal nevet a nagyapjára. Nem győzi Nórika megköszönni a finomságokat, számukra azok hetekig finom falatokat jelentenek, hiszen minden pénzüket felemészti a lakás törlesztő részlete. A sonkát elteszik húsvétra, éppen befér a mélyhűtőbe.

– Ne hálálkodj, kislányom, örülünk anyáddal, hogy tudunk adni valamit. Hanem, képzeld, megbüntettek, mert lejárt a parkoló cédulám. Megkérlek, add már fel helyettem. Itt egy húszezres, a többin meg vegyél Domikának valamit, amire szüksége van.

Kettőkor hagyja el a Budapest vége táblát. Az jár a fejében, hogy a lányától kapott ajándékokat nem tartja meg, az italt Józsinak adja a kocsi használatért, a kendőt meg Julcsa néninek, hogy a Jani küldi.

A minisztériumban a rendész nagyot köszön Tóth János főosztályvezető úrnak, aki fonott kosárral kezében siet ki az utcára, és irigykedve odaszól a portásnak:

– Finom kis hazai van benne!

Szégyen ezzel közlekedni, gondolja Jani, de arra mégis jó, hogy a befőttek alá tegye a pizzás dobozt. Abban van a húszmilliós csúszópénze, melyet a pályáztatás megolajozásáért kap. A kocsija csomagtartójába teszi a kaskát, és felhívja a nejét, hogy vigye haza, mert tízig értekezlete lesz.

Hat óra táján az égre teríti csillagos paplanját az éj.

Tóth Jani felesége bekapcsolja a vészvillogót, hogy áttegye a kocsijába Julcsa néni csomagját. Nehezen boldogul az öt centis körmeivel. Megnézi a tartalmát és felhúzza az orrát.  Hazafelé menet az útkereszteződésben kolduló hajléktalannak adja az egészet, kaskástul, minedenestül.

Nórika vacsorára rakott krumplit készít házi kolbásszal, és felbont hozzá egy üveg zöld paradicsomot. Férje már az előszobában érzi a fenséges vacsora illatát és nyugtázza magában, hogy apósa szerencsésen megérkezett. Zavarba jön a rengeteg otthoni finomság láttán, ráadásul még pénzt is áll a házhoz, pedig tudja, hogy apósáék is egy fizetésből élnek. Lassan eszik. Igazi otthoni ízek! Előre élvezi, hogy húsvétkor békebeli parasztsonkát ehetnek!

– Mondd, szívem, tudtál adni valamit papáéknak? Igen? Bármit adtál, jól tetted!

Asztalosék is vacsoráznak, krumplilevest és a Julcsa nénitől kapott süteményt. Sanyi beszámol a lányánál töltött másfél óra minden percéről. A büntetést is elmondja, s azt is, hogy a húszezrest a lányuknak adta.

– Jól tetted, papa! Nem hiányzik!

Kovács Józsi előtt is párállik a vacsora. Paprikás krumpli kolbásszal. Kibontja Sanyi ajándékát. Igazi skót whisky. Úristen, ez többe kerül, mint a benzin!

Új kendőjével a fején, Julcsa néni hallgatja a híreket:

– Hajléktalan tett bejelentést a rendőrségen, hogy az egyik autóstól kapott kaskányi élelmiszer között, pizzás dobozban, húszmillió forintot talált…


Ajánlott bejegyzések